Józsa Mara : Tükör®regény – 15. fejezet

Ez a könyv: kettő az egyben! Egy történet két asszonyról, akiknek a sorsa egy véletlen folytán pár pillanatra összekapcsolódott, s ettől kezdve életútjuk hol párhuzamos, hol érinti egymást.*

 

15. fejezet

 

Ferike békejobbja

 

Julka ekkor már rendszeresen dolgozott; éjszakánként utcát seprett. Hiába, hogy együtt laktak Ilonával, otthon alig beszélgettek, hát Julka időnként be–bekukkantott hozzá a pályaudvari WC–be. Egy ilyen alkalommal Ilona így fogadta:

   – Nagy újság van! Itt járt a Ferenc!

   Julka nézett rá együgyűen.

   – Az meg kicsoda?

   – Ej, hát a Ferikéd!

   Julka elkedvetlenedett.

   – És mit akart? – kérdezte, bár nagyon is jól tudta, hogy mit akarhatott.

   – Mit, mit? Hát felőled érdeklődött.

   – Remélem, nem mondtál neki semmit!

  – Valamit azért muszáj volt mondanom! Megmondtam neki, hogy jól vagy, és hogy kezd rendbe jönni a sorsod.

   – Hogy hol vagyok, azt nem?

   – Hová gondolsz! Dehogyis mondtam én ilyesmit! Pedig igen erősen firtatta! Többször is visszatért rá, hátha elszólom magam, én meg egyre csak azt hajtogattam, hogy majd megmondom neked, ha találkozunk, hogy itt járt. Nagy nehezen belenyugodott, de még mielőtt elment volna, csak kibökte, hogy valójában azért keres, mert visszamehetnél hozzá.

   – Azt lesheti! – kiáltotta hevesen Julka. – Ha megint jönne, mondd neki, hogy nem is láttál egy ideje, hogy azt rebesgetik, tán elmentem vidékre. Nagyon nem akarnám, hogy a nyomomra leljen!

   – Jól van, értem én! Ne félj, tőlem nem tud meg semmit! Sose szívleltem, és tudom azt is, hogy milyen szemét volt veled mindég. Hogy adnálak már ki neki!

    – Köszönöm, Ilona!

   Nézett el Julka másfelé, mint aki le akarja zárni ezt a témát, de kis idő múltán mégis ő szólalt meg, azt kérdezte fáradt, színtelen hangon:

    – Nem sírt?

    – A Feri? De még hogy! De nem volt az őszinte, csak megjátszotta, láttam én.

    – Tudom, a Ferike, az ilyen! Rájött most már, hogy nélkülem nagy bajban van.

    – Visszamész tán?

    – Már mért mennék?! Én nem leszek soha többet a lábakapcája, nem bizony.  Azt meg csak úgy megkérdeztem, hogy sírt–e?

    – Én meg már megijedtem, hogy eltévedt az eszed! Azt nagyon jól teszed, ha nem mégy vissza hozzá! Te mi mindent megtettél érte, ő mégis milyen szemét módon bánt veled.

    – És mégse hagytam volna magára sose, ha ő nem kerget el. De lecserélt, és elkergetett. Ez még most is nagyon fáj nekem, elhiszed Ilona? És vissza nem megyek hozzá soha, de soha többé!

   Ilona csak hallgatott, mert nem volt ebben olyan biztos. Csak akkor lehetett volna, ha belelát Julka lelkébe, mert onnan már ki volt rekesztve Ferike, ki volt, örökre.

 

 

 

A bosszúhadjárat

 

Vanda egy listát tett le Anna elé.

   – Beszélj meg találkozót a lehető legrövidebb időn belül, valamennyiükkel a legkisebb intervallumban.

   – Két nap múlva utazol.

   – Azért mondtam a lehető legrövidebb időt. Egyébként rég túl lennék rajta, ha nem jön közbe ez az ostoba betegség.

    – Értem.

    – Én keresem fel őket, és elég lesz fejenként tíz perc.

    – Tárgy?

    – Titokzatoskodj! Tudod, mit? Neked se mondom meg, úgy nem lesz nehéz elhitetned velük, hogy nem tudod és nem is kottyantod ki, kvázi véletlenül.

    – De Vanda! Mikor nem voltam én lojális?

    – Igazad van! De akkor is csak utólag mondom meg.

    Annának azonban nem kellett erre várnia, az apró részleteket összerakta már, s most főnöke titkolózása csak megerősítette a gyanúját; most készül az utolsó rúgásokra, melyekkel végleg kiiktatja a volt szeretőjét az üzleti életből. Mert akikkel sürgősen találkozni akar, mind olyan üzleti partnerek, akik annak idején az ő kérésére adtak megbízásokat Viktor cégének, most pedig minden bizonnyal meg fog történni az ellenkérés. Mint ahogyan már megérkezett Kenderessy Melinda átirata az elutasításról. Vanda, Vanda! Még arra is ügyelt, hogy üzleti befolyásuk mértéke szerint állítsa sorba a neveket! Hát akkor, rajta! Anna felemelte a telefont, és tárcsázta az első nevet.

   A csütörtököt Vanda teljes egészében a Viktor elleni lobbizással töltötte, pénteken délelőtt pedig be sem ment az irodába, kicsit tovább aludt, de ezzel sem tudta pótolni a régóta felhalmozódott lemaradást, legalább egy félórára volt szüksége, hogy újabb és újabb ötpercnyi haladék után, végre kimásszon az ágyból. Pár falat sebtében bekapott reggeli, aztán szokása ellenére most csak úgy, találomra bedobált néhány ruhát a bőröndbe, ellenőrizte a személyes iratait, a hivatalos papírokat és lement az autójához. 

   Mindig egyedül ment és annyival korábban, mint a többiek, hogy ő érkezzen elsőnek, így a hétvégi reklámkampány többi résztvevőjét ő fogadhatta a szálloda halljában s addigra már össze is melegedett a helybéli segítőkkel. Ezzel az egyszerű „trükkel” elérte, hogy mindig, mindenki hozzá fordult mindenféle megoldandó problémával s külön kérés nélkül neki számoltak be a fejleményekről.

   Ez nagyszerű taktikai bravúr volt, hiszen jótékonyan segítette abban, hogy könnyedén kézben tartsa az eseményeket, ami viszont egyenes arányban növelte a tekintélyét, s ezt, nem is tagadta soha, mindennél jobban szomjúhozta. Vágyta a szeretetet is, de ki garantálja, hogy érdeknélküli.

 

folyt. köv.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Józsa Mara
Szerző Józsa Mara 110 Írás
Nagy változások közepén vagyok - az írás ad erőt, az íráshoz pedig a zene.