Avi Ben Giora. : Anda – IX.

*

 

IX.

 

Amilyen hamar elaludt, olyan gyorsan fel is ébredt.

Ránézett az órájára. Fél nyolcat mutatott. Felkelt és megnyitotta a csapokat. Szinte csordultig töltötte a kádat, aztán kényelmesen elhelyezkedett benne. Számba vette a lehetőségeket, hogy amíg fel nem száll vele a gép, hová tudna eltűnni üldözői elől. Nem sok használható ötlete támadt. Az elintézni valója annál több volt. Egy lakatost kell keresnie, a sérült ajtót, és zárat rendbe hozatni. Ennek kapcsán eszébe ötlött, hogy a biztosítóhoz is bemegy, elvégre van biztosítása. Talán nekik van saját szakemberük, akit azonnal ki is küldenének, és nem kerülne külön kiadásába. – Hú – kapott a fejéhez. – Hiszen nekem van még itt munkahelyem. Mit is ígértem a főnöknek, hányra megyek be? Ha jól emlékszem, fél kilencre. Akkor már mindjárt késében is leszek.

Közben kopogtatást hallott a bejárati ajtón. Kiugrott a kádból és magára tekert egy fürdőlepedőt. Kis híján elcsúszott a padlón, ahogy „kikorcsolyázott” az ajtóig. A rendőr állt ott.  

– Jó reggelt, elnézést, de nekünk most lejárt a műszakunk. Ha kéri, este visszajövünk. Ugye nem történt semmi rendkívüli?

– Nem, semmi nem volt, és tudtam aludni is. Köszönöm, hogy itt voltak.

– Csak a munkánkat végeztük. Egy aláírást kérek ide – egy tömböt tolt Anda elé, aztán viccesen szalutált és elköszönt.

Ahogy a rendőr elment, sietve felöltözködött és rohant a buszhoz. Alig valamivel kilenc előtt ért be a szupermarketbe.

– Elnézést, de tegnap betörtek a lakásomba.

– Micsoda? Betörtek? Kiraboltak?

– Szerencsére nem, csak felforgattak mindent, és nem is tartok a lakásban semmi értéket. A számítógépem érdekelte volna őket, de nem tudták a jelszót. Ámbár fogalmam sincs, mi lehet benne olyan, ami nekik fontos lehet. Kihívtam a rendőrséget, és egész éjszaka két járőr vigyázott rám.

– Van valami elképzelésed, kik lehettek?

– Semmi! Fogalma nincsen. Az ajtómat meg kell csináltatnom, mert ideiglenes a zár. Van biztosításom, bemegyek, bejelentem és kérem, hogy küldjenek ki valakit megjavítani.

– Manapság szinte már semmi közbiztonság sincs. Lépten–nyomon rablás, betörés, garázdaság meg hasonlók.

– Az embereknek egyre nehezebb a megélhetésük. Magasak az árak, és kevés a bevételük. Feljogosítva érzik magukat egyesek, hogy így próbálják kiegészíteni a hiányaikat. Nincs pénzük egy kiló kenyérre, és otthon várják az ennivalót a gyerekek.

– Ez akkor sem lehet megoldás. Nem keres mindenki százezreket, te sem, és mégsem jut eszedbe betörni.

– Kérni szeretnék egy szívességet. Nincs otthon nyomtatóm, és Németországból jött egy levél, amit ki kéne nyomtatnom.

– Máris kaptál a cégtől valamit?

– Igen tőlük. Azonnal megmutatom.

– Parancsolj – ültette le a számítógép elé az elképedt üzletvezető.

Anda lehívta a levelét, amiben benne volt a repülőjegy is, és bekapcsolta a nyomtatót. A kész nyomtatványt átnyújtotta a főnöknek.

– Nekem hiába mutatod, nem értek németül. Mondd el, mi van benne.

– Ez egy vasárnapra szóló repülőjegy Düsseldorfba. Az ottani irodának a vezetője, az a német küldte, aki itt járt nálunk. Hétfőn elvisz a berlini központba. Ha felvesznek, én elfogadom. Akkor a jövő héten már nem leszek itt. Majd természetesen küldök mailt, ha ők nem küldenének, hogy meddig alkalmaznak.

– Gratulálok Anda! Ez gyorsan ment. Éreztem én, hogy nem mindennapi lány vagy! – kacsintott. – Menj be a központba az igazgatóhoz is. Telefonálok neki, elmondom a friss híreket. Akkor kívánok sok sikert és jó utat!

– Köszönöm!

A „vezér” már mindenről tudott, mert Wolf elküldött nekik is egy mailt, amiben megírta, hogy Anda hétfőtől már az ő alkalmazásukban is lesz. A „nagyfőnök” gratulált és átnyújtott egy csekket.

– Ez a magáé Anda. Vegye, aminek akarja: prémium, jutalom, vagy ahogy akarja. Ez teljesen független a fizetéstől, amit majd a hónap végén átutalunk.

– De hát ez rengeteg pénz! Miért kapok most majdnem ezer lejt?

– Tegye csak el. Megdolgozott érte a német kollégával. További sok sikert magának. Holnap és holnapután be sem kellene jönnie. Készüljön nyugodtan az utazásra.

Anda remélte, hogy ezúttal talán nem pártol el tőle a szerencse. Örült, hogy az utolsó két nap nem kell bemennie. Úgy tűnt, most nem követték. Lehet, hogy elmentek, és már nem fognak rá vadászni? Tudta, nem lehet ennyire naiv, a nyugalom csak időleges.

  A pénz, amit kapott nagyon jól jött most. Mégsem akarta elbízni magát, hogy ismét valahogy biztos lábakra látszik állni az élete. Egyszer már így hitte – nem is olyan régen –, és hogy’ megjárta!

– Ezúttal óvatosabbnak kell lennem – bíztatta magát.

A biztosítóhoz ment. Gondolta, nem lesz könnyű intézkednie, mivel a jegyzőkönyvet otthon felejtette. A kárbejelentést elfogadták, de azt nem tudták ígérni, hogy hamar kifizetésre kerül. A kárbecslő majd kimegy, de tőle is sok minden függ.

– Kérem! Nem is kérek mást, csak azt, hogy küldjenek ki egy lakatost, aki megcsinálja a rongálás–okozta hibákat. A lakásom biztonsága az ajtó zárhatóságán múlik. Félek!

– Hölgyem, sajnos akármennyire is akarnék segíteni magán, sürgetni semmit nem lehet. Hivatalos papírok és a szokásos ügymenet nélkül, nem tehetek semmit. Annyit tudok csinálni, hogy  ha tudja igazolni a betörés tényét, akkor szólok egy lakatosnak, hogy délután menjen ki önhöz. Az ő számláját majd csatoljuk a kárrendezéshez.

– Nagyon köszönöm, nekem ez most a legfontosabb.

Anda útközben jobbra–balra nézelődött, nem követi–e valaki, mert nem hitte, hogy feladták. Az is lehet, hogy új embereket állítottak rá, miután az eddigieket kompromittálta, vagy az éjszaka szolgálatos rendőrök is közre játszottak abban, hogy másokat állítsanak rá. Akárhogy is figyelt, nem tapasztalt semmi gyanúsat. Csak nehogy a lakásnál várják – futott át a gondolat a fejében. Leszállt a buszról a parknál, és persze rögtön a parkolót szemrevételezte, hogy nem parkol–e ott idegen rendszámú kocsi, de nem látott ilyent. Nyugalmat próbált magára erőltetni.

Az ajtónyitás egy nehéz művelet volt, de bejutott a lakásba. Megkereste a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát és már rohant is vissza a biztosító irodájába. Most már simán elintézték a dolgot, és biztosították, délután mindenképpen kimegy a lakatos kijavítani az ajtót. Nem tudta elhinni a pillanatnyi szabadságot, mert még mindég az motoszkált a fejében, hogy biztosan olyanok követik minden lépését, akiket nem látott még soha. És valószínű, jóval tapasztaltabbak, mint elődjeik.

Mi maradt még hátra, amit intézni kéne? Nem jutott eszébe semmi.

Még sétált egy kicsit a városban, mert meg akart győződni teljes bizonyossággal, hogy nem követi senki, de megnyugodott, mert nem tapasztalt ilyet. Otthon amint belépett a lakásba, bekapcsolta laptopot. Nem jött új levele. Már csak megszokásból átváltott a bécsi újságra. Meglepetésére a címlapon ott állt a friss hír:

„Vizsgálat indult Bécs rendőrkapitánya, G. ellen. A vizsgálat idejére ideiglenesen felfüggesztették eddigi posztjáról. A gyanú szerint korrupció, és hivatali hatalommal való visszaélés a vád.”

Nem tudta, örüljön, vagy féljen. – Egyik bajból a másikba kerülök majd – gondolta. – Akik eddig a nyomomban voltak, lehettek akár G. vagy Alex emberei. Most, hogy kezdenek felpörögni az események, még a hatóságok is nyomomban lesznek. Pláne, ha a lányokat sikerül kiszabadítaniuk a hatóságoknak. Itt még nagy viharok lesznek. Lehet, hogy azért hagytak futni az üldözőim, mert szorul nekik a kapca? Teljesen mindegy, még nincs vége. Most jön csak a java. A mai napnak nemsokára vége. Két napot kell kihúznom az indulásig. Az ajtót kell, hogy megcsinálják, mert az mégis, némi–nemű védelmet adhat.

Nekiállt e–mailt írni Wolfnak. Teljesen közömbös dolgokról, de írás közben kicsit megnyugodott. – Végtére is, nem kellene folyton ezzel foglalkoznom. Eddig megúsztam mindent, miért ne úsznám meg eztán is? Nem szabad ilyen sötéten látnom. Talán az is céljuk, hogy rám ijesszenek. A bécsi kastélyban sem sikerült nekik, amikor bezártak a pincébe. Minden lánnyal elbírtak, kivéve engem. Igaz, ha úgy vesszük, kaptam egy „segítséget”, Leont. Ki tudja, hogy segíteni akart–e, és nem járt–e egy lépcsővel tovább már akkor, mint Alex? A mostani helyzet meg eleve a kettőjük vitája, hiszen Leon lelépett egy millióval, és Alex most a nyomában van, hogy elszedje tőle, illetve a maga részit megszerezze – nyugtatta magát. – Az csak adalék, hogy G. is a képben van, de ha hinni lehet a híreknek, kezdik kivonni a forgalomból. Ha minden napvilágra kerül, akkor se Leon, se Alex nem fogja megúszni. Vagy bilincs, vagy az egymás iránti bosszúvágyuk fog pontot tenni az ügyre. Tehát most egy ideig nyugalmam lesz talán.

Kopogás zaja zökkentette ki az elmélkedésből. A lakatos volt. Elképedt, amikor meglátta a barbár behatolás nyomait, aztán munkához látott.

– Nagy szerencséje, hogy ilyen zárral van az ajtaja felszerelve, hölgyem. Ma már nincs ennél jobb zár, ami biztonságot nyújtana a behatolókkal szemben. Persze idővel majd ezt is úgy fogják nyitogatni, mint annó a tökéletesnek hitt zárakat. Nem csak a technika fejlődik, hanem vele együtt a bűnözők is fejlődnek.

Majd egy órát tartott, amíg végzett.

– Egy darabig ismét biztonságban érezheti magát. Ezt már csak bombával lehet kinyitni.

Anda számlát kért, kifizette és megköszönte a lakatosnak az elvégzett munkát. Egy darabig még téblábolt a lakásban, aztán úgy döntött, bemegy a rendőrségre, hogy mára már nem kéri a védelmet, mert megcsinálták a bejárati ajtót. Ugyanaz a rendőr fogadta, aki nála helyszínelt.

– Nézze kislány. Én elég régóta vagyok a pályán, ismerem az embereket. Maga valamit elhallgatott. Megkönnyítené a munkánkat azzal, hogy elmondja, de joga van eldönteni, hogy beavat–e minket a „titkaiba” vagy sem. Mert magának tudnia kell, hogy miért hatoltak be a lakásába, és mit kerestek. Valami lehet a tulajdonában, ami másnak értékes.

– Higgye el, semmim sincsen.

– Nem akart ismerőse vagy barátja magára bízni valamit megőrzésre?

– Már mondtam, hogy nincsenek nekem barátaim, és ha meg is kértek volna ilyenre, nem tudtam volna semminemű felelősséget vállalni semmiért.

– Pedig a legtöbb esetben ez van a háttérben. Maga nem öltözik kirívóan, mint aki otthonkincseket tart, nem jár autóval, amiből egy profi betörő arra következtethet, hogy van miért behatolnia a maga lakásába.

– Ha tudnék, segítenék, hiszen érdekem, hogy megtalálják a tetteset, vagy tetteseket.

– Köszönöm, hogy bejött, és ha valami mégis eszébe jut, vagy újra zaklatni próbálnák, a telefonomat tudja.

Hazafelé bevásárolt valami ennivalót, mert üres volt a frizsidere

                                                           

A két nap úgy ment el, hogy szombaton már kapkodva kellett pakolnia. Nem tudott koncentrálni, beosztani az idejét, mint régen, és kifutott az időből. Semmi rendkívüli nem történt, Wolffal kétszer is beszélt telefonon. Leon irt neki egy mailt, amiben azonnali találkozóra invitálta Andát. Nem válaszolt rá. – Gondolj, amit akarsz! Most neked is a nyakadon a kötél több oldalról, engem nem keversz bele mégegyszer semmibe – zsörtölődött félhangosan. – Igaz, neki köszönhetem, hogy ma nem vagyok ott rabszolga, de semmivel sem jobb, mint a többi. Engem is csak kihasználni szeretett volna, ha nem is úgy, mint a többi szerencsétlen lányt, hanem másképpen. Rám akarta bízni a szállítmányt, amíg elül a vihar, hogy aztán angolosan leléphessen. Hogy velem mi történik, az hidegen hagyta volna.

Vasárnap már jó korán kiment a repülőtérre. Gondolta, ha valami baj történne, legyen ideje intézkedni. A nagy óvatosság felesleges volt. Minden rendben zajlott, a jegykezelés is. Türelmetlenül ült a tranzitban, és várta az indulást. Épp’ ki akarta kapcsolni a telefonját, amikor megszólalt. Wolf volt a vonalban.

– Minden rendben volt Anda?

– Ó persze! Semmi gond, simán becsekkoltam, most itt várom az indulást.

– Ne idegeskedj, még tíz perc van az indulásig. Lassan majd én is készülődöm, hogy eléd menjek, mert amíg innét kiérek a repülőtérre, addig te is ideérsz.

– Nem értem, ha már csak tíz perc van az indulásig, miért nem kezdték meg a beszállást? Itt ül még mindenki. Nincs kiírva semmi, és nem is mondtak semmit.

– Az nem létezik! Mindig egy fél órával előbb kezdik az utasokat kivinni a géphez.

– Ott, nálatok! Ez Románia, itt minden lehet. A menetrend a legkevesebb.

– Na nem egészen, mert őket is kötik a nemzetközi előírások. Ha késik a gép, akkor fizet a társaság, úgy az utasoknak, mint a másoknak. Menj az információra, és kérdezd meg, miért nem kezdődött el a beszállás. Addig leteszem, aztán újra hívlak.

Anda odament az egyik információs pulthoz. Megmutatta a beszállókártyáját, és megkérdezte, hogy miért kell még várniuk.

– Várjon csak nyugodtan a többi utassal együtt hölgyem. Lesz talán tíz perc késésünk, és hamarosan elkezdődik a beszállás. Volt egy kis technikai probléma, de már kijavították. A hatos kapunál, fognak kimenni. Ki is van már írva. Kellemes utazást!

Anda visszament a hatos kapuhoz, ahol eddig is ült. Most fog életében először repülni, de úgy viselkedett, mint aki már többször is utazott repülővel. Persze izgult magában, de nem akarta, hogy mások is lássák. Hamarosan jött két utaskísérő és kezdődött a beszállás. A mobilját, ott szorongatta a kezében.

– Elnézést – szólította meg az utaskísérő miután beengedte a kapun –, ha megkérhetném, kapcsolja ki a telefonját. A repülőben tilos a használata.

– Azonnal, de várok egy fontos hívást még.

– Sajnálom, hölgyem. Vagy kikapcsolja, vagy nem tudom felengedni a gépre.

Anda engedelmeskedett a nem éppen kedves felszólításnak. Elfoglalta a helyét, ahova a jegye szólt. Hamarosan megszólalt a pilóta hangja, aki közölte, hogy kapcsolják be a biztonsági övet, és mellőzzék a dohányzást. Elmondta ugyanezt még angolul és németül. Anda az ablak mellett ült. Próbálta mindenben ugyanazokat a mozdulatokat követni, amit utastársai, de nem ment. A biztonsági övnek csak az egyik felét találta meg, a másik valahol elkallódhatott, mert nem találta. Jött persze az egyik utaskísérő és segített neki.

– Mit hozhatok inni magának? – kérdezte barátságosan. – Kévét, teát, üdítőt, vagy mást esetleg.

– Egy kávét kérek, köszönöm.

A gép lassan kezdett kigurulni a starthelyére. Közben megkapta a kávéját. Nem tudta, hogyan kell lehajtani a kis asztalt, ezért ismét segített neki.

– Látom, először utazik repülőn.

– Igen, most repülök először – mondta irulva–pirulva.

– Akkor egy kis ajándékkal kedveskedünk önnek az utazás végén.

Hamarosan feldübörgött a két hajtómű, majd a gép egyre gyorsulva kezdett gurulni a betonon, majd a levegőbe nem emelkedett. Anda az ülés két szélén, a karfába kapaszkodott, mert bizony elfogta a félelem. Miután elérték a repülési magasságot, a pilóta tájékoztatta az utasokat. Elmondta, milyen magasan repülnek, milyen az idő Düsseldorfban, és várhatóan mikor érkeznek meg. Ezután kellemes utazást kívánt. Hamarosan megjelentek a légikisasszonyok, kis kocsit tolva maguk előtt, amiről kis tálcán szendvicseket és üdítőket osztogattak az utasoknak. Az egyik megkérdezte Andától, jól érzi–e magát, és rendben van–e minden.

– Minden rendben – szabadkozott a lány.

– Ha valamire szüksége lenne, ott a feje felett van három gomb. A középsőt nyomja meg, és akkor valamelyikünk a segítségére lesz.

Miután elfogyasztotta a két szendvicset, kényelmesen hátradőlt és élvezte az utat. Talán el is aludhatott egy kicsit. Arra ébredt, hogy az egyik utaskísérő elveszi előle a tálcát az üres kis tányérral, meg pohárral.

– Újságot hozhatok önnek?

– Köszönöm! Egy napilapot.

Lapozgatni kezdte. Alig ért a második oldalra, amikor szinte ledermedt ültében. Két igen ismerős kép nézett vissza rá: Az egyiken Leon volt, a másikon Alex. Nemzetközi körözést adtak ki ellenük, a lakosság segítségét kérték, figyelmeztetéssel, hogy a bemutatott személyek veszélyes orosz bűnözök, akiknél lőfegyver is lehet.

Csengetett az utaskísérőnek.

– Valami baja van? Rosszul érzi magát?

– Nem, semmi bajom. Azt szeretném kérdezni, hogy megvehetem–e ezt az újságot?

– Természetesen elviheti, nem is kell fizetni érte, de biztosan jól van? Nagyon rosszul néz ki. Ne hozzak valamit inni?

– Egy bármilyen üdítőt kérek.

Az utasok is Andára kezdtek figyelni. – Valami nincs velem rendjén, hogy engem kezd bámulni mindenki.

Nem volt nála tükör, de a gép ablakában megláthatta magát. Tiszta víz volt a homloka, és olyan fehér volt az arca, mintha rizsporral hintették volna be. Közben megérkezett a kért üdítő.

– Ha rosszul van, csak szóljon bátran.

– Már jobban vagyok, köszönöm.

Ismét felhangzott a pilóta már jól ismert hangja:

– Rövidesen megérkezünk Düsseldorfba. Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket. Köszönjük, hogy minket vettek igénybe utazásunkhoz. A viszont látásra.

A gép lágyan ért földet. Lassított majd bekanyarodott a terminálhoz, a számára előre kijelölt helyre. Az utasok lassan szedelőzködni kezdtek. A kedves utaskísérő odament Andához, és egy kis figurát adott át neki.

– A cég ajándéka önnek, és legyen máskor is az utasunk. Most már látom, jobban is érzi magát, hogy földet értünk.

Segített neki felállni az ülésről, sőt adott egy reklámzacskót az újságnak is.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.