Szilágyi Hajni - Lumen : Most ne szólj

 

Az alkonyi hinta, rezgő hálójában

megtorpannak a csipkeszélű felhők,

a búvó nap álmosan himbálja magát,

mezítelen surran a szűzölű sötét előtt.

 

Indaként kúszik szét az éji világ,

alatta alszik a gömb-lét,

mint fal mellett nyüszítő,

ott felejtett, árva árnyék.

Hozzád kuporodik sóhajom,

melyből éhes lelkem

néha még szabadon felzokog,

testem magadhoz bújtatod,

elrejtesz vadárnyak álnok zajától,

közben én csendben kereslek

hallgatag völgyek ódon illatában.

Kutatlak ott ahol még nem is vagy

a fenn hasadó bíborég mélységében,

a menny burkát szétrepesztő

csillagok újjászületésében.

 

de most ne szólj,

csitítsd végre álmaim,

ne kérdezd, ne keresd

honnan, miből fogant

a ránk talált szerelem…

 

Nézd az éjt…

most oly’ kék , oly’ mély,

gyere, tépd le a ruhát lelkemről,

gombold ki előttem pőre álmaid,

engedd magad velem szeretve lenned,

hisz’ egymagam ( már ) félek ebben

az irdatlan nagy sötétségben…

 

és most ne szólj,

csitítsd inkább álmom,

ne kérdezd, ne keresd

honnan, miből fogant,

ha ránk talált végre …

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"