Mesél a bécsi tekergő 16.

*

 

Terike, a titkárnő

 

– Foglaljon helyet, kisasszony! Szóval akkor ön beszél magyarul, németül és angolul.

– Igen, sőt még szlovákul és csehül is. Csehszlovákiából, pontosabban Léváról jöttem a férjemmel egy fél éve. A férjem autószerelő jelenleg állás nélkül. Én egy kereskedelmi cégnél dolgoztam Pozsonyban.

– Tehát akkor van némi gyakorlata is, mint titkárnő.

– Természetesen.

– Papírjai?

– Azt is kaptunk, és most várjuk az állampolgárságot, mert itt akarunk letelepedni.

– Valamilyen elképzelése a fizetésről, mennyit szeretne keresni havonta?

– Én nem akarok árat mondani. Próbáljon ki először, és majd utána megegyezünk.

– Holnap már tudna kezdeni is esetleg?

– Természetesen. Számíthatok a munkára?

– Természetesen. Holnap fél kilenckor várom önt.

– Köszönöm.

Bergmann lekísérte az új munkaerőt, és bemutatta mindenkinek. Engem felhívott.

– Hogy tetszik az új munkaerő? Nem egy rossz nő, ugye?

– Már bocs, hogy kérdezem, de most nőt akarsz, vagy munkaerőt, mert a kettő nem ugyanaz… tudtommal Judittal élsz már együtt pár éve, akkor minek nézegetsz más szoknyákat?

– Nem esküdtem neki örök hűséget még, és ha a nejem is lenne, akkor sem vetnék meg más nőket. Attól még én jó férj vagyok, vagy élettárs, ha néha–néha „félrelépek”. Szeretem az izgalmakat és a változatosságot. De nem ez a lényeg. Van egy jó hírem. Herbert telefonált, megvannak a papírjaitok. Holnapra kéri az útleveleteket, hogy belevezesse a vízumokat. Az antennásnak pedig szólj minél előbb. Gyuri úr azt ígérte, hogy még tíz nap, és kész az üzlet. De nem ússza meg ennyivel, sőt te sem. Kinéztem egy másik üzlethelyiséget a sarkon. Azt is átalakítatom, és ott is árulunk majd. Ezt az üzletet azért is újíttatom fel, mert megérdeklődtem a bankban, hogy kaphatok kölcsönt egy másik kócerájra, de előzőleg kíváncsiak a már meglevőre. Csak ezért csináltatom meg. Németországból rendeltem ezer darab kétnormás olcsó videót. Ötszáz darab csak lejátszani tud, a másik ötszáz fel is vesz. Távirányító, minden van hozzá. Itt a leírása is. Ezzel majd be kell menned a postára, hogy kapjál egy behozatali engedélyt, mert akármit nem engednek be. Ha az megvan, bemész s spedicióhoz, akik a vámot intézik.

– Bocs, ha megkérdezem, de miért van az új titkárnő. Ezt ő is el tudná intézni.

– Neki nem ez lesz a feladata. Ezt te intézed. Ja, add meg a pontos lakáscímed, hogy beköttessem a telefont.

– Rendben van, de nem firma telefon lesz. Én majd magam fizetem. Jut eszembe, holnap külföldre kellene telefonálnom.

– Hova akarsz telefonálni? Nem Izraelbe?

– Nem. Angliába, Londonba. Ha sikerül, akkor te is tudsz belőle kapacitálni, de majd holnap megtudod. Csak egy dolog, ami zavar. Én nem tudom, hogy van–e neked, nincs–e neked, engem csak a havi bérem érdekel, de mondd, nem lesz egy kicsit sok, amiket vállalsz: Egy üzlet itt, még nincs teljesen készen. Kölcsön egy másik üzletre, kölcsön árura, itt–ott–amott. Rengeteg a kölcsönöd. És félek, ez nem fog menni.

– Mit félsz? Nem a te pénzed. Ha kóterba kerülök, akkor banánt hozzál, mert az átfér a rácson is. Nem kockáztatok nagyot. Áruban fekszik minden, tehát ha nem tudok fizetni, viheti tovább az árut és szalem a lej neki. Abból ki tudom pengetni a bankkölcsönt is, ha nagyon kell. Fizetésre meg mindig lesz félretéve. Holnap jön az áru a Zelmanntól. Még nézek és veszek tőle, csak előbb nézzétek meg a srácokkal, hogy mi lenne jó. Na most ennyi. Megyek vissza a bankba és kipengetem az egész sarat. Mostantól egy darabig tiszta vagyok náluk.

Zárás után Gyuriék tovább dolgoztak, de én nem maradtam. Fáradt is voltam, meg semmi kedvem nem volt tatarozni. Örültem, hogy a hátam mögött tudhatom egy darabig. Elmentem a győri antennáshoz egyezkedni.

– Rendben van, de nem ígérem, hogy sikerül, mert nagyon sűrűn beépített környék. Ha megengedik a házban, hogy az utolsó ház tetejéről vezessem le a kábelt, talán. Na de mit mondom itt neked, oda kell mennem és meg kell néznem.

Otthon Menyuséknál ment a danajda. Meghallották, hogy kotorászok a zárban, hát gyorsan kijöttek.

– Bocs, hogy kicsit mulatunk, de megvolt az esküvő, és ha igaz, a hónap végén repülünk. Majd az anyagiakat elintézzük. Várj egy percre!

Térült–fordult és egy karton arany Rothmensszel jött vissza.

– Ez még a múltkori útért, és itt van még egy üveg pezsgő is.

– Kösz, nem kellett volna. De légyszi tíz után hagyjátok abba, ismered az itteni lakókat.

– Persze abbahagyjuk. Még valami. Kéne a lakás másnak is tovább.

– Menyus! Ti voltatok az elsők és az utolsók. Nem adom ki másnak. Kellene a pénz, de nem akarok a tűzzel játszani. Akárki is az illető, bocs, de nem megy. Eleve gondolkodok rajta, hogy vissza is adjuk. Megvagyunk két szobában is, pláne, hogy most már van galéria is.

Nejemnek elújságoltam az üzleti híreket.

– Nem semmi. De neked, illetve nekünk mi lesz ebből a plusz?

– Nem tudom. De holnapra be kell vigyem az útleveleket, készen vannak a papírok és elviszi a részeges Herbert a vízumot beleveretni.

– És ő fizeti?

– Azt nem tudom, de ha már elintézte, gondolom.

– Ne gondold. Ha ki kell fizetned, fizesd csak. Nem éri meg tartozni, mert majd duplán akarja vissza. És mondd, ha lesz új üzlet, nem adna nekem is egy kis munkát?

– Nem lenne rossz, de mit tudnál te csinálni? Egy televíziót alig bírsz beállítani, már bocs. De holnap megkérdezem.

Gyuriék sokáig dolgozhattak, mert ahogy ígérte az egyik oldal polcostul, mindenestül kész lett. Sőt végre volt fény is. És micsoda fény!

– Na mit szólsz?

– Gyurikám, csúcs!

– Igyekezzetek ma is árulni, mert kell legalább annyi pénz, mint tegnap.

– Hogy mi kell, vagy mennyi, az egy dolog. Láthattad, hogy mennek itt a dolgok. Bergmannal beszéld meg, ne velem. De jut eszembe, már van titkárnője is. Ernő lejött már?

– Az irodájában ül.

– Akkor megyek, felveszem a reggeli rendelését.

Az iroda előtt egy hatalmas íróasztal terpeszkedett. Előtte egy halom kihegyezett ceruza, golyóstoll, jegyzettömb meg telefon. És abból is három. Minek ide három telefon is – kezdtem el gondolkodni.

– Jó reggelt a Begmann trösztben, üdvözletem igazgató úr! – léptem be. Mifene ez itten, az ajtó előtt.

– Titkárság kérlek. Ezekután majd nem lehet előzetes bejelentés nélkül keresni. Mindenkinek be kell jelentkeznie. Van három telefon is, mint láttad. Egy városi és külföldre, egy az üzletbe, és egy a lakásba.

– Majd nekem is be kell jelentkezni?

– Mondtam, mindenkinek.

– Na, akkor már most közlöm, hogy úgy tíz felé ide eszik a fene telefonálni.

– Már fel is irtalak.

– Plusz jön ma az antennás is, meg ha jól tudom áru is. Na, de én nem akarom ellopni a titkárnői állást. Ja egy kérdés még: Ha meglesz az új üzlet, a nejemet be tudnád szervezni? Na nem cirkuszi mutatványosnak, hanem valami másra.

– Majd meglátjuk, de valószínű. Elvileg neki is van már papírja. Jut is eszembe, délelőtt jön Herbert.

– Na süsd meg, akkor minek ide a titkárnő.

– Még csak ma kezd, de át kell adnom neki minden infót.

– Megyek a Meinilbe szakmai megbeszélésre Kócossal meg Petivel és közben kávézunk is. Ha akarsz valamit, akkor majd a titkárnőd adja le a rendelést telefonon. Legalább csinál is majd valamit.

A két Judit már a kasszában ült.

– Még kicsit várjatok, mert megyek a kihelyezett üzletbe a dolgozókkal kávézni.

– Hozol pár dobozos sörit?

– Gőssert?

– Azt, ha lehet.

Ahogy kiléptem az ajtón, szembe jött Terike. Kinyalva, mint egy sztár.

Köszöntem, lekezelő hangnemben fogadta.

– Hova megy ilyenkor?

– A Meinilbe kávézni.

– Magának már az üzletben kéne lennie, nyitni kell, mert fél kilenc.

Egy percre ledermedtem: Hogy is van ez? Még meg se melegedett a szék a feneke alatt, és nekem akar parancsolni? De nem szóltam semmit.

– Ne törődjön ezzel kedves kisasszony. Már nyitva vagyunk, és én csak instrukciókat adok a fiuknak.

– Azok sincsenek még sehol, pedig itt kéne lenniük.

– Engedelmével a Meinilben várnak rám, mert ott szoktunk kávézni. Ja, legyen kedves beírni engem tíz órára az igazgató úrhoz megbeszélésre.

Azzal el is vonultam, mert kezdett kékülni a fejem.

 

 Terike dolgozik

 

Tízkor feltrappoltam a pár lépcsőn az irodába. Terikére rápazaroltam egy extra mosolyt és nyomtam volna le a kilincset. De ez a nőszemély egy bolhacsipetet megszégyenítő gyorsasággal pattan fel a bőrszékéből.

– Bergmann úrnál az ügyvédje van. Majd leszólok, mikor jöhet fel.

– Hagyja csak angyalom a bejelentéseket. A részeges Herbertet egy fokkal jobban ismerem, mint maga. Kérem, álljon kissé arrébb, mert még el találnám sodorni az útból.

Azzal már nyomtam is be az ajtót, ami előtt teljes mellszélességgel feszített.

– Guten tag Herr Herbert!

Szokásával ellentétben még józan volt és az elétett vodkához hozzá sem nyúlt. Talán amiért azt valaki előre kiméretezte neki, és az üveget eltüntette.

– Hol a fenében voltál, mondd? Herbert már öt perce itt rostokol.

– A Meinlben kávéztam, na meg ez az új szerzeményed csaknem azt mondta, hogy csak a testemen keresztül.

Terike ott állt olyan vörösen, mint a rák.

– Terikém, maga tudom, hogy szocialista titkárnő volt, de ez már a nyugat. Az urat és Juditot bármikor beengedheti. Ja és a repi vodkát hozza vissza, mert az ügyvéd úr „egymagában” nem tud inni.

– Bocsánat Főnök, de azt hittem maga nem iszik, azért hoztam csak egy pohárral.

– Nem is nekem kell. Viszont Herbert szeret az üveg társaságában inni, hogy ne legyen az üres poharat látva hiányérzete. Tehát kérem, hozza csak be az egész üveget.

Valahogy a fene sem tudja, de ettől a beszédtől kicsit jobb lett a kedvem, nem mintha rossz lett volna. De Peti és Kócos beszámolója alapján egyre nagyobb ellenszenvem lett Terike iránt. Mert kit ne ismert volna Kócos, akik a Márián próbáltak dolgozni? Szóval Terike férje nem volt egy nagy szám, de Terike igényei elég nagyok voltak. Kócos szerint a férj, az simán csak arra kellett, hogy elhozza a Csehszlovák álomországból. A srác már volt minden. Felhajtó, szállító és miegymás, de valahogy nem nagyon állhatta meg a helyit a munka frontján. Pontosabban angyali Terike általában már délután három fele megjelent a férje munkahelyén és kierőszakolta tőle az aznapi bérének a felét. Ott nagyon hamar megunták a férjurat, akinek persze borzasztó blamázs volt mindenki előtt odaoldalogni a főnökhöz, hogy főnök, a nejemnek kellene egy kis pénz. Hiába mondta a nejének, ne keresse ott, az nem hallgatott rá. Terike meg mint titkárnő, csakis mint titkárnő lett volna hajlandó dolgozni. Terike ugyanazt a könnyű életet szerette volna élni, mint odahaza. Annó egy szocialista relációban működő cégénél alkalmazták, ahol egy korlátlanul uralkodó házaspárral még iskolás korukból voltak haverok. Így ők ott már belépésük pillanatában különleges jogokat élveztek. Hivatali kocsi saját használatra, repi pénzek és jó néhány más kedvezmény. Mert komolyan vették az akkori szlogent, hogy miénk a gyár. Aztán elkezdtek sűrűsödni a viharfelhők és a cégvezető és felesége angolosan távozott Nyugat Németországba. A közvetlen helyettes Terikééknek meg szintén befűtöttek, és nekik is olajra kellett lépni. Németországba bejutni macerás ügy lett volna, mert már figyelték őket, ezért jöttek Ausztriába, ahol sikerült is rögtön azilt kapniuk, mint politikai menekültnek. Mert tudták igazolni, hogy az ottani hatóságok üldözik őket. Akkor még nem néztek utána tüzetesebben, hogy ugyan már miért is. Ezt az élettörténetet Terike már a belépésénél elmondta Bergmannak, természetesen jól kiszínezve. Amint megkapták az állampolgársági papírjaikat, lakást béreltek és persze nem akármilyent. A havi lakbérük igen magas, négyezren felüli. A meglévő tartalékaik ugye, mint ahogy semmi más sem, nem tartott örökké. Elemér Terike férje elment dolgozni és megpróbálta megfogni a munka jobbik végét. Terike persze csak válogatott, amíg Elemér fel nem fedezte Bergmann hirdetését az újságban, és ide küldte Terikét jelentkezni. Mindezt csak egy héttel a belépése után mesélte el Ernő.

Herbert úr átvette a három útlevelet, és röhögve megkérdezte, hol nyílik.

– Teljesen mindegy honnan kezdi – mondtam neki. – Itt érvényes az arany közép. Láthatja, a mostani vízum is ott van beütve, ami most jár majd le. Itt valahogy automatikusan kinyílik.

–  Akkor ma délután már hozom is vissza mind a hármat.

Kiitta a maradék vodkát a poharából, és már ment is.

– Ez akkor el van intézve neked – szólt Ernő. – Majd a fizetésedből levonom a költségeket, persze nem egyszerre, hanem három részletben.

– Üsse kavics, de ha esetleg megszorulok, akkor kénytelen leszek igénybe venni a segélyalapodat. Most pedig ha megengeded, szeretnék telefonálni.

– Menjek ki talán? Valami személyes dolog?

– Dehogy személyes. És ha az lenne, akkor is maradhatnál tőlem. Mit titkolózzak előtted. Szóval kaptam egy címet Izraelből. Egy ismerős, aki egy London melletti cégben dolgozik, ahol a C64 személyi számítógépeket osztják a világ megrendelőinek. Remélem, tud segíteni nekünk, és jó áron tudnánk szerezni mi is. Mi lenne az, az ár, ami megfelelő lenne, hogy némi nyereség is legyen rajta

– Mit mondasz? Jól hallottam, hogy tudnál szerezni C64est?

– Jól, de ez még nem biztos. Tehát mondjuk az alapgép magnóval egy ezres. Ha ennyiért tudunk kapni, akkor nagykerben ezernégy–ezerötszáz körül lehetne árulni. Az is négy–ötszáz darabonként. Üzleti ára meg legyen nálunk ezerhatszázötven, plusz a medve. Egy gép nyolcszáz körüli nyereség.

– Nem, ez nem lehet igaz! Ha ezt most megszerzed, akkor sokáig mi lehetünk a csúcs az egész Marián.

– Na, majd mindjárt kiderül.

Elővettem a levelet, amit kaptam, ahol a kért telefonszám is volt. Kicsengett rendesen, majd egy mély női hang szólt bele angolul.

– Sarah Gordonnal szeretnék beszélni.

– Kit jelenthetek be?

– A nevem valószínű nem fog semmit mondani neki, mert nem ismerjük még egymást. Izraelből van üzenete, amit szeretnék átadni.

– Egy pillanat, azonnal kapcsolom.

– Sarah Gordon. Kivel beszélek?

Bemutatkoztam és belekezdtem a mondókámba. Még a negyedénél sem tartottam és félbe szakítva saját magamat megkérdeztem, hogy nem beszél–e héberül, mert azon könnyebb a társalgás számomra.

– Ó, nagyon szívesen.

Vagy tíz percet beszéltünk és félig–meddig le is bonyolítottuk az üzletet.

– Van faxotok?

–  Sajnos még nincs, de nemsokára lesz.

– Ha nincs, akkor a címetekre leküldöm a szerződést, egyben a megrendelést is, mely ötszáz gép szállításáról szól. A fizetés két nappal az áru kézhezvétele után. Ennél többet nem tudok adni, mi kézpénzzel dolgozunk.

– Szóval banki átutalás az áru kézhezvétele után két nappal. Az akkor annyi, mint ötszáz gépnél felmilió schilling.

– Igen cirka ennyi. Erre rájön még a szállítás spedició.

– Egy pillanat, valamit szeretnék kérdezni a társtól.

Bergmann ott ült, csak persze egy szót nem értett.

– Figyelj ide – gyorsan tolmácsoltam neki mindent. – Jó ez így neked?

– Fél milla? Ha két nap van a fizetésre, akkor jó.

– Biztos? Ezekkel nem lehet svindlizni, mert csak készpénzben dolgoznak. Nincs hitel, max. majd később kaphatunk kedvezményt.

– Jó! Mondd, hogy küldje a papírokat és készítheti a szállítmányt. Floppyt meg perífériát majd később rendelünk.

–  Sarah rendben van. Várjuk az iratokat, és a többit telefonon egyeztetjük.

–  Na, akkor most megbeszélhetjük, a koszos anyagiakat – fordultam Ernőhöz. – Azt mondja, gépenként tisztán olyan négy–ötszáz a nyereség. Fele–fele. Tehát minden gép után a fele nyereség az enyém.

– Természetesen. Nem ingyen dolgozol.

–  Akkor ezen is túl vagyunk. Most már csak a vevők áradata kell, de az is beindul majd.

– Hallottad a legújabb híreket Pestről?

– Mi történt? Kitört a forradalom, vagy mi van?

– Nem hallgatod a magyar rádiót? Nagy változásokról beszélnek, valami kerekasztal tárgyalásokról, meg többpártrendszerről, demokráciáról.

– Ott, ahol per pillanat is vagy százezer orosz van „ideiglenes” jelleggel? Na ne fűzzél. Andropov kimúlt, de ez a Görbecső, vagy Gorbacsov sem jobb, mint a többi. Hiszem, ha látom. Mondogatni sok mindent lehet, és elég régóta hisszük, hogy jobb is lesz az, ami van. Ne álmodozzál, mert rögtön itt a Lewisz, Zelmann megbízottja is, annak is alá kell írni, és fizetni is kell, meg áru is kell. Kösd fel a gatyád, mert én már megtettem, amit meg tudtam. Most rajtad a sor minden téren.

Mikor kiléptem az irodából, Terike állított meg negédesen.

– Maga nem osztrák, vagy magyar? Izraeli? Én azt hittem, hogy menekült magyar, mint mindenki. Ne haragudjon, de ezt gondoltam egész mostanáig.

–  Bocs, először is tegezzél nyugodtan, nem vagyok még nagyapa. Másrészről mi a különbség, ha bármi vagyok? Valami egészen különleges értékrendjeid vannak?

– Ó, nem egészen, de én nem szeretem a magamhoz hasonló szerencsétleneket. Minél hamarabb ki akarok kerülni közülük. Bármi is a feltétele ennek.

Nem szóltam semmit neki, de már láttam, hogy ez nem egy könnyű eset lesz. Ez a kis nő egy igazi karrierista, aki bármire hajlandó, ha nyitnak neki.

– Lehetek kicsit szemtelen veled? – kérdezte tőlem.

– Már eddig is az voltál, vagy nem?

– Sok embert ismersz akkor. Nem tudnál a férjemnek szerezni valami jó munkát?

– Nem ígérek egyelőre semmit. Van egy ismerősöm, autószerelő műhelye van. Ha tudom, akkor beviszem oda. Majd szólok, ha aktuális lesz.

– Ó, nagyon szépen köszönöm előre is. Meg fogom hálálni – mosolyodott el csábosan.

Aznap az egész üzlet egy felbolydult méhkaptárhoz hasonlított. Zelmann áruját be kellett pakolni, Kirakni és beárazni. Utána jött az antennás, akivel szintén megállapodott Bergmann egy csomó dologban, és persze egy csomó pénzért. Gyuriék is rohamtempóban dolgoztak.

Bergmann utálta, ha az üzletben dohányzunk, ezért kirúgott minket, hogy csak kint az udvaron szívhatunk cigit, és használjuk a „köpöcsészét”, ahogy ő hamutartót nevezte. Majdnem mindenkit érintett a dolog, de nem hőzöngtünk. Este visszahozta Herbert az útleveleket, megnéztem a stempliket. Na végre, két évig legalább nyugalmam lesz ettől is.

Otthon a nejemnek elmeséltem az eseményeket.

–  Szóval mégiscsak neked kell kifizetni az ügyvédet?

–  Számítottam rá. De ami rosszabb, ez a kiscsaj, a Terike. Ezzel még lesznek gondjaink.

– Neked mi közöd hozzá? Nem a te titkárnőd.

– Az igaz, de már rám próbált szállni. Igazi törtető kis liba.

– Talán csak nem tetszik neked, mint nő? Vénségedre kezdesz megbolondulni?

– Ismersz, hogy nő és villamos után nem futok, te voltál az utolsó nő, akire áldoztam valamit.

–  Nem kell a róka duma. Ilyen korban szoktak a férjek félrelépni. De hallod, megint hülyén intéztél mindent. Megszereztél megint egy üzletet, és nincs papíron, hogy ennyi és ennyi a részesedésed. És ha nem fizeti ki? Sehova nem mehetsz pereskedni. Ez megint neki lesz üzlet, és nem neked. Majd kinyomja a szemed pár ezerrel, miközben ő kaszál.

– Tudsz jobbat? Függő viszonyban vagyok tőle, hiába vannak meg a papírjaim. Végül is ő intézte és teljesen mindegy milyen módon.

– Nem tartozol neki, csak az ügyvédi honoráriummal. Azt meg úgyis bevasalja. Ajánlom, hogy próbálj kierőszakolni tőle valami írást, mert majd nézhetsz, mint Lajos a moziban.

 

 

 

 

31látogató,1mai

Szerző Avi Ben Giora. 451 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

5 Komment

Hagyj üzenetet