Kohut Katalin : Az akaratos kislány (mese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sz?ke hajú, égkék szem? kislány, Jutkának hívták.

     
 

 Angyali nézésével szinte megbabonázta szüleit, nem tudtak rá haragudni bármilyen  rosszaságot is követett el. Egész nap csicsergett piciny szájával, vékony hangocskáján. Énekével bámulatba ejtette környezetét.

– Ebb?l a gyerekb?l színészn? lesz, meglátjátok! – mondogatta édesanyja.

Jutka egyre nagyobb tehetséggel játszotta szerepeit. Már kora reggel elkezdte bemutatóját a mosakodásnál.

 

„Vizecske, vizecske

kis arcom vizezd be,

ragyogjon két kicsi szemem,

pufi pofim piros legyen,

kicsi szám kacagjon,

fogicám harapjon!"

 

Mókázott s közben a tükörben gyönyörködött saját képmásában. A tündérlányka hatása alatt állt a család s így nem vették észre, hogy amíg gyönyörködtek benne, elkényeztették túláradó szeretetükkel.

A születésnapjára édesanyja meghívta az ismer?s gyerekeket. Jutka örült a társaságnak, vidáman mutogatta birodalmát. Aztán játszottak énekversenyt, szembeköt?sdit. Jókedv?en telt az id? addig, míg édesanyja behozta a tortát és asztalhoz invitálta a csemetéket. Jutka elfújta a gyertyákat és átölelte a süteményes tálat.

– Ez a torta mind az enyém, ezt én kaptam egyedül!  Ebb?l ti nem esztek! – dicsekedett pajtásainak.

Édesanyja lefejtette karjait a tálról, felvágta a négerszín tortát és szétosztotta a gyerekek között. Jutka erre felemelte a porcelánt és földhöz vágta. A szoba padlója megtelt törmelékkel és szétlapult süteménnyel. Az ünnepelt arca piros volt, mint a t?z és magából kikelve kiáltotta:

– Miért adtad oda az én tortámat?

Édesanyja azt mondta neki:

– Kis Jutkám! Te csak magadra gondolsz állandóan. A játékban osztoztál a pajtásaiddal, s?t az ajándékokat is elfogadtad, de az ünnepi tortából sajnáltad megkínálni ?ket és engem is elszomorítottál, pedig örömet akartam szerezni neked. Tudod mit, Jutka? Ha nem becsülöd meg a munkámat, keress magadnak egy másik mamát!  Mehetsz világgá!

– Megyek is! Itt nem maradok egy percig sem! – kiáltotta a méregzsák.

– Nem tartalak vissza. Más mama talán mindent megenged neked. Gyere, összepakolom a ruháidat!

S egy kis b?röndbe betett mindent, még túrós batyut és almát is csomagolt.

Jutka megfogta poggyászát és durcásan kinyitotta az ajtót. Odakint már besötétedett, a csillagok csodálkozva pillantottak le az akaratos kisleányra. Csak a hold világított álmot hozó fényével. Jutka megszeppent és vacogva nyújtotta kezeit édesanyjának:

– Mama, fogd meg a kezem!

– Jól van kislányom, a kapuig elkísérlek!

A sz?keség fehérré vált arcocskáján az egyre növekv? riadtság jelei mutatkoztak, de már csak azért sem engedett csökönyösségéb?l. A kapuhoz érve kutyaugatás ütötte meg a fülüket, s mikor az anya a kilincset megfogta, Jutka akarata megtört.

 – Mama, én félek a kutyáktól!  Nem is akarok világgá menni, mert te vagy a legjobb anya a világon!

Könnyes szemeivel megbánón nézett édesanyjára, aki ölébe kapva elhalmozta csókjaival. Már bizony ? is félt attól, mi lesz akkor, ha gyermeke nem gondolja meg magát és er?sebb lesz g?gje a ragaszkodásnál.

Legutóbb szerkesztette - Kohut Katalin
Szerző Kohut Katalin 0 Írás
1983. óta foglalkoztam időnként írással, 1991. óta rendszeresen, dalokat, verseket, prózai műveket írtam, s két daljátékot, gyerekverseket, mondókákat, párat megzenésítve. Sokat kell még tanulnom. Több helyen megjelentem, voltam külső munkatárs is Egerben. Betegségem miatt 1995. óta csak egy TV bemutatóm volt.