Nézd! A kertben táncolnak a fák. A fenyő milyen szögletesen járja… Kettőt jobbra, egyet balra. Nem is tud szegény többet, ezt is nyekergő derékkal.
A vén diófa-asszonyság recsegve hajladozik. Pedig úgy szeretné megmutatni annak az alig tizenöt éves nyírnek, hogy is csinálták ők régen: perdültek, fordultak, karcsú derekuk akár földig hajolt. Válaszul az mosolyogva, hosszú, finom ujjaival megsimogatja.
— Gyönyörű vagy fenség, még most is — susogja neki hajbókolva. És rugalmas derekát ívbe hajlítva táncolja a keringőt tovább.
Tűztövisek a borókákkal, tujákkal húzzák a talpalávalót. Vigyáznak, ki ne essenek az ütemből… Kavarognak a dallamok: flebile, forte, majd fortepiano…
Látod, a pampafű hogy vihorászik? Vékony fejecskéje csak úgy rázkódik. Ej! Micsoda illetlen viselkedés…
A fagyalbokrok körtáncot járnak. Összeakaszkodva, csodásan hullámzanak. Időnként, mintha fejüket lehajtva a kör közepe felé közelednének. És velük járja az egész kert…
Távolban az akácos, zúgva éljenzi a pompás műsort. Míg a szél, pihenőt nem ad nekik, csendes esővel itatva meg tikkadt táncosait.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.27. @ 11:29 :: Pulai Éva