Holdsarló és Tarcal (2)

Kusadasi szemrevaló, kellemetes kis város; csöndes halászvároska, békés lakosokkal. Megfoghatatlan, miért ide, az öböl északi földnyelvére telepítették a janicsárképz? tábort: dohogtak is magukban a halászok eleget.
A kiképzés hosszú és nehéz volt, de a jókötés? Hilal Yeniay remekül viselte. Kevés szabadidejében a városka utcáit rótta és ébenhajú török lányok szívét tördelte darabokra.

Az ébenhajú, szép török lány lassan elcsendesült, kéjes sikolya csöndes zihálássá szelídült, és mikor a férfi a hátára hengeredett, odabújt annak széles mellkasára, és két ujjával játszadozott mellsz?rzetében. Aztán fölkönyökölt, kezébe vette a láncon lógó, kettétört dénárt, és azt kérdezte: „Mire való ez?”
A férfi emlékeiben kutatott, de nem talált semmit, vagy legfeljebb halvány, rég mély szelleméjbe süllyedt emlékfoszlányokat.
”Nem tudom.” – felelte végül az ébenhajúnak. – „Úgy rémlik, mindig itt lógott a nyakamban, de hogy hogyan került oda, mi végre, azt nem tudom. Talizmán lehet, hát ezért nem válok meg t?le.”

Az 1541-es hadjáratban – mikor Budát törökké tette a szultán – Holdsarló még nem vett részt, de két év múlva már keleten harcolt a fényes padisah dics?ségéért.
És eljött az 1552. esztend?.
Ennek az évnek nagy hadjárata tulajdonképpen bosszúhadjárat volt, válasz Castaldo egy évvel korábbi egyesítési kísérletére. A Porta két hadsereget indított Magyarország ellen: az els?t Ali budai pasa vezette, és a felvidéki végvárak elfoglalását t?zte ki célul: Drégely és Eger voltak a célkeresztben.
A másik török sereg Lippa, Jen? és végül Temesvár felé indult Szulejmán Ahmed másodvezír irányítása alatt.

Temesvárt és annak várát a krónikák 1212-ben említették meg el?ször castrum regium Themes néven, aztán Károly Róbert uralkodása alatt királyi székhely lett, a nagy király itt tartotta udvarát hosszú id?n át. Az 1443. évi nagy földrengés során a vár jelent?s része leomlott, Hunyadi János építtette helyre. Antonio Bonfini mester szép épületekkel ékes mez?városnak írta le akkor, mikor Kinizsi Pál volt a f?ispán.
Dózsa György mezítlábasai rövid id?re ostrom alá fogták a várat, de 1514. június 15-én Szapolyai János fölszabadította, a parasztokat kardélre hányta, és Székely Dózsát itt, a vár piacán ültette tüzes vastrónusra.

Szulejmán Ahmed másodvezír és Szokollu Musztafa Rumélia beglerbégje 50000 f?s, félelmetes hadával június 17-én ért Temesvár alá, és huszonnegyedikén megkezdte a vár körülzárását. Losonczy f?kapitány uram kis híján be sem jutott az ostromlott várba, mert megkésve, csak 19-én érkezett. Mindenesetre kalandos útja volt, de hát ez egy másik történet.
A kevés ágyúval rendelkez? véd?sereg mindösszesen 1000 magyar lovasból, 200 hajdúból, 300 cseh, 250 spanyol és 150 német zsoldosból állott.
Az ostrom – ahogy mindig – a vár lövetésével kezd?dött, a küls? várfalon akartak a törökök rést nyitni, melyeken aztán beáradhatnak a janicsárok a vár területére. „Hadd zúgjon az álgyú!” * – pogány Ahmed szólt így. A várfal lövetése, szétzúzása a kiürített Sziget külváros területér?l, június 27-én kezd?dött: minden tüzes ördög népet, falat ontott**.

A keletkezett réseken át indított els? nagy janicsár roham július 3. napján következett el. Az ostromlétrákon ott kapaszkodott a rés felé Holdsarló is, és h?s Rusztem módjára küzdött.
Ám ezt a rohamot még a véd?k viszaverték: a küzdelmekben kit?nt h?siességével Tarcal, Losonczy uram kedvelt vitéze.
Három nappal kés?bb indult a második roham, de minthogy ezt – az els?nél is hevesebb támadást – is visszavetették a véd?k, az az ostromlók alkudozásba kezdtek a véd?kkel. A várkapitány ráállt az alkudozásra, mert a várba nem sikerült élelmet, l?szert és er?sítést bejuttatni. Várkapitány uram ugyanis feleségét, Pekry Annát levélben utasította ékszerei és egyéb vagyontárgyai elzálogosítására, és a várba sürg?s segély juttatására.
Ám a parancs végrehajtását megkísért? Tót Mihály hajdúkapitány csapatait a törökök a Marosnál szétverték, kifosztották, így a várba semmi sem jutott el.
A tárgyalások, alkudozások elakadtak, az ostrom folytatódott, segítség sehonnan immár várható nem volt.

Július huszadikától fogva a törökök a város és a vár összeköttetését biztosító Vízitorony elfoglalására összpontosítottak. Ismét zúgtak az álgyúk, gondos tüzérségi el?készítés után a janicsárok huszonnegyedikén törtek be a bels? várudvarba: aznap még sikerült meghátrálásra kényszeríteni ?ket, ám a következ? napon megismételt roham a véd?ket egészen a várba szorította.
És ott ádáz kézitusa kezd?dött: Losonczy, mint oroszlán harcolt, Barsa Tarcal, mint holmi tigris.
Félhold a füstködben is egyre csak a f?kapitányt kereste, akár azért, hogy levágja, akár azért, hogy elfogja; ?t csak a dics?ség hajtotta.
***A Víztorony aljában talált a várkapitányra; rémes üvöltéssel – ahogyan Kusadasiban tanulta – vetette rá magát, és vitéz hadakozásban súlyos sebet ejtett rajta.
Mikor Tarcal látta földre bukni apjaként imádott várurát, gurgulázó üvöltéssel – pedig ? nem is kapott kiképzést oszmán földjén – rávetette magát Félholdra, és karddal, foggal, körömmel tépték, marták egymást.
Mindketten egyszerre hagytak kis rést mellkasukon a tépett, elrongyolódott ingujjas alatt, és mindkettejük kardja egyszerre találta meg azt a rést a másik testén.
Halálos sebet osztottak: el?bb a Vízitorony falánál porba rogyott Tarcal, aztán melléje zuhant arccal a véres porba Holdsarló is. Néki még annyi ereje maradt, hogy hátára guruljon: így halt meg aztán.
A cafattá kaszabolt, megtépett, véráztatta ujjasok alatt mindkét férfi mellén egy-egy félbetört aranydénáron csillant a nap utolsó sugara…

* Ezt a szép mondatot csaknem változtatás nélkül a drága Arany Jánostól kölcsönöztem.
** És ezt is.
*** Innen kezdve a történeti h?séget megváltoztattam kissé: valójában Losonczy 25-én újra tárgyalásokat kezdett Ahmeddel, és megállapodott vele abban, hogy az ?rség fegyveresen – minden vagyonával –, szabadon elvonulhat, és a törökök nem rabolják ki a várost. A törökök természetesen nem tartották be a megállapodást, és megtámadták az elvonuló véd?ket: ekkor újra harcba vetette magát Losonczy, és ebben a küzdelemben sebesült meg. A törökök aztán magukkal hurcolták, és Sztambulban lefejezték.

28látogató,1mai

Szerző Kavyamitra Maróti György 400 írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.

3 Komment

Hagyj üzenetet