Szilágyi Hajni - Lumen : Anyák szemében

 

Tegnap a hold pillérjén

sétáltál kézen fogva anyáddal,

ma csended szemében virraszt,

szelíddé gömbölyödött nyugalomban,

mennyei méhének magzata vagy.

Veled lélegzi ki-be álmaid földillatát.

 

Nem szól. Hangtalan gubbaszt,

mint esőverte, ázott madár

ablakod keskeny párkányán,

de a képzelet hajnalt üvölt…

Tükröd szilánkokra törik szét.

Te csak egy arc vagy a sok közül,

idegen saját testedben,

álarcba bújt, meztelen 

valósága önmagadnak.

 

(…)

 

Kisszékeden ülsz, anyád

kócos hajad fésüli selymesre,

toporzékolnál, kiáltanál, fájnál,

de azok a szemek…

Fájdalommá száradt mély medrek.

És ő áll mögötted. Áll előtted.

Titkait rejti el benned.

Feldob az égig, majd elkap,

ölében álomba ringat.

Fekete-fehér kópiák…

 

Szakadás…

 

Nincs, aki vigyázzon rád. Falak

közé rejtőztél, az idő fogolyként

tart tenyerében. Nem enged.

Ökölbe szorítja játszani vágyó lelked.

Köréd omlik a megrepedt szívfal,

s amerre nyúlsz, szétpattan a csend.

És te ott ülsz újra anyáddal szemben,

a megterített asztalnál, díszletek nélkül,

valahol a világvégén, egy hegy tetején.

De már olyanok vagytok, mint két

egymásba lélegző idegen test,

felhőfoszlányokba kapaszkodó lélek…

 

S mintha már mindez megtörtént volna,

az est, a csillagok, repülés, zuhanás…

 

…anyád szemében virrasztasz,

magadban hordozod csupasz lelkét,

hogy estére gyenge testébe

simogasd a szótlan beletörődést.

De a komor éj sűrű lepkehálója kifeszül,

s karjait széttárva várja, hogy

ne fájjon a felfelé zuhanása,

és akkor te…

Te is könnyű leszel egy pillanatra,

ujjaiddal utolsó mozdulatként

kalász színű hajába kócolod

az elmúlás fanyar illatát…

 

Most felrepülnél utána a hold

pillérjére, hogy csillagként

beleéghess a fekete horizontba,

hogy a szemedbe rejtett titkait

visszalophasd tenyerébe.

Mert minden lázadó elbocsájtás

a világ peremére száműzve,

visszahajlik szelíd megbocsájtásba,

ahogy Isten akarta…

 

Anyáddal csendben, benned virrasztva,

egy örökkön ismétlődő élet balladájában.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"