A nappal könnyét elkente az éjhomály,
S a megmaradt fények zöldkabátjaiban,
Bogárarcú szentjánosok verekedtek,
A sötét – szell?érintése a szerelemnek,
Mezítlábas nedves f? – a h?s lehelet,
Égbe néz egy senki,
Ki kérte ezt,
S ha kérte, minek kellett lenni?
A semmi ura, a mindenségbe vágy,
Az érzékek éber húsán,
Mi lebeg, és éhen verhet,
Hajlékony pitypangok szaván,
Érinthetetlenné tév?,
Társas magány,
Van ebben az éjben,
Mint palettán vagy vásznon,
Éreznem vagy látnom,
Az igaztalan szónak,
Szép beszédben hálnom,
Ürességben keres? kéz:
A sokat ígér? holnap,
Van-e húsod, vagy
Teljesen rongy vagy,
Barátném,
Hálnál-e a halálért,
Hol vagy?
Hogy anyám felismerjen,
Szép, barna szemmel megszülettem,
Gagyogtam, mint az égi kántor,
Mégis ellökött magától,
Ki szeretne, s azt nem tehetné másért,
Mint énjét véd? hazugságból,
És ? maga is ring abban a tóban,
Miben mindannyian félünk mástól,
Hogy az aggság romlottságából,
Ki ne térjek, a múlt id?n
Megedzett óvatos szemérem,
Vénhúson temérdek,
B?ntudat megtalál,
S mint amolyan ingatag,
Jöv? sincs gondolat,
A tervhalál, kitalál,
A nappal könnyét elkeni az éjhomály,
A sötétben koppan a csend,
Padon ülök magam magammal,
S a folyók hídf?k örvényében,
Próbálgatják mi a rend,
Én meg hol sovány, hol kövér,
Nézem az embert,
A villanyszerel?t,
Hogy igéz fényer?t, vagy csak vezeti,
Hó alól kikapart csöveken,
Keresi mi összetartozó,
Veled lennék két er?s drót,
Tekerj össze te er?s nagyfogó,
Villan a villám,
Rázzon a szikrán,
Fonjon eggyé a nehezen tudható,
Legyél combjaiddal körém csipesz,
Kivesz a számból olyan szavakat,
Mikr?l én sem tudtam soha,
A sóhaj elakad,
Jaj, ez a szerelem,
Er? ellenem és velem,
Megbénít,
Tetteknek nekihajt,
Megérint,
Szeretem mindenért,
A nappalok könnyeit,
Elkeni minden éj,
Figyeltelek egy éven át,
Éreztem arcomból kinöv? arcod,
És a víz szagát,
Híd voltál felettem,
Akkor is, ha ringottam medredben,
S ha hazudtál, elhittem,
Ha hazudtam elhitted,
Legtöbbször magunkat vertük át,
Hogy ismerjen fel végre,
Ki elvesztett rég,
És azóta sem talált,
Olyan szép barna nagy szem?,
Bölcs?ben felejtett kisbabát,
Mint mi voltunk akkortájt,
Hogy kisiklott vonaton,
Szülte meg kalauzn? a magzatát,
A nappal könnyét elkeni az éjhomály,
Testem és testvérem vagy,
Bevallom, ez mindig fáj,
Mikor elszakít t?led a tér,
És engedi ez az ostoba éj,
Hogy nélkülem,
Egyedül legyél.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:59 :: Molnár Zsolt
