Elmesélném, milyen izgalmas, mikor
a barokk oltár mögül kikukkant az ember-
ahogy keressük a kopott felületen három évszázad
távlatából a korabeli kéz nyomait, az ecset mozgását,
a húzásirányt, rekonstruáljuk a festői gesztust,
milyen lendületesen húzta meg a márvány erezeteit,
hol volt friss és hol fáradt, mit festhetett este
mit reggel, hol fogyott el a festéke, és kevert új színt,
hol torpant meg: mi legyen a következő lépés
leolvashatjuk a tépelődését, jó és rossz döntéseit.
Ahogy lecsorgott a festék, s nem zavarta,
– kis átalakítással jó lesz erezetnek – gondolhatta,
és továbbhúzta a cseppet, kis hasa lett középen,
ahogy a papírból készített baldachin hátoldalát
a freskó perforált kartonjából szabta ki, hogy
takarékoskodjon az anyaggal. A barokkban
még nem volt merkelő, amit a szabászok használtak
a jelölésre, a freskófestők meg a karton átlukasztására,
hogy azon keresztül ütögessék át a kis tüllzacskóban
a festékport, hogy így vigyék föl a rajzolatot a falra,
a festősegéd kézzel lyuggatta ki a kartont,
a lyukasztóár nyomai szabálytalanul kanyarognak
az előrajzon, de néhol nagyon is szabályosan, talán
besegített ügyeskezű, kézimunkához szokott kislánya…
Alig észrevehető nyomok, mégis üzenetek.
És mi tiszteletben tartjuk hajdani kollégánk döntéseit,
vérmérsékletét, megpróbáljuk rekonstruálni a mozdulatait.
Emléket állítunk neki, a névtelennek, hogy
egyszer nekünk is megtehesse ezt egy kései utód.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: B.Tóth Klári
