Fecske Panna : Eclipse-Holdfogyatkozás – Ultimátum I.

Stefanie Meyer Eclipse cím? regényének laikus fordítása:
A történet el?zménye a nagysiker? Twilight-Alkonyat és New Moon-Ã?Å¡j hold cím? regények.



‘Bella,

Nem tudom, miért küldözgetsz Charlieval üzeneteket Billynek,
mintha másodikosok lennénk – ha beszélni akarnék veled, válaszolnék a…
A Te választásod volt, oké?
Nem lehetsz egyszerre mindkett?nkkel, amikor…
A „halálos ellenség” melyik része túl bonyolult neked, hogy…
Nézd, tudom, hogy hülyén viselkedem, de nincs más lehet?ség…
Nem lehetünk barátok, amikor minden id?det egy csomó…
Azzal csak rosszabb, ha sokat gondolok rád, ezért ne írj többé…
Ja, hiányzol nagyon. Sokszor.
Semmi sem változott. Sajnálom.

Jacob’

Ujjaimat végigfuttattam a papíron, éreztem a bemélyedéseket, ahol keményebben rányomta a tollat, majdnem keresztülszakítva a papírt. El tudtam képzelni – miközben írta –, ahogy durva kézírásával körmölte ezt a dühödt levelet, egyik sort a másik után áthúzva, nem találva a megfelel? szavakat, talán a toll is kettéroppant hatalmas tenyerében. Ez megmagyarázná a tintapacákat. Elképzeltem, ahogy zavarában összevonta a szemöldökét, és ráncolta a homlokát. Ha ott vagyok, valószín?leg kinevetem érte. Csak nehogy agyvérzést kapj, Jacob! – mondtam volna neki. – Csak bökd ki!
A nevetés volt a legutolsó dolog, amire most vágytam, ahogy újra és újra elolvastam, mélyen az agyamba vésve minden egyes szót. A válasza esdekl? üzeneteimre – Charlival juttattam el ?ket Billynek, tényleg, mint a másodikosok, erre találón rámutatott – nem okozott meglepetést. A lényeget már tudtam, miel?tt még kinyitottam volna a levelet.
A legmeglep?bb az volt, hogy minden egyes áthúzott sora megsebzett, akárha éles pengék lennének. S?t, több ennél, minden megkezdett sor mögött ott rejt?zött valami mérhetetlen, dühödt sebzettség.
Jacob fájdalma mélyebb volt, mint a sajátom.
Amíg ezt mérlegeltem, a konyha fel?l félreismerhetetlen, égett szagot éreztem. Meglehet, máshol nem töltött volna el pánikkal, az a helyzet, hogy nem én f?zök, de itthon…
A táskámba gyömöszöltem Jacob gy?rött levelét, és pillanatok alatt lerohantam a földszintre.
A spagetti-szószos üveg, amit Charlie tett be, még csak egyet fordult, mikor feltéptem az ajtót, és kikaptam a mikróból.
– Mit csináltam rosszul? – kérdezte.
– El?ször le kellett volna venned a tetejét, apa. A fém nem tesz jót a mikrónak. – Gyorsan letekertem a fed?t, ahogy az el?bb mondtam, kiöntöttem a szósz felét egy tálba és azt tettem a mikróba, a maradékot pedig a h?t?be. Beállítottam az id?t és megnyomtam a Start gombot. Charlie elhúzott szájjal figyelte ténykedésem.
– Hümmm, legalább a tésztát jól csináltam?! – Apám arcán látható volt a csalódottság, miközben a tészta felé pillantott. Belenéztem a t?zhelyen fortyogó lábasba, az volt az aggasztó szag forrása.
– Segítene, ha megkevernénk! – feleltem lágyan. El?vettem egy fakanalat, és megpróbáltam felvakarni azt az összef?tt masszát a fazék aljáról, ami a tésztából maradt. Charlie hangosan felsóhajtott mellettem.
– Szóval? – kérdeztem. – Mi ez az egész?
Összefonta a kezét a mellkasa el?tt, és dühös pillantással kibámult az ablakon a szakadó es?be.
– Nem tudom, mir?l beszélsz – morogta.
Nagyon rejtélyes volt. Az, hogy Charlie f?zött, csak egy valamit jelenthetett, hogy akar valamit. De mi ez a barátságtalan hangulat? Edward nem volt még itt, általában az apám ezt a kedves viselkedést a barátom számára tartotta fenn. Minden pillanatban éreztetve, hogy „nem szívesen látott” vendég nálunk. Charlie er?feszítése hiábavalónak bizonyult – Edward színjáték nélkül is pontosan tudta, mit gondol az apám.
A barátom szón rágódtam, teljesen megfeledkezve a feszült légkörr?l a tészta kevergetése közben. Nem volt jó szó, valami sokkal kifejez?bb kellett volna, ami érezteti örökre szóló elkötelezettségemet. De az olyan szavak, mint a végzet, vagy a sors, túlságosan drámaiak voltak hétköznapi használatra. Edward gondolataiban teljesen más szó járt, és ez volt izgatottságom forrása. Nyelvem hegyén ízlelgettem a szót, csakhogy szokjam.
Menyasszony.
Ugh… Beleborzongtam a gondolatba.
– Elfelejtettem valamit? Mióta csinálsz te vacsorát? – kérdeztem Charlie-t. Az összecsomósodott tészta felbukkant a forró vízben, megpiszkáltam. – Akarom mondani, próbálsz vacsorát csinálni?
Charlie vállat vont.
– Nincsen szabály, ami kimondaná, hogy nem f?zhetek a saját házamban.
– Te tudnál róla! – válaszoltam vigyorogva, miközben a b?rkabátjára t?zött jelvényre néztem.
– Jól mondod. – Kibújt a kabátjából, mintha pillantásom emlékeztette volna, hogy még mindig rajta van, majd felakasztotta a fogasra, a pisztolytáskája mellé. Egy pár hete már nem volt szüksége rá, hogy magával vigye. Nem volt több zavaró elt?nési eset, ami felfordulást okozott volna ebben a washingtoni kisvárosban, Forksban, és a mindig es?s erd?ben sem bukkantak fel hatalmas, titokzatos farkasok…
Csendben bökdöstem a tésztát, miközben azon gondolkodtam, hogyan húzhatnám ki Charlie-ból, min bosszankodik a szabadidejében. Apám nem volt a szavak embere, és az er?feszítése, hogy megpróbáljon összehozni egy leül?s, beszélget?s vacsorát nekem, világossá tette, hogy megszámlálhatatlanul sok szó kavarog a fejében.
Megszokásból az órára pillantottam – ezt pár percenként megtettem ilyentájt. Már csak fél óra.
A délutánok voltak a legnehezebbek. Amióta a korábbi legjobb barátom, Jacob Black – mellesleg egy vérfarkas – beárult apámnak, hogy titokban motorozom, mindezt azért, hogy ne lehessek együtt a barátommal, Edward Cullennel – aki mellesleg egy vámpír -, Edward csak meghatározott id?ben, este hétt?l kilenc harmincig látogathatott engem. Akkor is csak szigorúan a házunkban, és apám éber, mogorva felügyelete mellett.
Ez a korábbi kevésbé szigorú szobafogságom kiterjesztése volt, melyet a magyarázat nélküli három napos elt?nésemért, és a kicsit korábbi sziklaugrásom megemlítéséért kaptam.
Természetesen találkoztam Edwarddal az iskolában, és ez ellen Charlie semmit sem tehetett. Ezen kívül, Edward minden éjszakát a szobámban töltött, amir?l persze az apámnak fogalma sem volt.
Képessége, melynek segítségével halkan és könnyedén mászott át második emeleti ablakomon, majdnem olyan hasznosnak bizonyult, minthogy képes volt olvasni Charlie gondolataiban. A délután volt az egyetlen napszak, melyet Edwardtól távol voltam kénytelen eltölteni, ahhoz azonban elég volt, hogy nyugtalan legyek, és az órák csak vánszorogtak. Mégis türelemmel vártam, hogy leteljen a büntetésem, egyfel?l, mert tudtam, hogy megérdemlem, másfel?l, mert képtelen lettem volna megbántani az apámat azzal, hogy azonnal elköltözöm, amikor egy sokkal véglegesebb elválás közeledett Charlie számára láthatatlanul.
Az apám mogorván leült az asztalhoz, és kinyitotta a nyirkos újságot, alig egy perc múlva rosszallóan csettintett a nyelvével.
– Nem tudom, miért olvasod az újságot, apa? Csak felhúzod magad!
Ügyet sem vetett rám, az újsággal a kezében mérgel?dött tovább.
– Ez az, amiért mindenki kisvárosban akar élni! Nevetséges!
– Mi baj a nagyvárosokkal?
– Seattle vezet? helyen áll az ország gyilkossági statisztikájában. Öt megoldatlan emberölés az elmúlt két hétben! El tudod képzelni, hogy ott élj?
– Gondolom, Phoenix el?kel?bb helyen áll azon a listán, apa. És én ott éltem! – És sosem voltam olyan közel hozzá, hogy egy gyilkosság áldozata legyek, mint azóta, hogy az ? békés kisvárosába költöztem. Tulajdonképpen néhány listán rajta vagyok már… A víz kilöttyent, ahogy a fakanál megremegett a kezemben.
– Nos, nem tudnál eleget fizetni, hogy oda költözzek! – mondta Charlie.
Feladtam a küzdelmet, hogy megmentsem a vacsorát, és nekiláttam tálalni; kénytelen voltam a steakhez való késsel vágni egy-egy adag spagettit magamnak és Charlienak, mialatt ? félszegen figyelt. Charlie mártást tett a tésztára, és enni kezdett. Amennyire lehetett, megpróbáltam befedni szósszal a saját adagomat, majd a legcsekélyebb lelkesedés nélkül követtem a példáját. Pár percig csendben ettünk. Charlie még mindig az újságot bogarászta, felvettem az Üvölt? szelek egy meglehet?sen viseletes példányát onnan, ahol ma reggelizés közben hagytam, és megpróbáltam belemerülni a századfordulós Anglia világába, míg arra vártam, hogy belekezdjen a mondandójába.
Épp annál a résznél tartottam, amikor Heathcliff visszatér, amikor Charlie megköszörülte a torkát, és ledobta az újságot a földre.
– Igazad volt – mondta. – Okom volt, hogy ezt csináljam – villáját meglengette a ragadós massza fölött.
– Beszélni akartam veled.
Félretettem a könyvet, a kötés már nem bírta tovább, és az egész szétcsúszott az asztalon.
– Csak szólnod kellett volna.
Bólintott, és összevonta a szemöldökét.
– Igen. Legközelebb nem felejtem el. Azt gondoltam, ha én f?zök, azzal megpuhíthatlak.
Felnevettem.
– Jó munka volt, a f?ztödt?l olyan puha lettem, mint a vaj! Mit akarsz, apa?
– Nos, Jacobról van szó.
Megkeményedett az arcom.
– Mi van vele? – kérdeztem összeszorított szájjal.
– Nyugi, Bells. Tudom, hogy még mindig mérges vagy, amiért feldobott, de helyesen tette. Felel?sségteljesen viselkedett.
– Felel?sségteljesen – ismételtem gúnyosan a szemem forgatva –, jól van. Tehát, mi van Jacobbal?
Az óvatlan kérdés visszhangzott a fejemben, jelentéktelen semmiség, mi van Jacobbal? Mit akarok t?le? Az el?z? legjobb barátom, aki most… mi? Az ellenségem? Elszégyelltem magam.
Charlie arca hirtelen óvatos lett.
– Ne légy dühös rám, oké?
– Dühös?
– Nos, Edwardról is szó lenne.
Összehúztam a szemem.
Charlie hangja mogorva lett.
– Beengedem a házba, nem?
– Beengeded – ismertem el. – Rövid id?re. Természetesen megtehetnéd, hogy rövid id?re engem engedsz ki a házból – folytattam csupán viccel?dve. Tudtam, hogy egész tanévben lakat alatt leszek.
– Nagyon jól viselkedtem mostanában.
– Nos, ilyesmir?l is szó lenne…
Charlie váratlanul elmosolyodott, ett?l vagy húsz évvel fiatalabbnak látszott, még a szeme körüli ráncok is elt?ntek. Láttam egy halvány reménysugarat ebben a mosolyban, lassan folytattam.
– Összezavarodtam, apa. Most mir?l beszélgetünk? Jacobról, Edwardról, vagy az én büntetésemr?l van szó?
Újra elvigyorodott.
– Kicsit mindháromról.
– És milyen arányban? – kérdeztem óvatosan.
– Rendben – sóhajtott, felemelte a kezét jelezve, megadta magát. – Hát, úgy gondoltam jutalmat érdemelsz, amiért jól viselkedtél, és elengedem a büntetésed. Leny?göz?, hogy a többi tinédzserhez képest egyáltalán nem nyafogtál!
– Komolyan? Szabad vagyok? – kérdeztem szemöldök ráncolva.
Honnan jött ez most? Biztos voltam benne, hogy amíg el nem költözöm otthonról, házi ?rizetben maradok, és Edward sem fedezett fel semmi változást Charlie gondolataiban.
Charlie felemelte az ujját.
– Feltételesen!
A lelkesedésem szertefoszlott.
– Fantasztikus – morogtam.
– Bella, ez inkább kérés, mint követelés, oké? Szabad vagy. De remélem, jól használod ki ezt a szabadságot.
– Mit értesz ez alatt?
– Tudom, hogy elégedett vagy azzal, hogy minden id?det Edwarddal töltheted – sóhajtotta.
– Sok id?t töltök Alice-szel is, apa! – szúrtam közbe. Edward húgának nem volt megszabva mikor látogathat, akkor jött és akkor ment, amikor csak akart. Charlie-t teljesen elb?völte, szinte a tenyeréb?l evett.
– Ez igaz – felelte. – De vannak más barátaid is Cullenéken kívül, Bella. Vagy voltak.
Egy hosszú pillanatig egymásra meredtünk.
– Mikor beszéltél utoljára Angela Weberrel? – szegezte nekem a kérdést.
– Pénteken, ebédnél – ami igaz is volt.
Miel?tt Edward visszatért, az iskolai barátaim két részre szakadtak. El?szeretettel gondoltam rájuk úgy, mint jók vs. gonoszak. Vagy úgy, hogy mi és ?k. A „jók”, mint Angela és állhatatos barátja, Ben Cheney, valamint Mike Newton; ?k hárman nagylelk?en megbocsátották nekem, hogy egy id?re meg?rültem, amikor Edward elhagyott. Lauren Mallory volt a magja a gonosz másik oldalnak, és úgy t?nt, mindenki más – közöttük Jessica Stanley, az els? barátn?m itt Forksban – teljes mértékben elégedett volt Lauren anti-Bella programjával. Edward visszatérésével a határvonal minden eddiginél élesebbé vált. Mindennek megvolt az ára, Mike barátsága nem volt már olyan, mint rég, de Angela h?sége tántoríthatatlan volt, Ben pedig bárhová követte volna. Dacára a természetes ellenszenvnek, amit az emberek éreztek a Cullenekkel szemben, Angela minden nap kötelességtudóan ült Alice mellett az ebédnél. Néhány héttel kés?bb már egyáltalán nem érezte magát kényelmetlenül. Ha az ember esélyt adott nekik, a Cullenek bárkit levettek a lábáról. Ha az ember esélyt adott…
– És iskolán kívül? – kérdezte Charlie, ezzel ismét magára vonva a figyelmet.
– Senkivel sem találkoztam az iskolán kívül, apu. Szobafogság, emlékszel? És Angelának is van barátja. Mindig Bennel van. Ha tényleg szabad vagyok – mondtam, jó adag kétkedéssel a hangomban –, talán összefuthatunk.
– Oké, akkor… – tétovázott. – Te és Jake annyit lógtatok együtt, mintha összen?ttetek volna, és most…
Közbevágtam.
– Térj a lényegre, apu! Pontosan mi a feltételed?
– Azt gondolom, hogy nem kellene minden barátodat lehúzni a süllyeszt?ben csak azért, mert fiúd van, Bella – mondta komor hangon. – Nem szép t?led, és szerintem az életed sokkal kiegyensúlyozottabb lenne, ha a többieket nem zárnád ki bel?le! Ami tavaly szeptemberben történt…
K?vé dermedtem.
– Nos – visszakozott –, ha Edward Cullenen kívül is lett volna életed, nem ez történt volna…
– Pontosan ugyanez történt volna! – mormoltam.
– Talán. Talán nem.
– A lényeg?! – emlékeztettem.
– Használd arra a szabadságod, hogy találkozol a barátaiddal is. Tartsd meg az egyensúlyt.
Megfontoltan bólintottam.
– Az egyensúly jó dolog. Van valami meghatározott id?keret, amit teljesítenem kell?
Türelmetlen arcot vágott, és megrázta a fejét.
– Nem akarom túlbonyolítani. Csak ne feledkezz meg a barátaidról.
Egy ideje már küzdöttem ezzel a kérdéssel. A barátaim. Emberek, akikkel a saját biztonságuk érdekében soha többé nem találkozhatok a diploma után. Mi lehet a legjobb megoldása ennek a helyzetnek? Töltsek velük annyi id?t, amennyit csak lehet? Vagy kezdjek már most elszakadni t?lük, hogy fokozatos legyen? A második lehet?ségt?l kirázott a hideg.
– …Különösen Jacobot ne – tette hozzá Charlie, miel?tt még folytathattam volna ezt a kellemetlen gondolatmenetet.
Ez még az els?nél is nagyobb probléma. Eltelt pár perc, míg megtaláltam a megfelel? szavakat.
– Lehetséges, hogy Jacobbal… Bonyolultabb a helyzet.
– Blackék úgyszólván a családtagjaink, Bella – mondta ismét immár apai szigorral. – És Jacob nagyon, nagyon jó barátod volt!
– Tudom!
– Nem is hiányzik neked? – kérdezte zavartan.
A torkom összeszorult a rám tör? érzelemt?l. Csak második nekifutásra tudtam válaszolni.
– De igen. Nekem is hiányzik – feleltem lesütött szemmel. – Nagyon is.
– Akkor mi ezen olyan bonyolult?
Ez volt az, amit nem volt lehet?ségem elmagyarázni neki. A szabályok tiltották, hogy a normális emberek – mint Charlie és én – tudjanak arról a mítoszokkal és szörnyekkel teli világról, ami titokban körülvesz minket.
Én mindent tudtam err?l a világról – és nem kis részben ennek köszönhet?, hogy bajba kerültem. Nem akartam Charlie életét is veszélybe sodorni.
– Jacobbal van egy kis, ???, hogy is mondjam, konfliktusunk – mondtam lassan –, a barátság dologgal kapcsolatban, úgy gondolom. A barátság nem mindig t?nik elégnek Jacob számára.
Ez volt az ok, bár jelentéktelen része a teljes igazságnak, dönt? részben inkább arról volt szó, hogy Jacob vérfarkas, és elkeseredetten gy?lölte Edward vámpír családját, és engem is, amiért minden vágyam az volt, hogy ehhez a családhoz tartozzak.
Nem olyasmi, amit meg tudtam volna oldani néhány üzenettel, f?leg, hogy a telefonhívásaimra sem reagált. A tervemet, hogy személyesen oldjam meg a dolgot – és egyedül találkozzam egy vérfarkassal –, a vámpírok nem fogadták kitör? örömmel.
– Edwardot nem dobná fel egy kis egészséges versengés? – Charlie hangja most szarkasztikus volt.
Sötét pillantást vetettem rá.
– Nincs semmiféle verseny.
– Megbántod Jake érzéseit azzal, hogy így kerülöd ?t. Inkább lenne a barátod, minthogy elveszítsen.
Áhh, szóval most már én kerülöm ?t?
– Teljesen biztos vagyok benne, hogy Jacob nem akar a barátom lenni – a szavak égették a szám. – Egyáltalán honnan szedted az ötletet?
Charlie láthatóan zavarban volt.
– Szóba került ma, amikor összefutottunk Billyvel…
– Te és Billy pletykásabbak vagytok, mint a vénasszonyok – állapítottam meg, miközben rosszindulatúan szurkáltam a dermedt tésztát a tányéromon.
– Billy aggódik Jacob miatt – mondta Charlie –, Jake kemény id?ket él át mostanában… Depressziós.
Összerándultam, de a szememet továbbra is a tányéron tartottam.
– És te is mindig olyan boldog voltál, amikor Jacobbal töltötted a napot – Charlie felsóhajtott.
– Most vagyok boldog! – morogtam összeszorított fogakkal.
A világos ellentmondás a szavaim és a hangom között megtörte a feszült hangulatot. Charlie-ból kitört a nevetés, csatlakoztam hozzá.
– Oké, oké! – egyeztem bele. – Egyensúly.
– És Jacob! – tette hozzá.
– Megpróbálom.
– Jó. Találd meg az egyensúlyt, Bella. És, oh, igen, kaptál néhány levelet – mondta Charlie, ezzel lezárva a témát, minden átmenet nélkül –, a t?zhelyen vannak.
Nem mozdultam, a gondolataim összezavarodva keringtek Jacob neve körül. Valószín?leg reklámlevelek.
Tegnap kaptam egy csomagot anyámtól, és nem vártam mostanában semmi mást.

Legutóbb szerkesztette - Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 250 Írás
27 éves vagyok, eredetileg Annamáriának anyakönyveztek, így mondhatjuk, hogy a Fecske Panna az úgynevezett "művésznevem", vagy "álnevem". Van egy gyönyörű, hatéves kisfiam, tíz éve párkapcsolatban élek, csodák csodájára a mai világban: ugyanazzal az emberrel. :) Kamasz korom óta írok, de a restart csak 2008-ban következett be, azóta erős ütemben "fejlődöm", bukkanókkal, mélypontokkal és fellángolva néha. Több online irodalmi körnek vagyok a tagja, egyre több meghívásos oldalnak is, amire büszke vagyok, mind azért, mert a tagja lehetek, mind azért, mert meghívásra érdemesnek tartottak. Saját könyvem nem jelent meg, de a 2009-es és 2010-es 7torony antológiában szerepelnek verseim. Első éves joghallgatóként az egyetemisták mindennapjait élem, ahogy az már lenni szokott sok tanulással, viszont zéró bulizással. :) Szabadidőmben a revisiTV híreit is szerkesztem, saját cikkeim mellett a mindennapi média és hírcentrumok cikkeiből szemezgetve. Ahol néha megfordulok :) : www.7torony.hu - természetesen www.dunapart-cafe.net www.artpresszo.hu www.karokatona.hu - P.Szabó Máriának köszönet érte ûA Kaszással, ki holnap elragad / Csak úgy dacolhatsz, ha gyermeked marad.ë Shakespeare