Kutyaiskola II. rész

Lajoska, miért vakarod a fejedet meg a fenekedet felváltva, miért nem állsz nyugodtan? *

Tizenhat különböző ember, tizenhat különböző kutya állt vele szemben. Nehéz, de szép feladat ennyi emberrel csoportban foglalkozni, és Zoltán hitt a csoportos foglalkozás erejében. A kutyák egymástól lesik el azt, hogy mit kell tenni, az ügyesebbje hamar megérti, aki pedig kevésbé ügyes, az látja, mit csinál a másik. Ez volt a csoportos kiképzés lényege.

    — Alapállásban vagyunk. Mit jelent az alapállás? Tegnap megtanultuk, hogy a gazdi zárt lábakkal áll, jobb kezében, derékmagasságban tartja a pórázt, bal kezével rövidre fogva biztosítja azt, hogy a kutya el ne ugorhasson váratlanul. Nézzétek csak meg Péter barátunkat a bullterrierrel, milyen szabályosan, szépen állnak „alapba”. A kutya arra néz, amerre a gazdi, nem menetiránynak háttal, meg ahogy sikerül. Képzeljük el, hogy megyünk az utcán a kutyánkkal, és találkozunk egy ismerősünkkel. Pár percet beszélgetnénk, de a kutyánk össze-vissza rángat, rágja a pórázt, ugat, majd végül felborítja a legkedvesebb barátnőnket. Netán, hölgyeim, a barátjukat. Bimbózó szerelmek mennek így tönkre… Lajoska, miért vakarod a fejedet meg a fenekedet felváltva, miért nem állsz nyugodtan? Ha ideges vagy, azt előbb-utóbb a kutya is átveszi, és nem fog olyan szépen üldögélni melletted, mint eddig. Ugye, mondtam? Ültesd vissza, komám… Úgy ni, látod, megy ez neked. Józsikám, te merre bambulsz most éppen? Hopp, a mindenit! Szaladj gyorsan a kutya után, állj vissza a sorba, és a pórázt mindenki úgy fogja a kezébe, ahogyan tanultuk, bal kéz mutató- és középső ujja között meg lehessen fixen fogni… A kutya állandó figyelmet igényel, nem lehet mellette elbambulni, mert azonnal kihasználja, és valami olyat tesz, amit éppen nem várunk tőle. Én azért dumálok itt ennyit, hogy közben figyeljem, figyeljük, melyik kutyusnak mennyi türelme van. Ez is egyfajta gyakorlat ám, felmérésnek is mondhatjuk. Figyelem, lépés indulj! Bal, jobb, bal, jobb… Áááállj, álljunk meg, kérem. Ez itten nem a sétatér, ahol önfeledten korzózhatunk, de nem is a bálterem, ahol a lassú keringő lépéseit spontán gyakorolhatjuk egy kutya, egy ember felállásban. Megtanultuk, hogy ha nem is futva, de sietős tempóban vezetjük a kutyát, a póráz azért van a mi kezünkben, és nem a kutya kezében, hogy mi vezessük őt. Ha lassú sétával, andalogva bóklászunk a terepen az ebbel, akkor az mindenre oda fog figyelni, csak arra nem, hogy hogyan kell a gazdi mellett szépen menni. Ha siet, nincs ideje szaglászni, csajok után forgolódni, kocsma előtt tétovázni, meg hasonló dolgokhoz sincsen ideje, akkor csak arra figyel, hogy amire kérjük, azt teljesítse. A kutya szeret dolgozni, nem olyan, mint némely ember, tehát örül, ha látja, hogy örömöt okoz a gazdinak. Nem kell fukarkodnunk a dicsérettel, próbáljátok csak ki egyszer, milyen boldog a négylábú, ha mi magunk boldogosat játszunk. Megtanultuk tegnap mindezt, igaz, Elemér bátyó? Na, látja. De hát akkor miért nem úgy csinálja, egyemmegaszívét… Na, mindegy. Lépés indulj! Ez az, ez jó iram. Kétszer balra kanyarodik az eleje, egy szők U-alakot írunk le, a kutyák egymáshoz közel mennek el, de fogjuk őket erősen, nehogy egymásnak essenek. Jól van, ez szépen sikerült. Jobbra fordul, halad mindenki felém, a póráz rövid, de laza legyen. Ha lemarad a kutya, vagy ha előretörni akarna, akkor rántunk egyet finoman a pórázon, és egyetlen szót szólunk hozzá, azt is egyszer. A vezényszó ilyenkor „lábhoz”, de ha valakinek van jobb, akkor azt mondja. Csak rövid legyen, és mindig ezt a szót használjuk ahhoz a cselekedethez, amit ezért elvárunk tőle.

Nem állunk meg, megy a menet, kéremszépen… Szóval, a vezényszó egyszeri, és rövid. Nem mondjuk azt, hogy káposztáskocka, vagy tőzoltóveder, mert az hosszú. Rövid, de hatásos legyen a vezényszó. Csoport állj! Ülnek a kutyák…

— Ül Hektor, ül. Ül, a fene egyen… Hektorka, ülj, ülj, ülj… Ülj mán le, te pisszkos dög, meer’ kiherüllek!!! — igyekezett Mária sajátos kiképzési elveinek hangot adva jobb belátásra bírni Hektort, de az eb láthatóan jobban érezte magát állva. Zoltán odasietett hozzájuk.

— Mária, kedves, ez szerinted egyetlen vezényszó volt? Ne röhögj ott hátul, fiam — szólt hátra egy kuncogó legényhez közben —, te sem vagy még sokkal ügyesebb. Szóval, add ide ezt a kutyát nekem. Megmutatom, mit hogyan kellene vele tenni. Élénk lépésben megyünk, megállunk, vezényszó: üüül, és az eb leül. Ha nem ül le — miért ülne, nem hülye az, hanem kutya, nem ismerheti a szó jelentését —, akkor segítünk neki.

Zoltán elindult a kuvasszal, jó érzékkel irányította a kutyát a pórázzal, majd zárt lábakkal megállt, kiadta a vezényszót, és jobb kezével finoman húzta a pórázt fölfelé, bal kezével szelíden nyomta a kutya hátsóját lefelé. Hektor — talán meglepetésében — hiba nélkül végigvitte a gyakorlatot, aminek a végén Zoltán hangosan, élénken megdicsérte.

— Gyere, vedd át a kutyust, és ne mondj neki ezentúl három Grimm-mesét egymás után…

— Figyelem, lépés indulj. Eleje igyekszik, vége lemarad, kört alkotunk, úgy igyekszünk, hogy én vagyok a kör közepe. Balra át, jövünk felém…

Fájdalmas szűkölés zavarta meg a hangulatos menetelést. Zoltán látta, mi történt, s azonnal tudta, mit kell tennie.

— Csoport állj! Tóbiás úr most azonnal kiáll a sorból, ha van az iskola területén személyes holmija, azonnal magához veszi, és azonnal elhagyja ezt a pályát. Én megmondtam, uram, hogy ez nem pankrátor-nevelő intézet, bár tudtommal ott sem alkalmazható módszer a verés. Viszonlátás. Megvárjuk, amíg elmegy, addig a többiek sem dolgoznak. Ha változik a szemlélete, a jövő szombaton még szívesen látjuk. Ha nem, sajnálom. 

Tóbiás úr elvörösödött, mint a cékla, nem lehet tudni, hogy a méregtől-e, vagy a szégyentől. Mindenesetre szó nélkül hátat fordított a csoportnak, és döngő léptekkel távozott.

— Figyelem! Nem tátjuk a szánkat, a kutyánkra figyelünk, azok meg ránk figyelnek. Jövünk felém, bátran, nem harapok én… Csoport állj. Nnnokéremszépen, a mai foglalkozás jobban sikerült, mint amennyire várható volt. Azért el ne bízza magát senki, messze még a vége, és lesznek még váratlan események. Örülök, hogy figyelt mindenki, örülök, hogy ha jól érezte magát mindenki, és remélem, nem vettem el senki kedvét a kutyázástól. Jó étvágyat a vacsorához, irány este a diszkó, jövő szombaton találkozunk. Petikém, ne engedd, hogy Pötyi vizslád megegye Pimpikét, ültesd le azt a kutyát erélyesen. Nahát. Hozzon mindenki legközelebb magával valamilyen kislabdát, akár teniszlabda, akár tömör gumilabda is lehet, játszani fognak az ebek vele. Szervusztok, viszontlátásra.

 

    (III. befejező rész következik)

23látogató,1mai

Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest

6 Komment

  1. Mi itt a hetvenes évek elején összehoztunk egy kutyás klubot. Együtt képeztük kutyáinkat, egy frissen leszerelt, kutyás határőr irányításával. Én is kuvasszal kezdtem…
    Aki végigolvassa iskoládat kedves Zsolt, akár el is kezdhet foglalkozni saját kedvencével. Persze ha az még elég fiatal hozzá.

Hagyj üzenetet