dr Bige Szabolcs- : Simona Cratel: Az idegenek – 1. rész

Regény – Megjelent az Editura Liternet.ro (2007) kiadásában, a Mozaic kollekcióban. *

 

 

1, Ha már ide jöttetek ebbe a furcsa átjáróba, ha egyáltalán átjárónak lehet nevezni, az idővel és valósággal párhuzamosan elrejtve, elkülönítve, inkább egy időkapszulának nevezném, ahol egyedül várom, hogy minden véget érjen. Higgyétek el, ez egy kiváltság. Igazából senki sem tudja, hogyan lehet ide eljutni. Nincs térkép, ami jelölné. Rejtekhely, az én helyem. Ahol összekucorodva várok egyedül, még egyszer mondom: egyedül, csendben. De most, hogy már társaságom van, kezdem megosztani a csendet. Egy időre legalábbis. És valamilyen módon a magányt is. Érzem, végül a csend úgyis helyreáll, súlyosabban, mint bármikor. Egy hatalmas súly ez, ami majd végkép összezúz.

      Ha oldalági áldozatok is lesznek, nem érdekel. Ti akartatok maradni. Senkit sem erőltettem. Isten hozott… itt, itt, ahol az idő a végtelenségig szétterjed számtalan kis finom időre, létekre, világegyetemekre, és soha sincs itt jelenben, mert mindig minden máshol történik. Valahol bent az agyamban.

 

      2, Na jó, tíz éves vagyok és a nevem Verdi. Már sok idővel ezelőtt választottam ezt a nevet. Ki tudja mikor. Mert én magam nem. Lehetséges, hogy akkor, amikor anyu beleszeretett a testvérem óvodájában gyakornokoskodó diákba. Talán akkor. Vagy mégsem. Én magam személyesen, nem tartom igazából fontosnak. De ők, Ők — így nagybetűvel —, azt akarják, hogy emlékezzek. Erőltetik ezt a részletet. Én ellenben, ilyen, vagy olyan okból erősen zavarban vagyok, nagyon nehezen tudok eligazodni a velem történtek időpontjai közt, rendet rakni az életemben, bármilyen rövid is az. Ez is egy olyan jelző, amit senki sem ért, mint Monk, Adrián Monk, aki képes egy titokzatos bűntényt megoldani olyan részletek alapján, amelyekre senki sem gondol, látszólag lényegtelen részletek alapján. Persze ő egy folytatásos film alakja. Ez van most is, makacsul beleakadnak a nevembe, hogy érezzem magam hibásnak, amiért nem tudok magyarázatot adni erre a világrengető kérdésre, lehet szüleim eltűnése miatt. Ha ezt megtudják, azt is tisztázni fogják, mi történt az öcsémmel. Ki tette. És főleg miért. „Mikor választottad ezt a nevet? Miért hívod magad Verdinek? Valaki sugallta neked? Egy felnőtt? Miért Rasputin a neve a kutyádnak?” Tudni akarják. Különösen a pszichológus, ő minden rossznak a feje. A többieket is ő tüzeli. Ez a durva játék arra megy ki, hogy újra átéljek mindent, ez a dolga, világos, de gyanítom, van valamilyen személyes oka is. Kétséget kizáróan a tekintete azt sugallja, kételkedik bennem. Gyanakszik rám. Akárki észreveheti rajta, bár ő maga sem tudja, miért gyanakszik rám.

 

      3, De a nevek, csak nevek. Különösen, ha becenevek, mit is jelenthet mást, ha a születési anyakönyvi kivonatban levő nem felel meg nekünk. Valaki eldöntötte, legyek Viktor, de én egyáltalán nem gondolom Viktornak magam, soha sem éreztem magam Viktornak. Ha valaki elkiáltja magát, hogy „Viktor!”, nem én leszek az, aki megfordul. Ez a valaki anya volt, az ő gyatra képzelőerejével. Megismeritek rövidesen mi történt és tisztába jöttök vele. Szüleim rám néztek, elsőszülöttükre, és azt mondták: „No, kicsi Viktor, akarsz a mi kisfiunk lenni?” Ez persze ez csak vicc akart lenni, miután nem úgy sem volt más választásom, minthogy a kisfiuk legyek, bár nagyobbat nem is tévedhettek volna. Mindkét szempontból. Egy, az én nevem nem Viktor, és ezt határozottan merem állítani, kettő, soha sem akartam a „kisfiuk” lenni. Világéletemben, tűnjön akármilyen rövidnek, máshol szerettem volna lenni, mást tenni, egy egészen más családban, egy teljesen másik házban. Olyan házba, ahova több napfény hatol be, ahol lehet valamit tenni, vagy ahol egy egészen más anya van, aki nem sír folyton.

      Mikor kiejted ezt a nevet: Viktor, milyen kép jelenik meg előtted? Egy pöttöm fiúcska tövig lerágott körmökkel, szinte elveszve a legutolsó padban. Ez nem én vagyok. Hanem pont az ellentéte. Anya rendszeresen elvisz — pontosabban elvitt, mielőtt ebbe az új házba költöztünk volna — a fodrászhoz, hogy megkapjam sötét, dús és selymes hajam kárára a hajvágás adagomat és a fodrász dicséreteit, aki közben anyával diskurált, amit én flörtölésnek tarthattam volna, ha nem olyan értelmetlen, és nem emlékeztet inkább lányok közötti karattyolásra. A végén tréfásan beletúrt az üstökömbe lakkozott ujjaival, mialatt festékkel kihúzott szempillái félénken remegtek.

      Én Verdi vagyok. A legjobb az osztályban. Aki az első padban ül. A tanárok kedvence. Akinek mindenki ragyogó jövőt jósol. Akinek minden adu a kezében van. Az irigyelt. Társai és azok szülei által egyformán. Még akik szeretnek is, irigyelnek, mert pont az vagyok, akik ők is szeretnének lenni. Koraérett gyerek vagyok, aki öt osztályt átugrott, és a tanárok tudják, hogy rövidesen nem lesz mit tenniük velem, mert nem elég felkészültek hozzám, és tovább kell majd adniuk.

 

      4, Ki vádolhat meg azért, mert más személyazonosságot választottam? Mert a kitalált név mellé egy más fajta életet is kívánok? Senki. Környezetemből senki sem értheti meg, mennyire szükségem van a fantáziára, mert ők csak a sikereimet látják, a gyermeket pedig — aki vagyok — végeredményben nem. Nem látják Verdit. Annak ellenére, hogy tisztán tudják, ilyen a gyermekek világa, tele fantáziával és lendülettel, és hangoztatják ezt a szólamot a napnak és éjszakának minden órájában, együtt a többi középszerű együgyűséggel. Ha elmesélném nekik, ahogy szorosan összeszorítom a szememet az éjszaka közepén, és így vonom bele magam képzeletbeli kalandjaimba, amelyeket tervezek átélni a közeljövőben, látnának valami egészségtelent ott. Kigyúlna bennük valahol egy kis villanykörte valamitől, és még jobban gyűlölnének. „Igaz, hogy nagyeszű, de belülről rothadt, valami nincs rendben vele. Az se jó, ha túl okos vagy” – mondanák bólogatva olyan légkört teremtve, mintha buta szavaiknak többféle értelme is lenne. Egyedüli egészségtelen dolog az én szemszögömből nézve, hogy azokból a dolgokból, amit elképzeltem, semmi nem történt meg, vagyis egyetlen földönkívüli sem hívott meg egy csillagközti utazásra, vagy Adrianna, a szalagot viselő kislány sem botlott meg előttem, hogy tudjam felsegíteni, mire ő azt javasolja, fussunk ki együtt Brazíliába, és alapítsunk ott struccfarmot. És ez csak egy része azoknak a dolgoknak, melyek azelőtt „történtek” velem éjszaka. Rengeteg kaland, s mind olyan valósághűnek látszanak lázas agyamban, hogy esküdni mernék rá, mindezek megtörténtek a létezés egy másik síkján. Másképp miként emlékezhetnék ennyi izgalomra és érzelemre?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 623 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.