Gyűlölni és szeretni

– fiktív narratíva után némi valóság –

Azok közül, akik figyelemre méltatták csekély (ám nem rövid) írásomat, mely részben Gaius Valerius Catullus halálának körülményeit igyekezett el- és kitalálni, néhányan kérdéseket is tettek föl a tekintetben, hogy mi a jégvirágos bánat lehetett a cél, mely miatt az elbeszélést megírtam. Megint mások háborogtak is, sehogy sem akarván elfogadni az írásban foglalt álláspontomat.
Régen rossz, ha az író magyarázkodásra kényszerül, ha nem írása adja a magyarázatot: ez mindig annak a jele, hogy maga az írás: rossz.
Vagy nem.
Hisz ha így lenne mindig, minden esetben, akkor nem lenne oly számos, jelent?s m?nek el?- vagy utószava, igaz?
Lehet, hogy a magyarázkodás abból fakad, az író maga is érzi, annyira jelképekbe burkolta m?vét, hogy az esetleg már a megértés rovására megy, de lehet az is, hogy egyszer?en arról van szó, hogy a szépirodalmi narratíva nem képes minden ?rt betölteni; és ahol a szépirodalom elhallgat, ott jöhet a félig-meddig tudományos esszé, mely betöltheti a hiátusokat, mint es?víz a mezei árkokat.
Hadd töltsem föl hát írásom lyukait friss es?vízzel!
Két dolog elmém környékezé, mid?n az elbeszélés megírásába kezdtem.
Az egyik egy irodalomtörténeti tény: Gaius Catullus, szívem legkedvesebb latin költ?je, a Kr.e. 87. évben született, és Kr.e.37-ben halt meg. Mindösszesen harminc évet élt.
Mármost halálának körülményeir?l az irodalomtörténet nem mond semmit.
Tény, hogy a nevezett id?szakban járványok nem pusztítottak Róma földjén, földrengésr?l nem tudunk, egyébként, ha abban – vagy más katasztrófában – pusztult volna el Catullus, akkor tudnánk arról.
Szervi bajról, gyötr? betegségekr?l maga a Költ? sosem szólt, márpedig egy lírai költ? bizonyára elpanaszolta volna, ha betegség gyötri.
Föltettem magamban tehát – els? fikcióként -, hogy Catullus öngyilkosságot követett el.
Becsületesen odaírtam az elbeszélés elé, hogy majdnem minden irodalomtörténeti alapot nélkülöz elbeszélésem, nem róható föl nekem hát, hogy ne tisztességesen jártam volna el. Az öngyilkosság mer?ben a magam kitalációja, melyben azért nagyon hiszek.
Ha már itt tartottam, akkor persze okot is kellett találnom szeretett Költ?m öngyilkosságára.
No, ez már egyszer?bb volt.
Catullus viharos-szenvedélyes életér?l annyit tudhatunk, amennyi a költ?i életm?ben fennmaradt, illetve azt a néhány morzsát, melyet a jó barát és remek történetíró, a szintén veronai Cornelius Nepos hagyott ránk Gaius Valeriusról.

Mire Catullus megszületett a Köztársaság válságba került. A válság természetesen politikai volt, de a politikai válságok minden esetben, az egyének szintjén erkölcsi, értékválság formájában csapódnak le, öltenek testet.
Rómában például akként, hogy az egykor fontosnak vélt értékrendek (a híres római erkölcs például; h?siesség, szerelem, barátság, föltétlen hit az Istenekben) zuhannak meg, mi több: válnak már-már nevetségessé.
A mi Catullusunk viszont gazdag klasszikus m?veltségre tett szert, és e m?veltség b?vkörében élt. Görögül – úgy t?nik – anyanyelvi szinten tudott. Nemcsak az akkor már klasszikusnak számító görög költészetben, irodalomban, mitológiában volt jártas, hanem a „modernnek” számító alexandriai kultúrában is, ihlet?inek jó része éppen az alexandriai költ?k közül került ki; a divatos Kallimakhosz témái is, versformái is nyomot hagytak költészetén. De otthonos volt a klasszikus aiol líra jelentékenyebb költ?inek – Szapphónak, Alkaiosznak, Aszklépiadésznak – a versformáiban is: ezek az ? költészetén át váltak honossá  a latin lírában.
Ekként és ezért vált az ifjú Költ? központi témavilágává mindenekel?tt a szerelem. A szerelem minden öröme és minden bánata, lélekbeli hevülete és testi valósága lett változatos, dallamos körképpé Catullus költészetében.
E költészet középpontjában a szeretett n?, Lesbia áll, a Költ? számára a megtestesült n?iesség Lesbia volt, Catullus üdvözít?je és kárhozatba viv?je.
(A Költ? római irodalmi szokás szerint álnéven szól róla, de az álnévnek a valódi névvel azonos lejtés?nek kellett lennie, hogy ha társaságban felolvassák, az igazi nevet bele lehessen skandálni a versszövegbe. Ezt a Lesbiát – tudjuk és tudták a társaságbeliek – Clodiának hívták. Igen el?kel? családból származó és eléggé rossz hír? asszony volt, nem kizárt, hogy azonos azzal a Clodiával, aki egy ideig Lucullus felesége is volt, míg a híres hadvezér és még híresebb ínyenc el nem unta csapodárságát, és el nem vált t?le.)
Lesbia – Catullus tragédiájára – ízig-vérig római asszony volt, a társasági szokásoknak megfelel?en cinikus, hitetlen, olyan, mint amiként Madách római színében látjuk a római  hetérákat és aranyifjakat.
Clodia-Lesbia a szerelemben olyan kielégíthetetlen volt, mint a mitológiabeli nimfák. Az ilyen asszony mennyei boldogságot tud adni, és porba sújtó bánat okozója is lehet. Az ilyen n?t egyszerre lehet szeretni és gy?lölni. Catullusnak talán legismertebb verse így kezd?dik:Odi et amo – azaz Gy?lölök és szeretek.
Ez a kett?s érzés, kett?s élmény – a költ? vallomása szerint – szétfeszíti az embert. Catullus költészetének java ezt a szakadatlan feszültséget fogalmazta meg.
És én azt feltételeztem, hogy evvel a feszültséggel, evvel a kibírhatatlan érzelemmel nem tudott, nem akart egy id? után tovább birkózni a Költ?, választotta hát – fikcióm szerint – az öngyilkosságot.
De volt más dolog is, ami elmém kerülgette, jó ideje kerülgette már, és ezt – mint Catullus utolsó írását (fikció a fikcióban) – fontam még az elbeszélésbe.

Attól fogva, hogy kamaszkorom táján valamikor megismertem Thézeusz királyfi és Ariadné királylány teljes történetét, majd Thézeusz kés?bbi sorsát, csak értetlenkedtem, nem ritkán háborogtam Thézeusz viselkedésén.
Köztudott: Naxoszig együtt hajóztak Athén felé nagy szerelemben, ám Naxoszon egy bacchanáliás (vagy inkább legyen görögül: dionüszoszi) éj után Thézeusz elhagyja Ariadnét, és szinte visítva menekült.
Tudjuk azt is, hogy hiába menekült. Minden további párkapcsolata sikertelen, ha nem egyenesen tragikus volt, egész életében.
(Gondoljunk csak Médeiára vagy – különösen – Phaedrára!)
Egy nagy, máig kísért? szerelmi csalódás, és egy irodalom óra, mikor is a Phaedrát tanítottam sikerült megérttetni velem az igazi tragédiát.
(Nota bene: tanítani – sok egyéb között – például azért is nagyszer? dolog, mert az ember kénytelen a tanítottakon töprengeni, és esetleg jó ötlete is támadhat.)
Mi volt hát, amire rájöttem hirtelen-váratlan? (Nagyon váratlan, mert a Lány lelépése igen váratlan volt…)
Thézeusz Krétán mindvégig úgy tudta, gondolta, hogy Ariadné a Szépség és Szerelem Istenn?jének papn?je.
Csakhogy ez nem így volt: Ariadné igazából Aphrodité megtestesülése volt, az ám!
És Naxoszon – azon a dionüszoszi éjszakán – ezt értette meg Thézeusz, és ezért menekült oly fejvesztetten.
Csak hát: hiába.
Már akkor szerelmes volt az Istenn?be, már akkor érintette az Istenn?t, és Végzete m?ködött már.

Honnan ismerjük föl az Istenn?ket?
Honnan tudta Catullus – honnan tudom magam is -, hogy egyszer istenn?be hibázott bele?
Vélnéd Jó Olvasó: az Istenn?k ragyogó szépség?ek, ebb?l tudhatod.
Bizonyára, bizonyára: ragyogó szépség?ek az Istenn?k, hát már, hogy is ne?
De ragyogó szépség? lehet ám halandó lány is…
Nem, nem a ragyogó szépségér?l ismerhet?ek föl az Istenn?k, hanem az emberi szenvedés iránti isteni közönyükr?l.
Férfiolvasóm!
N?olvasóm!
Ha talált Társad gondtalanul lép át rajtad, ha nem érti szenvedésed, ha elhullajt, mint talált tárgyat, akkor tudjad: Istenn?höz, Istenhez nyúltál.
És ráadásul: nincs menekvés, a bünh?dés örökkévaló lesz! Vagy azon túl is tartó!

Ezt értettem meg én egykor, ezt értette meg az én Catullusom egykor, csak teremtett Catullusom – bátrabb lévén nálamnál – öngyilkos lett.
Ez nem így volt, talán nem.
De mióta az elbeszélést megírtam, már így lesz, mindörökre így lesz!
Ha nem így lenne, a leírt szónak értelme, teremt? ereje nem lenne.
Pedig hát: van!
Van?

Szerző Kavyamitra Maróti György 400 írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.

6 Komment

  1. A harmadik rész után, töröltem az ott megírt hozzászólásomat, arra gondolván, hogy talán most élek a lehetőséggel és előbb elolvasom a “magyarázatot” …
    Jól tettem, mert választ kaptam a bennem felmerülő kérdésre…

    A szónak pedig teremtő ereje van! VAN!
    Mindig is volt és mindig is lesz…

  2. rülök, hogy kiművelt soraid is olvashattam. Ha nem is értek egyet üzenetével. De továbblépek. 🙂

    Nem kellett volna magyarázat írásodhoz, de ez nem is az volt! Annál sokkal több. Tanítás!

    Hozzászólásodhoz: Ezek olyan félreértések, melyeket szívesen megtartanak annak az emberek…

  3. Na, akkor huss, félreértések!
    Lesbia = leszboszi nő!
    Két dologra utalt a jó Catullus: természetesen Szapphóra (nem ártana végre tudomásul venni igazi nevét ennek a csoda-hölgynek: Pszapphó), másrészt Platón szümpozionjára. (Na, ezt tényleg hagyjuk, mert ez aztán messzire vinne, egészen másik imádottamhoz, Hölderlinhez vezetne, és köztudott, mi történik akkor, miféle szóf..sás indul, ha kedvenceimhez érkezünk.)
    Lényeg: Pszapphó Leszbosz szigetén Akadémiát nyitott LÃÂNYOKNAK, NŐKNEK! Gondolkodjunk csak! Olyan korban, amikor a Nők sehol sem számítottak: sem a Népgyűlésben, sem a Drámai Játékokon, sem sehol.
    Naná, hogy a buta férfiak leszbikussággal vádolták a Csodálatos Költőnőt; pedig csak a verseit kell figyelmesen olvasni: belehalt a reménytelen Szerelmekbe, de Pasik iránt érzett szerelmekbe… Még egyszer: PASIK iránt érzett reménytelen szerelmekbe!

  4. Nota bene: tanítani À“ sok egyéb között À“ például azért is nagyszerű dolog, mert az ember kénytelen a tanítottakon töprengeni, és esetleg jó ötlete is támadhat.)
    űKedvenc mondásom: A tanárnak azért nagyx a tudása, mert sokat tanulhat diákjaitól…
    Egy kérdésem még volna. Mi a kapcsolat Lesbia és a lesbikus nők között?

Hagyj üzenetet