Avi Ben Giora. : A Szinájban 3.

*

 

3.

 

Kikászálódtunk a gépből.

– Ja Arik, ha kicsit útba igazítanál, hogy hol találom a személyi állomány főnökét, mert én jártam már itt de, hogy mi merre van, arról gőzöm nincsen.

– Nem kell elsietned a dolgokat, innen még senki sem lógott meg anélkül, hogy ne tudnánk hova. Hozd be a cókmókodat hozzám.

Arik kényelmes szobában lakott másodmagával. Berendezve indennel, ami kényelmessé teszi az ember életét. Igaz hatalmas rendetlenség is volt.

– A fene egye meg – kezdett el káromkodni. – Ahányszor elmegy szabira ez a vadbarom Elli, mindig itt hagy maga után mindent. Már párszor beígértem neki, hogy kiteszem az ajtó elé, de most meg is teszem. Az hagyján, hogy koszos, mint egy disznó, de nekem kell néha még kiganajoznom is ezt a kócerájt. Elegem van. Azt gondolja, hogy ő az úr és én a csicskása.

– Atya világ, olyanok vagytok, mint a zöldfülű bakák, azon vitáztok, ki a soros takarítás terén.

– Miért, mit gondoltál, mások vagyunk, mint a többiek? Ő viszont, szépen eltűnik egy csendes sarokba a meló elől. Én sem vagyok egy munkagép, ha elkap a munkakedv, akkor inkább én is eltűnök egy csendes szegletbe és megvárom, míg elmúlik. De a rendre és tisztaságra adok. Tessék nézd meg: itt áll a mosogatóban minden, lassan megmozdulnak, ha jönnek a bogarak, mert ebben a melegben aztán jönnek. Egy nyamvadt poharat lusta elmosni, ha kávézott, vagy ivott valamit. Na gyere, hagyom én is a francba, menjünk a kantinba..

– Ha megengeded, elnyalom én őket és főzök egy jó kávét is. Nem mérik ingyen ott sem a kávét és általában olyan, mint a víz. Na meg a zsoldom még nem kaptam meg. Gondolom te is ismered ezt. Amikor kellene a lé, akkor sehol sincsen.

– Ahogy gondolod. Ott a mosogató alatti szekrényben kell lenni a mosogatószereknek. Én addig lezuhanyozok. Ha akarsz, utánam mehetsz te is. Itt másképp nem lehet kibírni, csak ha napjában legalább négy–ötször tusolsz. Remélem ott még rend van, mert ha nem, akkor igazán ordibálni fogok. Nem szeretek bogarakkal együtt tusolni. „Szégyenlős vagyok”.

Nekiálltam mosogatni. Volt bőven mit, nem csak a mosogató volt tele, hanem a kis szekrény is, ahol az edények meg a mosogatószerek voltak. Közben Arik egy hatalmasat ordított, úgyhogy tudtam, ott se rendet talált. Különben az utolsó pillanatban mosogattam el, mert három–négy bogarat már agyonvertem. Feltettem vizet kávénak és a nagy zsákomból, amiben a katonacuccom volt, tiszta fehérneműt halásztam ki.

– Na ez jól esett, de ez a vadember biztos lehet benne, ha visszajön úgy fog takarítani, mint a kisangyal. Különben kiköltöztetem. Ha van kedved, akkor mehetsz a tusolóba.

– Kösz szépen, élek az alkalommal csak megcsinálom a kávét.

– Két kanál kávé, egy kanál cukor és egy kanál kardamon per fő. Nekem ez a receptem.

– Én is ennyit szoktam tenni az edénybe, de mi az a kardamon?

– Nem ittál még igazi arab kávét? A kardamon az egy fűszer valami, itt úgy becézik, hogy ell. Az a jó tulajdonsága van, hogy duplán felélénkít. Nem csak a koffein dolgozik, hanem a kardamon is. Próbáld ki.

Hallgattam a tanácsára és beledobtam a rotyogó vízbe mindazt, amit felsorolt. Nagyon finom illatok kezdtek terjengeni. Miután kétszer, háromszor felforraltam, kitöltöttem két pohárba a gőzölgő nedűt.

Elvonultam tusolni, addig legalább kicsit hűljön. A fürdőszobában afrikai állapotok uralkodtak. Cigarettacsikk maradványok, eltaposott bogarak hullái. És poshadt szag, na meg a víz is rendesen állt mindenütt. Mintha csak valami kopasz katonák által lakott laktanyában lennék. Ott jóval több ember jut egy zuhanyozóra nem úgy mint itt, ez tulajdonképpen személyes fürdőszoba. Ha az emberi lustaság fájna, már ordítana mind a kettő. Vettem a felmosófát és összehúztam a truttymót. Kipucoltam a lefolyót, hogy a víz is lefollyon, és ne álljon.

– Mennyi ideig tusolsz te ember? Teljesen kihűlt a kávéd.

– Tudod, én is szégyenlős vagyok, és kicsit kiganajoztam.

– Mondd, nem akarsz ideköltözni hozzám?

– Várjuk ki, mit kapok, majd utána eldöntöm. Ma este talán, mert biztosan nem lesz már helyem, pontosabban nem lesz időm válogatni, és én sem vagyok oda a négyfős közös szállásért.

– Semmi akadálya. Ez az ökörpörkölt úgysem lesz itt vagy négy napig. Annyi eltávot kapott.

– Ejha! Az nem semmi.

– Na ja. Ne felejtsed el, ő nahag maszait/teherautó soför/. C126–oson vagy közkeleti nyelven Herkulesen teljesít szolgálatot. Egy teljes hétég csak repked hol ide, hol oda, aztán négy nap szünet.

– Nincs is rossz dolgotok.

– Nem panaszkodhatunk. Jó a társaság, a fizetés sem rossz, és ha megunod a mundért, akkor utána ott a polgári repülés.

Megittuk a kávét, pontosabban már csak én.

– Na, akkor menjünk. – Magamhoz vettem a paksamétáimat és már indultam volna.

– Állj. Csak nem mennél gyalog?

– Már miért nem. Talán van autóbusz vagy helikopter?

– Dzsip pajtás. Itt áll hátul. A hangárnál nem tudom hagyni, mert mire egy repülés után visszaérnék, nem lenne benne nafta. Itt mindenki motorizált. Ha az ebédlőbe kell menni vagy bárhová, akkor csakis motoralizált eszközzel. Fogod majd látni, hogy mindenki vagy teherautón vagy dzsipen közlekedik. Jártál már itt, vagy nem?

– Jártam, és valami rémlik is, hogy a géptől valami teherautó platóján jöttünk be az ellátó központba.

– Na látod. Várj, akkor hozom a járgányt.

Mikor megérkeztünk az ellátó központba, ahol az irodák kantinok és ebédlők más hasonló létesítmények sorakoznak, akkor kezdtem érteni, hogy miért is motoralizált itt mindenki. Bizony itt távolságok vannak. Minimum ezer– ezerötszáz méter a legkevesebb. Na és mindenütt lámpák, mert a kifutókat együtt használtuk a repülőkkel. Valaki mesélte a régi bázisomon, hogy nem egyszer fordult elő, hogy a leszálló gép kishíján összecsókolózott a leszálló repülővel. Ezért minden ilyen bázison nagyon szigorúan veszik a KRESZT, ami minden bázison más és más.

Az irodák majdnem kihaltak, ebédidő is volt, na meg pokoli hőség. Minimum negyven fok. Elkaptam egy arra kóborló katonát, aki útbaigazított. Pechemre be volt zárva, senki sem volt az irodában.

– Kit keresel? – kérdezte egy katonalány.

– A személyzetis főnököt.

– Ilyenkor? Élő embert nem találsz kivéve azokat, akik nem mozdulhatnak a helyükről. Gyere vissza négykor.

– Kösz aranyom, de én „friss hús” vagyok itt.

– Az mindegy, csak akkor lesz itt valaki. Ilyenkor mindenki vagy ebédel, utána lemegy a brechába/uszoda/ hűsölni. Ajánlom neked is, menj enni, és utána le az uszodába. Persze ahogy te gondolod.

– Köszi az infót, de ugye délután nem fogja valaki kitalálni, hogy jöjjek vissza másnap délelőtt.

– Erre nem tudok neked válaszolni, de számíthatsz rá.

Eltrappoltam az ebédlőbe. Önkiszolgálós rendszerben ment, és így is tömve volt. Körbenéztem és szemeimmel Arikot kerestem, hiszen gőzöm nem volt, hogyan találok vissza oda, ahol lakik. Annyi derengett bennem, hogy hányas számú hangáraknál van. Leültem egy asztalhoz és elköltöttem a meglepetésemre egész jóízű ebédet. Sőt volt lehetőség még repetázni is. Kevesen éltek ezzel, mert a melegben inkább inni kíván mindenki. Az is volt persze, jó hideg szóda. Még ücsörögtem egy darabig, aztán gondoltam egy nagyot, és elmentem telefont keresni. Nem kellett sokat baktatnom, mert az egyik irodában, ahol éppen tartózkodott valaki, több készülék is volt.

– Hová akarsz telefonálni? – kérdezte, aki éppen „ilyetén” műveletbe fogott.

– Csak a bázison belülre.

– Akkor bármelyiket tudod használni. Ha városba akarsz hívást, tárcsázd a 15–öt, az a központ.

– Kösz, de most tényleg itt kell.

Hívtam Arik számát. Hosszan csenget és senki sem akarta felvenni. Már majdnem letettem, amikor egy álmatag hang belevakkantott.

– Tessék, kit akarsz, mit akarsz.

– Arik ott van? Légy szíves add őt.

– Nincs itt, a kihelyezett „téren” van, de pillanat, kapcsolom.

Egy kattanás, majd újra kicsengett.

– Tessék, kantin.

– Arikot keresem.

– Milyen Arikot? Van egy pár darab belőlük.

– Na, ez jó kérdés – válaszoltam. – A pilótát a 16–os repülőezredből.

– Így már más. Várj, mert éppen rajta a sor.

Na most kattant csak be, hogy hol másutt is lehetne Arik, mint a kantinban, ahol a biliárdasztalok vannak.

– Hagyd, csak azt mondd meg, hogy az étteremtől, hogy jutok oda, na meg szólj neki, hogy várjon meg ott. Csak annyit mondj meg neki, „a segéd útban van a párbaly színhelyére”.

Megkaptam az útbaigazítást és hamarosan meg is találtam a kantint. Az ajtóban egy marcona tiszthelyettes állt.

– Hová akarsz menni?

– Mégis mit gondolsz?

– Ez tiszti kantin, nem mehetsz be csak úgy.

– Keresek valakit, azért kell bemennem, egyébként most érkeztem a bázisra.

– Hol van a rangjelzése katona, és az alakulatjelölés jelvénye? Hogy néz maga ki egyáltalán! – váltott hangnemet egy pillanat alatt.

– Hagyjuk a hivatalos dumát. Itt fogok én is szolgálatot teljesíteni, kevát írtam alá. A többit majd később megdumáljuk.

– Ne bizalmaskodjon katona! Mutassa a papírjait!

– Most mit játszod az agyadat? Meleged van? Nekem is képzeld el, és szeretnék egy jó hideg makkabit is inni.

– Mondtam, hogy ne bizalmaskodjon. Mutassa a papírjait.

Páran kezdtek odafigyelni a szóváltásra. Persze Arik is köztük, és gyorsan közbeavatkozott.

– Hagyd abba Smulik a kiokítást. Engem keres és tényleg továbbszolgáló. Engedd be szépen és már fizethetsz is neki egy sört.

– Aztán mire fel? Kit tisztelhetek benne?

– Ó csak a „segédem” és úgy tudom most éppen rajtatok a sor Éránnal.

– Miért, ő is játszik?

– Naná, hogy játszik. Na állítsad a bogyókat.

A partit simám megnyertük, így duplán is megjegyzett magának Smulik. Gyors egymásutánban még két másik partit nyertünk.

– Te Arik, ennek nem lesz jó vége. Úgy fog elterjedni, mint a futótűz, hogy mi itt együtt  legomboljuk a napi söradagunkat, meg a zsold kiegészítést. Ezért akár kóterba is vághatnak minket, mert a pénzben való „hazardírozás” szigorúan tilos. Mindez hagyján, de ráadásul, rang és minden nélkül flangálok. Kénytelen leszek betartani a házirendet, azt már látom.

– Na mesélj, mit tudtál már elintézni?

– Nagy semmit. Itt mindenki sziesztázik, majd négyre mehetek vissza, de látom szomorú sorsomat, hogy holnap reggelre rendel be magához. Délután ki a jó fenének van kedve dolgozni?

– Nem tesz semmit. Gyere, lemegyünk mi is hűsölni egy kicsit. Na meg hátha ott van Ben is.  Ő a személyzeti főnök.

Visszamentünk Arik „lakosztályába”, hogy előbb átöltözzünk.

 

/folt. köv./

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.