dr Bige Szabolcs- : … három férfi

Az egyik kos, a másik bak, a harmadik oroszlán.
A kosnak tudvalevőleg hosszú, csavart szavai vannak. Olyanok, mint a kígyó, vagy mint az emberi gondolatok.
A bak hegyes szakálla egy öreg tudósra emlékeztet, s éppen annyira értelmetlen is. *

 

 

  

 

 

Az egyik kos, a másik bak, a harmadik oroszlán.

      A kosnak tudvalevőleg hosszú, csavart szavai vannak. Olyanok, mint a kígyó, vagy mint az emberi gondolatok.

      A bak hegyes szakálla egy öreg tudósra emlékeztet, s éppen annyira értelmetlen is.

      Az oroszlán sörénye puha csigákban omlik alá, de ez is csak külsőség.

      — Enyém a küzdelem, a harc égen és földön, vagy föld alatt! — kiáltotta a kos.

      — Csak meg ne bánd! Majd elbuksz, vagy csapdába csalnak a ravaszok — csitította a bak.

      — Hagyjátok e dőre vitát. Jöjjetek inkább ide mellém, és csodáljátok tele bendővel a naplementét! — hívta őket az oroszlán.

      Az igazgató előszobájában a titkárnők gyöngye, Irénke próbálta nyugtatni, s türelemre inteni Viktort a cég termelési osztályának főmérnökét.

      — Mérnök úr drága, legyen türelemmel! Az igazgató úr tárgyal, ahogy végzett, bejelentem.

      — Most, Irénke! Most! — türelmetlenkedett Viktor.

      Az igazgatói szoba ajtaja ebben a pillanatban kitárult, s az ajtóban egy észbontóan csínos nő jelent meg, mögötte pedig öntelt képpel maga az igazgató. Amilyen dekoratív volt a hölgy, olyan jelentéktelen külsővel rendelkezett a „főnök”.

      — Micsoda kellemes meglepetés! — kiáltott fel Viktor megpillantva a város díváját, Majlát Gabit.

      — Viktor! Mit keres maga itt?

      — Ideköt a kötelesség…

      — Hozzám jött, mérnök úr? — szólt közbe az igazgató elejét véve a kialakulóban levő csevegésnek.

      — Hódolatom, asszonyom! — üdvözölte enyhén gúnyos hangon búcsúként a hölgyet, majd a főnökéhez fordulva bólintott — igen, uram!

      Senki sem lepődött meg Majlát Gabi jelenlétén, hiszen tudott dolog volt, hogy néhány hónapja feleségül ment az igazgatóhoz. Saját bevallása szerint őszinte szerelemből (!). A művésznő a helyi színtársulat első számú sztárja lévén, minden férfi hódolatát élvezhette. Gedeon Viktor főmérnök is hódolói közzé tartozott, ami láthatóan nem maradt észrevétlen hódolata tárgya előtt sem.

      — Nos, mérnök úr, mi szél hozta erre? — kérdezte a „nagyember”.

      Sértődött arcot vágott. Csöppet sem tetszett neki a mérnök bizalmas-gunyoros hangja, melyet a feleségével szemben engedett meg magának. Érzékenyen érintette, s ezért támadóállást vett fel, bizalmatlanul méregette a belépőt.

      — A legújabb rendelés, amit az osztályunk kapott — kezdte, látva azonban, mi zajlik az igazgatóban, meggondolta magát és szelíden folytatta —, de főképpen a japán küldöttek ügyében jöttem.

      — Mi van velük? — kérdezte az, gyanakodva.

      — Igazgató úr irányította őket hozzám — kellemkedett. — Gyümölcsöző üzleti kapcsolat kezd kialakulni, és úgy gondoltam egy üzleti vacsora — olyan „echte ungarische” —, még jobban elmélyíteni a kölcsönös szimpátiát — dobta oda Viktor a csalétket.

      — Miért mondja ezt nekem?

      „Pedzi már!” — gondolta a mérnök gyermekkorának horgász zsargonját használva magában.

      — Számítunk az igazgató úr jelenlétére.

      — Az enyémre?

      — Természetesen! És a kedves nagyságos asszonyt, neje őnagyságát is elvárjuk. Mindenki párjával teszi tiszteletét – udvariaskodott tovább. — A japán urak sem lesznek egyedül.

      — Hol lesz a vacsora?

      „Ohó, bekapta a horgot! Most óvatosan húzzuk a partra!”

      — A régi halászcsárdában. Nyolc kilométernyire a várostól.

      — Biztató…

      „Már csak szákolni kell!”

      — Uram, félkilencre várjuk — taxival jöjjenek!

(A kos alapeleme a tűz, bolygólya a mars, színei az élénk világos színek, és kedvenc növénye a paprika.)

                                                                         …

 

      Az üzleti vacsora messze várakozáson felül sikerült. A három vendég sem unatkozott — egy meghívott színésznő, egy énekesnő és egy egyetemi előadó-tanárnő a bölcsészkarról gondoskodott az est művészi és szellemi színvonaláról. Az est igazi fénypontját azonban Ada Kalaha megjelenése jelentette. A városszerte jól ismert és elismert illuzionista és jósnő az okkult tudományok doktoraként hirdette magát. Hírnevét nagyban növelte ragyogó szépsége és a társalgásban való jártassága, szellemessége. Boldog volt az, aki baráti köréhez számíthatta magát. Gedeon Viktor ezek közzé tartozott.

      A vacsora után sor került a meghívottak produkcióira. És nem is akármilyen produkciókra!

      A színésznő előadott egy pikáns monológot, az énekesnő modern slágerekkel szórakoztatta hallgatóit, és utána jött Ada. Káprázatos műsort rögtönzött, mindenkit elbűvölve, beleértve a vendégeket is, de különösen az igazgatót. Úgy irányította minden mozdulatát, hogy a kiválasztott „áldozat” úgy érezze, az egész csak érte van, csak neki szól.

      — Nem értettem a nevét, mikor bemutatkozott — ült le a műsor után az igazgató mellé.

      — Géza — jött a lelkes válasz.

      — Ada! — csicseregte a bűvésznő. — Erre igyunk!

      Gézának nem kellett sok biztatás, boldogan koccintott a csábos díszvendéggel, és fenékig ürítette a poharát. Mintha megtáltosodott volna, nem tudott ellenállni a nő csáberejének és a pohár mámorának.

      — Nézd ezt az embert! — súgta oda Majlát Gabi Viktornak. — Nem ismerek rá! Soha nem láttam se inni, se ilyen szemérmetlenül csüngeni egy nőn. Még rajtam se!

      — Dühít?

      — Hát persze! De megbánja ezt még!

      — Nekem nincs ellenemre ez a helyzet! — jelentette ki kétértelmű mosollyal Viktor.

      Ezzel karon fogta beszélgető társát és kivezette a teremből, a kerthelyiség félhomályába. A bentiek nem vették észre, annyira lekötötte őket saját szórakozásuk. Néhány villanykörte világította csak meg a lombok alatti területet, s az asztalokra felrakott székek az elhagyottság látványát keltették. Bizalmas beszélgetésre alkalmas környezet!

      — Ahogy bent is mondtam, nincs ellenemre a férjed mostani viselkedése — szólalt meg a férfi.

      — Hogy értsem?

      — Én akartam így, hogy egy időre kikapcsoljon, és nyugodtan veled lehessek.

      — Miket kell hallanom! — válaszolt műfelháborodott hangon az asszony.

      Viktor megfogta az asszony kezét, egy asztalhoz vezette, levett két széket és leültette, majd maga is leült. A férfi heves magyarázkodásba kezdett, a nő komolyan hallgatta, s csak néha kacagott fel halkan.

      — Akkor ezt megbeszéltük? — fejezte be a magyarázatot Viktor.

      — Meg, meg. De menjünk most vissza, nehogy feltűnjön a távollétünk.

      Kár volt aggódnia, mert senki sem figyelt rájuk. Géza szemei egyre zavarosabbá váltak, s beszéde is szánalmas dadogássá silányult.

      — Úgy látom, ez kész van! — szólalt meg Ada.

      Valóban az elázott férfi feje az asztalra koppant és menten elaludt, Viktor pedig hívta a vállalti taxi sofőrjét, jöjjön segíteni. A két férfi honaljánál és derekánál átkarolva kivezette az elernyedt, szinte magatehetetlen részeget. A bejárat előtt álló kocsiba üggyel-bajjal, de beültették. Mellé ült Viktor, hogy támasza legyen út közben, s előre, a gépkocsivezető mellé helyet foglalt Majlát Gabi, a feleség. A lakásukba is a két férfi cipelte be Gézát.

      — Várjatok meg, ameddig ágyba dugom — szólt az asszony —, visszamegyek veletek, nem hagyhatjuk magukra a vendégeket.

      Így is tett — nagy nehezen levetkőztette, pizsamát húzott rá, lefektette, betakarta és leszaladt a kocsihoz.

      — Mehetünk!

      A társaságot változatlanul vidám hangulatba találták. Éppen Ada Kalaha szórakoztatta őket. Tréfás trükköket mutatott be — eltüntette az énekesnő kalapját, ami végül az egyik japán vendég fején tűnt fel nagy derültséget keltve, majd élethűen utánozta a színésznő hangját, s parodizálta az este előadott magánszámot. Fel sem tűnt, hogy közben az igazgató úr eltávozott a társaság köréből.

      Hamarosan mégis véget ért a szórakozás és mindenki elhelyezkedett a számára iderendelt taxiban.

      — Ada, mikor látlak újra? — fordult a távozásra készülőhöz Majlát Gabi. — Annyira megkedveltelek!

      — Keress fel a stúdiómban bármikor, csak csörögj oda előbb.

      — Föltétlenül jelentkezem, de te is beugorhatsz hozzánk. Házam nyitva áll előtted!

      Viktor lekísérte az autóhoz, és odasúgta neki:

      — Nagy voltál, Ada drágám. Hálám sírig fog kísérni, de előbb a számlát kiegyenlítem, délután jelentkezem.

      Ezennel visszatért a vendéglőbe, ahol már csak Gabi készülődött és a pincérek rámolták le az asztalokat.

      — Lent vár a kocsi, gyere! — fogta karon az asszonyt. — Hozzám megyünk!

(A bak színe a fekete, bolygója a Szaturnusz, és kedvenc növénye a nadragulya)

      Mikor másfél, két óra múlva hazament Majlát Gabi, még úgy találta a férjét, ahogy hagyta. Olyan mélyen aludt, hogy fel sem ébredt az asszony motoszkálására, jövés-menésére a lakásban. Már jól benne volt az idő a délelőttben, amikor nyögve felült az ágyban, de rögtön vissz is hanyatlott. Az asszony ott termett mellette, vizes ruhát tett a homlokára, megmasszírozta a nyakát, tarkóját, hozott egy csésze hideg mentateát, utána egy csésze jó forró feketekávét.

      — Hű, de kiütöttem magam, de ez a gyors segély csodát tett. Máris embernek érzem magam — tért lassan magához a másnaposság keserű mámorából.

      — Mindjárt összeszedem magam — tette hozzá egy kis mélázás után. — Be kell mennem a gyárba! — riadt fel a tompultságból.

      — Nem kell sehova sem menned. Telefonáltam a csodálatos titkárnődnek, Irénkének, hogy gyengélkedsz és oldják a mai napod reprezentatív személyiséged nélkül.

      — Csodás vagy!

      — Tudom — válaszol az asszony.

      Másnapra helyreállt a szokott rend. Géza korán bement a gyárba, felesége nem annyira korán a fodrásznőjéhez, onnan az ékszerészhez. Már a napokban kinézett magának egy karláncot, de a bolt nem volt nyitva, s így csak a kirakaton keresztül vehette szemügyre. Most meg akarta jobban nézni, kezébe fogni, megforgatni, érezni az arany simogatását. Majd megvéteti magának az egyikkel. Erre a gondolatra elmosolyodott, s mintegy varázsütésre ráköszönt valaki, aki éppen utolérte a járdán.

      — Jé, Viktor te vagy? — lepődött meg.

      — Teljes életnagyságban.

      — Jó, hogy látlak, el kell neked mesélnem valamit. Hívjál meg egy kávéra ide — intett a cukrászda felé, amely előtt éppen megálltak.

      Miután helyet foglaltak, meg sem várva a rendelést, már mondta is.

      — A férjem, képzeld el, nagyon jól érezte magát annak ellenére, hogy rendesen kiütötte magát, és szerinte, saját szavaival élve: „bomba jó buli volt”. Meg is kért, hogy hívjalak meg titeket, mármint téged és a bűvésznőt péntek estére.

      — Mi a csoda! Összeadott Adával?

      — Azt hiszi, ti egy pár vagytok. Vagy tényleg?

      — Á!

      — Egy diszkrét estet tervez, meghívta a nővéremet is a férjével, Dániellel együtt.

      — Mondd meg neki, ott leszünk! Hogy én meg Ada egy pár! Micsoda képtelenség!

      — Péntekig még látlak?

      — Ma este?

      — Megszervezem. Ne kísérj ki!

      Pénteken menetrendszerűen indult az esti összejövetel. Mikor Viktor és Ada megérkeztek, már ott voltak a beharangozott rokonok: Ibolya és Dániel, azaz a szép díva húga és sógora. A férfi egy jól megtermett szőke óriás volt, öblös hanggal, neje pedig magas, karcsú nő, aki mindenáron húgát akarta utánozni. Igyekezet ugyan olyan ruhákat hordani, majmolta a gesztusait, a hajviseletét, a sminkjét. Az eredmény kiábrándító volt. Dániel eltűrte neki ezt a hóbortját, az ismerősök, barátok pedig egy kis sajnálattal kevert megvetéssel vették tudomásul.

      Géza itthon, mint vendéglátó szöges ellentéte volt annak az embernek, akinek az igazgatói irodában mutatkozott. Ott rideg, erőszakos, mondhatni makacsnak ismerték, aki jottányit sem engedett a saját véleményéből, legyen az akár helyes, akár helytelen. Könnyen kijött a sodrából és nem törődött avval, hogy esetleg meg is sértheti a másikat. Itthon ellenben maga volt a bűbáj — szívélyes, barátságos, szellemes társalgó. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Így aztán nem csoda, hogy a vendégek jól érezték magukat, és búcsúzáskor biztosították egymást a mielőbbi ismétlésről.

      Ada és Viktor együtt hagyták el a vendéglátójuk otthonát. A telefonon odarendelt taxi már várt rájuk a ház előtt.

      — Vigyen a kaszinóhoz! — utasította a taxisofőrt, majd Ada felé fordult. — Szeretném veled megbeszélni a mai estet.

      — Jobb ötletem van! — mondta az asszony. — Menjünk hozzám. Telefonálok a férjemnek, hogy vendéget viszek.

      — Rendben van. Add meg a címet a gépkocsivezetőnek!

      Ada így tett, majd hívta a férjét, és szólt, vendéget visz haza, egyik kliensét.

      — Hívd át Leilát is, kérlek.

      A taxi az esti fénybe öltözött utcákon hamarosan a megadott ház elé ért. A kocsit elbocsátották, de Viktor elkérte a taxi címét, hogy később felhívhassa, ha haza akar menni.

      Bent a házban egy nagyméretű, keleties pompával berendezett szobába vezették. Ott ült egy kereveten egy szikár, villogó szemű férfi, a helyiség távolabbi, gyengén megvilágított végében pedig egy fiatal nő kucorgott. A vendég beléptekor mindketten felálltak.

      — Khodsa, a férjem, munkatársam és szellemi vezetőm — mutatta be Ada a férfit —, és Leila, a barátnőm, lantművész, ő segít az egzotikus hangulat megteremtésében.

      A bemutatkozás után a férfi helyet mutatott maga mellett a kereveten. Előtte az alacsony asztalkán mindenféle italok, édességek, cigaretták kínálták magukat.

      — Nyílván elcsodálkozott a nevemen — kezdte a házigazda —, mert valóban szokatlan név errefelé. Anatóliából származik a családom. Leila pedig ciprusi születésű. Egy belgrádi piacon bukkantam rá, ahol egy zöldséges kofa lábánál üldögélve pengette hangszerét. Egész komoly tömeg gyűlt össze körülöttük. Hogy végül is az olcsó gyümölcsök, vagy a leányka muzsikája csalta-e őket oda, azt nehéz lenne eldönteni. Mindenestre, egy sugallat hatására, busás összeg ellenében megváltottam a kofától. Szívesen jött velem, de egyetlen szóval sem panaszkodott előző gazdájára.

      — Hisz ez emberkereskedelem! — kiáltott fel Viktor megrökönyödve.

      — Szó se róla. Én ellenben a szabadságát vásároltam meg. Lakása itt található a szomszédban, és a feleségemnek nyújt segítséget a munkájában, amiért teljes ellátást kap, és fizetést. Csak törökül beszél.

      — Önök akkor mindannyian törökök?

      — Családom, amint említettem, anatóliai származású, de én csak főiskolás koromban tanultam meg a nyelvet. Szüleim nem beszéltek törökül. Engem a család hagyománya sarkalt a tanulmányaim folytatására és őseim felkutatására.

      — Családfakutatás?

      — Több annál. Inkább úgy mondanám nemzettség kutatás. És bizony messze jutottam az időben. Őseim, illetve nemzetségem ősei Krisztus előtt már ott éltek Kis-Ázsiában. Harcoltak a hettikták, a frígek, a hurrik ellen. Ők hittek a szellem erejében, hittek az igazi emberi alapértékekben: a hűségben, a bátorságban, a kitartásban, a könyörületességben, az igazságban, a sorsunkat irányító istenekben. De hittek a bosszú elengedhetetlen voltában, a szülőföld védelmének szükségességében akár életünk árán is.

      A beszélgetés alatt Leila halkan pengette hangszerét és a szobát egy kellemes, megnyugtató hang töltötte meg, melyet csak akkor lehetett észlelni, ha elhallgatott, vagy a ritmusa megváltozott, mint most is. A két férfi a változást észlelve feltekintett, és meglátták a ritmusváltozás okát. Ada lépett be a terembe, aki kihasználva férfiak beszélgetését, átöltözött itthoni, bő redős köntösébe.

      — Az urak nem unatkoztak nélkülem? — kérdezte kötekedő hangon.

      — A házigazda volt olyan kedves, hogy megismertetett ősei emlékével — válaszolta udvariasan Viktor.

      A háziasszony bólintással nyugtázta a kijelentést, majd üdítővel, édességgel kínálta a vendéget.

      — Ha nincs kifogásuk ellene az uraknak, beszéljük át a mai baráti találkozót, ahogy azt megígértem Viktornak — kezdte Ada.

      — Mi a véleményed a vendéglátónkról, Gézáról?

      — Nehezen megfejthető jellem. A minden téren való bizonyítani akarás kényszere irányítja tetteit. Ezért szigorú, makacs, még az igazságtalanság árán is a munkahelyén, és ezért elbűvölő házigazda otthon, ezért igyekszik magához láncolni környezetét, például téged is Viktor. A halászcsárdában történtek kiborították megszokott, magára kényszerített rendjéből.

      — Ez a te érdemed Ada! — szólt közbe Viktor.

      — Vigyázz azért, Viktor! Nagyon veszélyes ember.

      — Elhiszem! De mi a helyzet a sógorával?

      — Az egy aranyos „öreg mackó”. Nagyhangú, erőszakosnak tűnő csupa szív ember. De csöppet sem gyáva, és senkinek nem ajánlom, hogy ujjat húzzon vele. Barátaiért, azokért, akiket a szívébe zárt bármire képes. De inkább a bájos Majlát Gabiról beszéljek, ugye?

      — Na, halljam hát, hogyan szeded le róla a keresztvizet!

      — Képzeld el, drágám — fordult a férje felé —, ez bolond ember nyakig beleesett városunk híres dívájába!

      — Nem csodálom, csak vigyázzon, mert abban a nőben olyan tűz van, ami már másokat is megégetett.

      — Köszönöm a figyelmeztetést — nevette el magát Viktor.

      — Erős egyéniség — folytatta a jellemzést Ada —, aki mindig tudja, mit akar, és tisztában van saját képességeivel. Mindig előre néz, de sohasem égeti fel maga mögött a hidat, ápolja a régi kapcsolatait, ha azok haszonnal kecsegtetnek. A veszélyes, kétes helyzetekből azonban mindig kihátrál, úgyhogy ha bajba kerülsz csak bizonyos határokig számíthatsz rá. Most ellenben, mivel karriered felfelé ívelő ágán vagy, mindenképpen kitart melletted.

      A beszélgetés alatt, annak ritmusát követve végig szólt Leila halk zenéje. A házigazda időnként egzotikus illatú üdítőket töltött a poharakba, s figyelmesen hallgatta felesége szavait. Néha egyetértően bólintott, de nem szólt közbe.

      (A méltóságteljes oroszlán az optimizmus megtestesítője, bolygója a Nap, ásványa a gyémánt, és alapeleme a tűz)

      Másnap dél tájban, ígéretéhez híven Viktor bekopogtatott Ada stúdiójába. Az úgynevezett asszisztens fogadta, aki bevezette egy csinos szobába, ahol az asztalon folyóiratok hevertek és polcok roskadoztak a könyvektől. Mindegyik csak okkult tudományokkal foglalkozott.

      — Uram, hozhatok egy teát, vagy üdítőt? — kérdezte a készséges asszisztens.

      — Gyümölcsteát, ha lehet.

      A teázgatás és folyóirat-böngészéssel gyorsan letelt a negyedórás várakozás, mikor is beléphetett a stúdióba, melynek ajtaján „Sorsod forgatókönyvét írd meg magad!” felirat fogadta.

      — Gyere, gyere! Nézz szét. Ez az én bűvésztanyám!

      Valóban, igazi bűvésztanya tárult a férfi szemei elé — üveggömb, varázspálca, körző-vonalzó, kártya, maszkok, ósdi térképek, koponya.

      — Jósoljak neked?

      — Nem hiszek én benne, s nem is azért jöttem.

      — Mégis ülj azért még le egy pár percre, aztán Bélával elszámolhatsz. Tudod, az asszisztensemmel, aki ide vezetett. Ő intézi a pénzügyeket is.

      Névjegye hátuljára egy számot firkantott, s odanyújtotta.

      — Ezt add majd oda neki.

      — Köszönöm az eddigi segítségedet, s ha szükségem lesz még rá, igénybe veszem.

      — Jó, jó. Hagyjuk ezt, s inkább lássuk, mit mond, mondjuk a kártya. Tudom, mondtad, te nem hiszel benne, de azért a hecc kedvéért mégis nézzük meg.

      Felemelte a kártyapaklit és kecses bűvészmozdulatokkal átpergette a két keze között, majd az asztal lapján szemkápráztató sebességgel megkeverte, újra pergette, újra keverte — összesen háromszor. Ekkor Viktor felé nyújtotta, aki megrázta a fejét, nem nyúlt a kártyákhoz. A bűvész nem jött zavarba, a varázspálcájával érintette meg a lapok tetejét, és „voilá” felkiáltással felkapta a felső lapot. Megnézte, elkomolyodott és az egészet lesöpörte az asztalról.

      — Eh, babonaság! — mondta és kezet nyújtott búcsúzóul a vendégnek.

      Ahogy Viktor mögött becsukódott az ajtó, lehajolt felszedegetni a földről a leszórt lapokat, de bosszúsan megállt keze a levegőben. Legfelül az a kártyalap feküdt, amelyiket a pakli tetejéről is felemelt. A tizenhármas volt, a nagy kaszás. Visszaszedegette a kártyákat, s elgondolkozva nézegette az egymás mellé kerülőket, de nem lett tőlük jobb kedve. Ott feküdt a kísértő, az ördög, valamint a tizenhatos, az összeomló torony. Mindent összevetve komor gondolatok születtek Ada agyában, végül a józanész győzedelmeskedett, a kártyákat rendbe szedte és a dobozba, helyére rakta. „Babonaság” – motyogta, s behívatta következő kliensét.

      Majlát Gabi feldúltan rontott be Ada szentélyébe.

      — Mondd, hogy nem igaz! Ugye nem igaz? — kiáltotta könnyek között.

      Gabi átölelte, s az asszony zokogva hajtotta fejét barátnője vállára.

      — Mondd hát, mi történt? Baleset? Karambol?

      — Baleset, tragédia! Jaj, nem tudok róla beszélni — zokogott tovább az asszony.

      Ebben a pillanatban megszólalt a bemondó, összefoglalva a híreket:

      — „A tegnapi viharnak áldozatai is vannak. A mentőcsoportból ketten eltűntek, valószínűleg életüket vesztették…”

 

      — Hallod? Ez Viktor és Dániel. Géza a parton segédkezett, de ők ketten a motorcsónakkal kimentek a vízre menteni.

Legutóbbi módosítás: 2010.01.07. @ 17:44 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 620 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.