Pozsa Ágnes : Neked születtem 1. rész

– Neked születtem! – mondta a n?. – Ez most már biztos. Ha te érsz hozzám, az mindig jó. Senki nem tudott így elvarázsolni, mint te, mert senki nem értett még úgy, mint te.

A fiú ránézett csillogó szemmel és mintha csak most jutott volna eszébe így felelt:

– Neked születtem! Ha te érsz hozzám az mindig jó. Senki nem tudott így elvarázsolni, mint te, mert senki nem értett még úgy, mint te.

Ragyogott a nap, ahogy kiléptek a kapun. Mintha mindenki mosolyogna, a villamos is nekik dübörgött a síneken, a szálloda szobái boldogan nyújtózkodtak az ég felé. Egyetlen oda nem ill? részlet volt csupán, de azt senki nem láthatta. Az utcán sétált a Halál. A Szerelem Halála. És mivel halálosan unatkozott miel?bb találnia kellett valami munkát magának. Egy ilyen gyönyör? júniusi napon ez nem lesz nehéz.

– Végre! Megint olyan egyszer? lett minden. Egyszer?en tökéletes. Téged se bánt senki, engem se bánt senki, nyílnak a virágok, fogod a kezem… Egyszer?en tökéletes! – áradozott a n?.

A Halál felkapta a fejét.

Gy?lölöm, mikor az emberek tökéletesen érzik magukat! Na, nézzük csak. Nem is rossz. Kizárt, hogy ezek házasok. A fiú fiatalabb a n?nél, és úgy sugárzik bel?lük a boldogság, hogy rossz rájuk nézni. Undorító! Ez a nyálas duma. Ã??Egyszer?en tökéletes!Ã?? Na, lássuk milyen a tökéletes! – fortyogott magában a Halál és a nyomukba eredt.

– Már tudom mit csinálok neked szülinapodra – szorította meg a n? kezét a fiú. – És az a jó, hogy el?re örülök, mert tudom, hogy örülni fogsz.

– Ó, nekem nem nehéz örömet szerezni! – élcel?dött a n?. – Én egy kavicsnak is örülök.

– Pont ezért. Ezért nem könny? kitalálni mi az, aminek a legjobban örülnél. De azt hiszem, kitaláltam.

A Halál egész éjjel azon törte a fejét, hogyan tehetné tönkre ezt a tökéletes szerelmet. Egy hét. Egy hétre van szüksége, számította ki.

– Végeznem kell velük egy hét alatt! Nem lesz nehéz. Amikor ennyire meg vannak gy?z?dve a boldogságról akkor olyan kis védtelenek! – dörzsölte össze a kezét. – Ez most jutalomjáték lesz! Élvezni fogom minden pillanatát. Hétf?n munkához is látok. Kedden már beindul verkli, és nekem csak tekerni kell, és gyönyörködni a nyüszítésükben. Még hogy tökéletes!

 

Hétf?n a fiú koncertre ment a barátaival. A n? nem tudott elmenni.

– Tökéletes id?zítés! – vigyorgott a Halál.

Kedden a n? felhívta a fiút.

– Hogy érezted magad? – kérdezte, és igyekezett eltitkolni a hangjában, mennyire fáj neki, hogy nem lehetett a fiúval.

– Jó volt! Még táncoltam is. Életemben el?ször igazán volt kedvem táncolni.

A Halál a n? mögé osont. És szép lassan belecsúsztatta a kést a szívébe.

– Örülsz mi? Már hogyan örülhetnél annak, ha mással táncolt, mondd?

A n? letette a telefont. Érezte a sebet és a fájdalmat, de nem értette.

– Mi a fene ez? – görnyedt össze. – Jaj, de fáj!

Leült az ágy mellé, és összekuporodott.

– Hiszen nem fájhat. ?nem az enyém. Ha mással táncolt, hát mással táncolt.

A Halál most felfújta a szívét.

– Jaj, nem kapok leveg?t! – sápadt el a n?. A telefon után nyúlt. A fiút akarta.

– Ez az! Remek! – sunnyogott a Halál. – Nem tudod mit csinálsz! A markomban vagy!

– Be akarom fejezni – mondta élettelenül a n?.

A fiú érezte, ahogy a szavak szétrobbannak benne. A torkához nyúlt, masszírozni kezdte hogy lenyelje a leveg?t.

– Mit? – hangzott a vonal túlsó végér?l a döbbenet. – A kapcsolatunkat.

– Igen. Nem bírom tovább – és a hasára szorította a kezét a n?.

– Erre most mit mondjak? Biztos? Tudod, hogy én nem tehetek mást, mint elfogadom a döntésed.

A Halál most a beleket csavargatta.

– Biztos- felelte a n? és gyorsan lerakta a telefont.

– Jól van! Ügyes kislány! – mosolygott elégedetten a Halál. – Hát ennyit a tökéletesr?l! – és kilibbent a szobából, hogy egy kicsit megünnepelje magát.

A fájdalom alább hagyott. A n? ült a földön, és próbálta visszaidézni mi történt az el?bb.

– Istenem, mit tettem! – fogta a fejét a kezébe. Én tiszta hülye vagyok. Egy hülye tánc miatt?

Igyekezett rendezni a gondolatait, de azok össze-vissza cikáztak a fejébe.

„Egyszer úgyis vége kell legyen!” „Hiszen most minden tökéletes, nem ronthatom el ilyen ostobaság miatt” „Fáj, ha mással táncol, mikor én nem lehetek ott.” „?nem az enyém.”

Újra a telefon után nyúlt.

– Ne haragudj! Hülye voltam. Nem tudom, mi ütött belém.

A fiú megsemmisülten még mindig a leveg?vétellel volt elfoglalva.

– Én nem akarok neked fájdalmat okozni. De nem köthetsz magadhoz!

– Tudom – mondta szégyenkezve a n?. – Soha nem is akartalak magamhoz kötni, egyszer?en csak azt hittem összetartozunk. És fájt. Én csak azt szeretném, ha együtt mennénk oda, ahol összetartozunk. Legalább a barátainkhoz együtt menjünk.

– Ha ilyen választás elé állítasz, akkor tényleg jobb, ha most befejezzük.

– Akkor visszaadom a kulcsaidat.

A n? úgy érezte, mint aki most kilépett az életéb?l. Ehhez semmi köze. Nem érti mi történik vele, és nem tudja mi fog történni egy óra múlva. Megcsapta a Halál szaga és a félelem megbénította minden idegszálát. Magához vette a kulcsokat, beült a kocsiba, és indult.

A Halál kényelmesen elhelyezkedett mellette. Élvezte a helyzetet.

– Szeretnéd tudni mi fog történni, mi? Elképzeled, hogy meglát, átölel, és minden rendben lesz. Csakhogy már soha nem lesz semmi rendben! Ó, ti emberek! Szavakat használtok arra, hogy szeressétek egymást és ugyanazokkal a szavakkal képesek vagytok egymást a karjaimba kergetni. Egyszer?en nevetséges! Ti, akik folyton arra hivatkoztok, hogy jól csak a szívetekkel láttok, képtelenek vagytok kinyitni a szíveteket, ha egy kis igazságtalanság ér benneteket.

 

A n? nem bírta levenni a pedálról a lábát. Százhetven, száznyolcvan… Hogy lehet ilyen lassan menni száznyolcvannal? Mire a ház elé ért már remegett a lába. Szerette volna átölelni a fiút, de valami furcsa dermedtség lett úrrá rajta.

– Nem jössz be? – kérdezte szeretettel a fiú.

– Miért is ne – hallotta a n? távolról saját hangját.

– Nehogy elrontsd nekem a munkámat – méltatlankodott a halál, és egy nagyot fújt a n? gyomrába.

Leültek egymással szemben.

– Szóval inkább hagyjuk abba, mert fáj neked, ha nélküled megyek el. – kezdte a fiú

– Én csak azt tudom, hogy nem az fáj, ha nélkülem mész el, hanem ha utána minden nap éreznem kell, hogy másokkal voltál, amib?l én kimaradok. Kimaradok, mert nem tudok ott lenni.

– Én pedig, ha választanom kell a világ és közted, akkor csak egyféleképp tudok választani.

A Halál kéjesen figyelte az el?adást.

– Ez az gyerekek! Remek!

 

A következ? napokban a hitetlenség órái következtek. Még nem hitték el, hogy vége, de már minden mondattal mérgezték egymást.

– Rendben van. Odamész és akkor, amikor akarsz, csak ne hagyj el! Segíts nekem!

– Most nem tudok segíteni. Itt vagyok fáradtan, meggyötörten, szinte némán. Most csak az id? segíthet.

– Félek!

– Megijeszt, hogy félsz.

– Nem tudom, hogy kell viselkedni.

– Nem ígérhetek semmit, de ha meghagysz szabadnak, megmaradok neked.

– Jaj, ne hagyj el, kérlek! Ostoba voltam!

– Le kell zárnunk, akkor is, ha most belehalunk.

– Még neee! Még ne menj el. Maradj még. Maradj még egy kicsit. Emlékszel? Olyan tökéletes volt minden. Nem romolhat el egy pillanat alatt.

– Szomjasra ébredtem magam bel?led

(Ez fájt – sóhajtott némán a n?.)

– A költészet mindig jól jár.

(Ez fájt sóhajtott némán a fiú.)

– Jel.

(Már nem vagyok az életed része.)

– Értelmetlen.

(Nem tartozol hozzám)

– Ne keress! Ha szükségem lesz rád, majd jelentkezem.

(ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!)

 

A Halál rendkívül elégedett volt. Egy hét. Id?ben kész lesz velük.

Már csak az utolsó jelenet van hátra.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pozsa Ágnes
Szerző Pozsa Ágnes 52 Írás
"Az élet ízét csak a bolondok ismerik" Ajar