dudás sándor : közben ÚTközben III.

 

5.

Riportot, rólam? Szürke ember vagyok, semmi érdekes.
    De nekem éppen ilyen riportalany kell! A hétköznapok h?se. A szürkék szürkéi, akik vállukon viszik a mindennapokat. Akikkel semmi érdekes nem történik, de akik az én szememben sokszor többet érnek, mint a felfuvalkodott nagymen?k. Kérdezek, maga csak válaszoljon!
    Köszönöm, de nem. Még csak az kéne, hogy mutogassanak itt rám.
    Nemrég emberségb?l jelesre vizsgázott. Egy elcsigázott, fárasztó nap után két embernek adta vissza lelki egyensúlyát, önbecsülését. Kérdezném a Japánban tett útjáról. A családról. Tudom, rendkívül érdekli környezete, az itt él? emberek. Err?l is tud, sokat. Csinálunk olyan riportot, kedves uram, hogy egész éjszaka túlórázik az asszony!
    Akkor se! Szerkeszt? úr, könyörgöm, ne!
    Az okosabb el?bb-utóbb enged.
    A noteszlap, mint láthatják, mégsem maradt üres!
    Így készül a NEGATÍV RIPORT.

6.

    Tápiószentmárton szkíta aranyszarvas, Kincsem lovas park, Attila-domb, termálvizes strand. Mióta ott jártam, úgy hat éve, de azóta is, többször, rövidebb id?re, úgy tekintek a településre, mint a Tápió-mente egyik gyöngyszemére. Felemel?en szép emlékeim – voltak.
    Mit?l csorbult értékítéletem?
    Attól, kérem szépen, hogy másfel?l közelítettem a községhez. Más útról. Ceglédr?l – Cifrakerten át – utaztam Nagykátára. Mint a leírt ábra sugallja, vesztemre.
    Mert mit látnak szemeim Tápiószentmárton délnyugati határán, a nagykanyarban? Mélyedést feltölt? szemétdombot. Még ha csak azt! El?bb újonnan épült magtárak, a körülkerített, gondozott telek sarkában nem kicsike tábla hirdeti: Itt épül Európa. Enyhén szólva groteszk. Mert a magtárakat és környékét – látványtól, b?zt?l most tekintsünk el – gyakorta füstbe vonja a mintegy kétszáz méterrel arrább füstölg?-b?zölg? szemét. Meggyújtják. A guberálók. Sürgöl?dnek ott gyakorta. Igaz, mostanában gyalugéppel eldózerolták a szeméthegyet, de így is nejlonzacskók százait, színes és fehér papír-, és nejlonzsákok meg egyebek cafatjait fújja a szél szerteszét. Jut b?ven a közeli földekre, a ritkás erd? fái közé, idébb-odább. Majd ?sszel beszántják. Tudós elmék számításai szerint úgy kétszáz év múlva lebomlik… Hiszem er?sen, hogy a nem túl távolból idelátszó Attila-dombra, a készül? (?) Attila-palota másának alapjaiba már nem jut. A szemétb?l.
    Mert ez marad hely(ség)ünkön, ezt hagyjuk utódainkra.
    Primitívnek tartott el?deink megoldották szemetük eltakarítását. Mi több, aranyszarvast rejtettek a földbe, hagytak ránk örökül.
    Ha tudnák, kikre!

7.

    A minap Pesten akadt dolgom.
    Vonatra szállva kissé megütköztem a kocsik bels? ajtóinak üvegére ragasztott feliratok láttán. Fizet? vendégeknek fenntartva! Mármint a fülke. Hirtelenében az jutott eszembe, vettem jegyet? És minden fülkeajtón kiragasztva ez a „minek nevezzelek?”. A vonat robog, az ember békül sajgó önérzetével, a MÁV-tapintatlansággal, mert megérti, a bliccel?k visszaszorítása mindenekfelett.
    Leszállva a vonatról, a Keleti pályaudvaron meg sem lep?dök, látva a frissen lefektetett vaskerítést. A Nyugati és a Déli pályaudvaron régebben alkalmazzák ezt a kisz?r?s módszert. Tolerálható, persze, jogos az „önvédelem” – hiszen nem tudom, hány miniszterfizetésnyivel károsítják meg a potyautasok a MÁV-ot. A korlát tehát kifizet?d?.   
    Magamban elismer?en nyugtázom a MÁV gyorsaságát is, hiszen pár napja, itt jártamkor, még semmi mini-vasfüggöny.
    Újabb néhány nap, s éppen kedves költ?m lelkes versét olvasom. „Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek.” Felpillantva a könyvb?l, látok a tévécsatornán üresen tátongó pályaudvarokat. Újabb fejl?désen ment keresztül tehát a MÁV. Ezúttal már nemcsak a bliccel?ket, de a bérleteseket, a jegyváltókat is kisz?rték, minimálisra csökkentették a balesetveszélyt!
Hogyan?
Sz…ba, bocs, sztrájkba léptek.

8.

    Hallom (nem furcsa t?lem?), újságíró barátomat kirúgták a havilap szerkeszt?ségéb?l, ahová szerénységem is gyakorta publikál.
    Sok mindent mondhatnak… Szalajtok egy e-mailt.
    Való igaz, nem hosszabbították meg a szerz?désem – jelez vissza. Hosszasan sorolja az okokat. Fájó gondja: ezzel megélhetésének 75 %-át elvesztette. Munkahely kellene. Hatvankét éves.
    Nem tudok segíteni.
    Új könyvemet pár hete megígértem neki.
    Találkozót kérek, úgyis mennem kell egy helyre, látni a dokumentumjátékomból készült filmet. És elhozni. DVD-n. Nem hosszú, mindösszesen tizenhét-húszperces játék. Barátom szerint nagyszer? mind a megírás, mind a színészek játéka. A „nagy” tévékben is megállná helyét.
    A megbeszélt napon találkozunk. Megnézem a filmet – tényleg elégedett lehetek!  Dedikálom könyvemet. Beszélünk, tartjuk a kapcsolat, végül is nem a papír, hanem a papír vélt hasznosítása tart össze bennünket. Az írásszenvedély.
    Lelkesen beszélek új terveimr?l. Szkeptikusan hallgat. ? ilyen. Végül szót ad érzéseinek. Ne haragudj, pár év múlva annyi, ha marad lelkesedésedb?l, hogy leírják neved, és alája, hogy ett?l eddig élt. Mit tanított neked Pet?fi?
    Cseppet se bántódtam meg. Rögtön beugrott: „Dics?séged, neved maradjon! hol? A nép is elvesz, melyhez tartozol.”
    Pet?fi nekem azt tanította – válaszoltam -, hogy nagy szellem is csúful végezheti fegyverek között. József Attila azt, hogy az élhetetlen sínekre hajtja fejét. És Ady? Mondjam?
    De ezt már barátom sorolja: napi öt liter bor, százhúsz cigaretta, altatók…
    Nem becsülték magukat – életükkel mintha azt sugallnák: minél el?bb túl az árnyékvilágon!

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző dudás sándor 753 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.