Avi Ben Giora. : A Szinájban 1-2.

*

 

 

 

  1.

Már a tényleges katonaidőm végefelé jártam, amikor is a főnököm behivatott magához megbeszélésre. A haverok hecceltek is, hogy valami különleges feladatot tartogat számomra. Nem voltam egy örömkatona, de ha valami feladatot rám bíztak, azt igyekeztem teljesíteni. Későbbi terveimről –, hogy esetleg bent maradok továbbszolgálni – nem beszéltem meg velük, hiszen kiröhögtek volna. Legtöbbjük buzgón számolta már a napokat, amikor megszabadulhat az egyenruhától, és visszaöltözhet véglegesen civilnek. Egyedül a „főnökkel” beszéltem erről, akkor is csak nagy vonalakban, hogy mik az elképzeléseim a jövőben. Különben is kényes eset voltam, mivel egyedüli gyerek lévén, és anyámnak – ha nem is hivatalosan az eltartója, de ő kapott nyugdíjat. Persze ebből nem lehetett nagyon kijönni, a legalapvetőbb dolgokra azért futotta. Így valahogy kicsit megalapozottnak néztek ki abbéli terveim, hogy bent maradok továbbszolgálni.

A megjelölt időpontban bekopogtam a főnökhöz. Előzőleg rendbe szedtem a holmimat, mert több kifogásolni valót is talált volna rajtam. Kivasaltam az ingem, a nadrágom és hosszú idő óta először kipuceváltam a cipőm is. Csodálkoztak is a társaim, mi a fene ütött belém.

– Csak nem valami hülyeséget csináltál a végire, és most raportra hív a főnök? – kérdezték.

– Nem tudok semmi ilyenről, ámbár ki tudja? Mindig érheti az embert meglepetés. Most, hogy már csak egy hónapom maradt lehet, hogy a halmozottakért a nyakamba akasztanak még egy hónapot. Egyrészről azokért a simlikért, amiket elkövettem, csak nem vették észre, másrészről azokért, amiket még el fogok követni.

– Na akkor sok szerencsét!

– Köszönöm a kedvességeteket. Ja, az ágyamat tartsátok még fent, mert hátha le is csuknak, akkor azt még le kell szolgálnom, hiszen a „kóter” nem számit a katonaidőbe.

Miután így összekaptam magamat, elindultam az irodák irányába.

– Háj Avi – üdvözölt a főnök titkárnője. – Mi célból jöttél, raportra?

– Fogalmam sincs – próbáltam játszani a hülyét.

– Várj, utána nézek. Addig is tedd magad kényelembe.

Leültem egy kényelmes fotelba és kiszolgáltam magam az egyik üdítő automatából. Kisvártatva megjelent a titkárnő.

– Menj be, a főnök vár.

Kissé feszengve, de bementem. Ahogy ilyenkor a katonai szabályzat előírja, belépés után megálltam, tisztelegtem és már elkezdtem volna a szabályos bejelentkezési szöveget, de leállított.

– Hagyd a formaságokat. Ülj le.

Az íróasztalán ott hevert a személyi aktám.

– Nézzük csak, mi újság van veled – kezdte. A két év szolgálat alatt kétszer voltál büntetve, de csak szabadságelvonást kaptál, kisebb vétségért. Na, akkor térjünk a tárgyra. Először is szeretném tisztázni veled, hogy komolyan gondolod–e azt, hogy aláírsz pár évet, és bent maradsz.

– Főnök, én teljesen komolyan gondolom. Már megszoktam ezt az életet, és szeretnék legalább három évet vállalni. Természetesen ugyan ennél az alakulatnál.

– Ezzel csak egyetlen egy gond van. Mint egyszem gyereknek, előzőleg szülői engedélyt kell hoznod, hogy beleegyeznek abba, hogy harci alakulathoz kerülj.

– Eddig is ilyen egységnél voltam, és úgy hiszem, anyám akkor is megadta az engedélyt.

– Ez így igaz, de meg kell újítani. Formaság ugyan, de fontos. A másik dolog meg az egység. Mint egyedülálló katonának biztosítva volt számodra, hogy abban a bizonyos ötven kilométeres körzetben kapj bázist, ahonnét kétnaponta haza tudtál menni. Ez sajnos megszűnik abban a percben, ahogy aláírtál. A továbbiakban oda kapsz beosztást, ahol szükség van rád.

– Tehát akkor nem maradhatok itt?

– Erre egyértelmű nemet nem mondok, mert talán van némi lehetőség, hogy visszakerülj majd ide, de az a szolgálattól is függ. Per pillanat, amit extrán el tudok intézni, hogy Éjlátra kerülj.

– Tehát a Bikát Ha Járéah, kánáf eszer.

– Igen. A főnökséget kell, hogy ismerd, hiszen voltál ott egy párszor.

– Ismerem a helyet, csak az kissé messze van mindentől. Ahogy a neve is próbál rá utalni a világ vége /a Hold völgye magyarul/. Ez mondjuk nem baj, mert ennek ellenére minden van. Nekem csak az oda–vissza utazás probléma. Tudom, hogy vagy repülővel, vagy autóbusszal elérhető a bázis, és a hétvégi eltáv. is hosszabb a távolság miatt: egészen vasárnap estig szól.

– Ezek már rád nem vonatkoznak, csak részben. Az eltáv. az igen, de a hét más napján is el tudsz majd repülni haza, vagy bárhová, hiszen már hivatásos állományba kerülsz. Igaz, előzőleg fel kell iratkoznod. Ugyanúgy kell majd jegyet „bookingolnod”, mint egy rendes repülő járatra. Ezzel ne foglalkozz, mert ez semmiség. Minden maradna a régiben.

– Rendben főnök. Akkor kérem az összes hivatalos iratot, hogy kitöltsem, és utána bevigyem a Bákumra.

– Szóval akkor aláírsz így is, ezekkel a feltételekkel?

– Természetesen!

– Itt az egész paksamentum. Benne van az ajánlásom, a jellemzésed és minden hivatalos dokument. Állítsad ki az összes iratot, utána vidd be a Bakumra. Ott kapsz mindre egy–egy stemplit és ahogy termint kapsz a bázisparancsnoktól, az összes papirusszal jelentkezel Éjáton. Gratulálok és sok sikert.

Kis gondban voltam. Anyám ismerte a szándékomat és nem nagyon tetszett neki, de lenyelte a „békát” gondolva van még idő, változtathatok. Mégsem ez volt az ok a gondomra. Annó, amikor a beleegyezése kellett, hogy egyszem fia harci alakulatnál teljesítsen szolgálatot, egyszerűen aláhamisítottam az aláírását. Most meg újra nem lesz más megoldás, mert ha megtudná az előző merényletemet, annál inkább nem adná az engedélyét. Tehát ugyanúgy, mint akkor, alákanyarítottam nevét az engedélyre. Úgysem tudná mit ír alá, mivel szegény soha sem tanulta meg az alapnyelvet. Védelmére szóljon a kora, na meg már a hallása sem volt jó. Mikor hazamentem, közöltem vele az elhatározásom, és azt is, hogy sajnos max. hétvégeken fog csak látni.

– Szóval megint többet kell egyedül lennem?

– Sajnos igen. De van televízió, könyv, rádió és tudom jól elfoglalod magad. Bármikor átmehetsz Miklós testvéredhez is, vagy ő jöhet ide, mint eddig is.

– Na, ha ő megtudja, hogy aláírsz, a tied lesz, amit kapsz. Amikor tengerésznek akartál menni akkor is micsoda balhét csinált. És hidd el, nem én mondtam neki.

– Miklósnak valahol igaza van. Én sem szívesen hagylak egyedül, de sajnos az első időszakban ez lesz. Később persze lesz mód közelebbi bázist kérnem. Amikor hajósnak akartam menni még nagyon az elején voltunk mindennek. Meg fiatalabb is voltam, tehát eltűrtem a beleszólást. Most már szólhat, amit akar. Be kell látnia, hogy megszűntem „kiskorúnak” lenni, és ez rád is vonatkozik anyuka. Tudom, te nem szólsz bele. Nyíltan nem! De mint anya, azért foggal–körömmel ellene lennél.

 

 

2.

 

Másnap elutaztam Tel Avivba a Bakumra, és leadtam az iratokat. Átnézték és közölték, hogy másnap reggel van helyem az egyik gépen, ami megy le a bázisra. Adtak egy lezárt borítékot, amiben a személyi adataim voltak, megbízatás és más egyéb dokumentumok. Este bepakoltam, és másnap reggel a gép indulása előtt több, mint fél órával ott voltam a kijelölt helyen, ahonnét a gép indult. Rajtam kívül még két utas volt csak a kis gépen. A pilótát jól ismertem. Egyszer sokáig együtt voltunk egy bázison ahol ő is kiképzést kapott.

– Na öcsém kössed be magad a madzaggal. Ha esetleg gubanc van, ne izgulj: a gép is, meg te is csak egyet fogsz pattanni a szent anyaföldről. Ha az ejtőernyő sem nyílna, akkor jelentkezz majd az ügyeletes raktárosnál, hogy cserélje ki.

Nem tudtam vigyorogni a régi, jól ismert poénokon, nem voltam abban a hangulatban. A gép nekirugaszkodott, majd lassan a levegőbe emelkedett. Jó darabig a tengerparti sáv felett repültünk, aztán egy idő után egy éles kanyar, és már Jeruzsálem jól ismert sziluettjei úsztak el alattunk. Utána a sivár Negev sivatag következett. Itt leszálltunk egy Beer Sevá melletti bázison, ahova az egyik utasunk igyekezett.

– Remélem nem sietsz – mondta a pilóta –, mert kicsit pihenni akarok, meg egy parti biliárdot játszani a tiszti kantinban. Ha van kedved, kísérj el.

Mit lehet az ilyenre mondani? Amúgy is ő volt a főnök, nélküle mozdulni sem tudtam volna. A másik utasunk egy baka, akinek édes mindegy volt, mikor folytatjuk utunkat.

A tiszti kantin tele volt. Ment a nagy biliárd–csata. Elmentem a pulthoz és kértem egy hideg Makkabit.

– Mit keresel itt – szólított meg egy tiszt. – Ez tiszti kantin, mi a rangod?

Már el akartam kezdeni a nagy dumát, hogy mit játssza itt a nagy katonatisztet, de aztán egyet nyeltem. Fogtam a sörömet és indultam kifelé, mikor a pilóta odaszólt a tisztnek.

– Mose, hagyd abba, velem van és kevás, tegnap irt alá.

– Na jó–jó, de miért nincsen se rangjelzése, se alakulat, vagy valami, honnét tudjam? Csak jóindulatulag mondom, az első MP–s /katonai rendőrség/ őrjárat elkapja és megbünteti. Pláne ha kevás/továbbszolgáló/.

– Mióta is vagy katona? – fordultam felé. – Mert gondolom, nem most kezdted te sem, tehát tudnod kéne, hogy a legnagyobb rang civilnek lenni. Öltözzek át talán?

– Nem, de mondom, én csak jót akartam.

– Kösz, haver. Én már nagyon sokszor kerültem összetűzésbe az MP–vel emiatt. Vagy el tudtam futni, mert én voltam a gyorsabb, vagy ha pechem volt, aznap kaptam egy fenyítést vagy eltáv. megvonást.

– Ezeket felejtsed el jóember. Mint hivatásost, nem kóterre vágnak, hanem ami minden bakát a legjobban érint közülünk, pénzbírságra. Egy ilyen apróság miatt már búcsúzhatsz is egy ezrestől.

– Na, ne szédíts.

– Ö már csak tudja – szólt oda a pilóta –, hiszen ő a bázis MP parancsnoka.

– Na jó, akkor vedd úgy, hogy itt sem voltam.

– Maradj nyugodtan most már, de legközelebb nem tudok ilyen elnéző lenni, mert ugye nekem is vannak főnökeim.

Közben nagy tolongás támadt a biliárdasztalnál, akik a sorukra vártak, le akartak csapni a szabad asztalra, ahogy az előző partinak vége lett. Mose bevethette magát. Pillanatok alatt rendet teremtett, és akik eddig sorukra vártak, átvehették a terepet.

– Tudsz játszani? – kérdezte a pilóta.

– Micsoda kérdés, hiszen párszor játszottunk már?

– Nem azért, csak most párosban játszunk, és gondolom elfogadod, hogy a „segédem” leszel.   

– Részemről semmi akadálya.

Gyors egymásutánban három partit is főlényesen megnyertünk és besepertük érte az egy–egy üveg makkabi árát.

– Hallod–e fiú, te nem is dolgozni mész le Éjlátra, hanem biliárdozni ezzel a jóemberrel. Ez az éhenkórász Arik eddig nem ilyen „segédekkel” dolgozott – mutatott a pilóta felé.

– Ami azt illeti, zsoldkiegészítésnek nem rossz, de nem mindig akad ilyen kiváló partner, mint Arik.

– Na húzzatok el, mint a vadlibák, mert majd valaki szóvá teszi, hogy a gép ott áll a kifutón, és nincsen személyzete.

– Megyünk már, ne nyavalyogjatok, nem fosztunk ki senkit se.

– Ha legközelebb jössz, hozd magaddal az új segédedet is, revansot akarunk.

Kimentünk a gépünkhöz, és már startoltunk is. Szóvá is tettem Ariknak, hogy mi a fene, hogy ilyen hamar megkaptuk a startengedélyt, mikor általában mindig perceket kellett eltölteni a „spagettin”/kiguruló/ várakozva.

– Ja, ha adósaim maradtak a biliárdban, akkor ez a minimum, hogy soron kívül engednek startolni. Az a magas srác a szemüveggel Boáz, az irányító torony parancsnoka. Nem csak a startot kell elintéznie, hanem a besorolást is. Felszállási engedélyt csak úgy tud adni, ha kap besorolást is a légi–folyósóra a gépe.

Már valahol Mizpe Ramon felé járhattunk.

– Rövidesen megérkezünk – szólt Arik. – Ja még egy jó tanács. Ha hét közben akarsz eltávra menni, akkor szólj be előbb nekem is, mert lehet, hogy éppen repülök ide–oda, és ha nem Tel Avivba, akkor egy darabon el tudlak vinni. Holnap reggel jövök vissza. Könnyen előfordulhat, vissza kell valamiért menned, akkor szólj be, elhozlak. Itt a számom, 116 a bázisról hívva.

– Kösz, de remélem, nem találnak ki semmi hülyeséget.

– Számíthatsz ilyenre. Én úgy két éve, hogy hivatásos vagyok. Mikor ide kerültem, az első héten szinte naponta repülhettem Tel Avivba. Nem szolgálatilag, hanem hülye papírok miatt, amit voltak szívesek kifelejteni a személyi aktámból. Jobb, ha felkészülsz ilyenre.

– És miért nekem kell ilyen miatt utazni? Nincsen posta, telefon vagy tudom is én, mi?

– Dehogy nincs, de kényelmesebb a bakát küldözgetni, gondolja azt, hogy itt aztán lógni is könnyebben lehet, holott ez csak cukorka. Majd meglátod, hogy néha micsoda malőrökre van szükség, hogy kibundázz egy szabad helyet, ha szabira mennél haza. Na, most figyelj, mert rögtön pattanunk.

De nem pattant a gép, ahogy letette. Simán fogott betont és gurult be a hangárak közé.

 

/folyt.köv./

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.