Ezt a verset most írom,
és egyáltalán nem biztos,
hogy vers lesz.
Olyan bizonytalan,
mint az Eroica nyitány
következ? pillanata,
de olyan biztos is:
mert Beethoven nagyon tudta
a falevél sorsát:
ami fölülre kerül,
mert ráébred a fára – lehullhat,
mondjuk, ha ?sz lesz;
de a levél nem csak úgy ide-oda lefele,
hogy avar legyen, vagy rothadás,
mert súg a fának elfelejthetetlent:
rügyezzen újra levelet, sodorja szét
a sárga nap felé a zöldet,
fésülje meg a szeleket, válassza el az embert:
ki olt, ki tör – és ne feledje;
mert avarból jön a fák ereje,
látsz vagy nem látsz néma gyökeret –
mi megemeli a hernyótalpnyomú
aszfaltot, megrepeszti
a rossz helyre épített falakat –
és lehet, süket is, mint a Mester,
de ölelni tud, meg sírni is;
nemcsak körülöleli,
de meg is érti a száraz-er? halottakat.
Ezt a verset most írtam,
nem tudom, kell-e egyáltalán,
s lehet-e október után: verset.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.22. @ 06:27 :: Petz György
