A borbély apósa idegesen járt le-fel a konyhakredenc, és az ajtó közt futó „rongysz?nyegen”.
– Édesapám, üljön le, már szédülök – fogta meg fejét a lánya.
– Ha az USA segít, ide soha nem ér el a front.
– Papa csak ne bízzon annyira. Amerikának nem mi vagyunk a fontosak. Ennek a háborúnak a vége – sajnos – nincs közel, figyelje meg, részesülünk mi még abból -, vitatkozott a v?. Ágneske figyelmesen ült a kisszéken, gondolta, most nem szól közbe, majd kés?bb kérdez?sködik.
– Ugyan már! Churchill ezt úgysem hagyja, el?ször is különbékét fog kötni Hitlerrel. Sztalin csak egy barbár. Az angolok úri emberek. Az angol el?tt ? egy senki – füstölgött a nagyapa.
– Ne becsüljük le az oroszt. Nekünk, a csatlósnak úgyse lesz jó, bárki nyeri is meg ezt a háborút. De Hitler még el?bb végigtarol minden országot. Mi meg ki vagyunk szolgáltatva neki. –
Rémülten hallgatta a kisgyerek, a neki zavaros vitát, és sehogy sem értette, hogy mi is lehet a mindennapi vita tárgya. Biztosan tévednek a feln?ttek, mert az lehetetlen, hogy jönnek a repül?k, és mindenki meghalhat…
*
Ezalatt Tereskén Mihály bá’ kicsit meghajlott, hogy a szemöldökfába fel ne akadjon. A mindig csinos Mariska kócosan ült egy kecskelábú széken. Zavartan állt volna fel.
– Maradj. Ez a Gyuri gyerek üzenete – dobta le a zöld lapot a tisztára súrolt, ócska deszkára, a hóna alól letett vekni kenyér mellé.
„Kedves Mihály Bátyám!
(El?bb egy sor fekete csík, amit takar az olvashatatlan, alább pedig ez a szöveg.)
Menjen el az anyámhoz és mondja meg neki, hogy bocsásson meg a
fiúk engedetlenségéért, Isten bocsásson meg nekik, Mariskámat meg
vegye pártfogásba, mert ? az én mindenem.
Szeret? öccse Gyuri a messze Szovjetúnióból
Kedves kis menyasszonyom, Mariskám!
Megkaptam a fényképedet, amit a szívem fölött ?rzök. Küldjél az
anyámnak is bel?le. Meglássd, a Jó Isten hazasegít és leszünk
mi meg egy pár! Csókol Gyurka”
Mariska mellére szorította a sokat utazott papírt.
– Gyurikám, engem csak a jó Isten vehet pártfogásába, aki reád is vigyázzon, és vezéreljen haza! –
Mihály megsimogatta a lány szokatlanul csapzott fejét.
– Megyek Ozorára. Az én néném t?zbe fog menni az unokájáért. Nem éheztek? Rosszul nézel ki lyányom!
– Semmi bajom Mihály bá’ – hárította Mariska.
– Nincs hát, csak a falu…! – szólt bele az anyja.
– Mi van a faluval?
– Ne figyeljen anyámra! Beszélnek…
– Annyira, hogy meg is kergetik -, vetette oda keser?en az asszony.
Mariska nem szólt. Inkább elhallgatta volna, hogy mi történt a kútnál, alig egy fél órával el?bb. Hogy a régi leánypajtások mostanában csak összesúgtak, majd szétrebbentek el?tte. De ma az egyik meg is állította:
– Mért nem maradsz otthon Maris ekkora hassal? Nem kéne szégyenítened a falut. Köllött néked az idegen péklegény, hát most edd meg, amit f?ztél! Miközöttünk nincs mán heled. Nem vót ölég jó ez a falu, hát menj oda, ahun ezt összeszedted. –
Akkor csak kinyitotta, aztán becsukta a száját. Mit válaszolhatott volna? Megfordult az üres kannával, el?bb lassan lépkedett, aztán egyre szaporábbra vette. A kerítések mögül leskel?d? szemekt?l hajtva, futva érkezett a kicsi házba. Úgy rogyott le a deszka asztal mellé, mintha megtépázták volna…
*
Blázsovics a Községháznál járt. A bíró megállította a minap, merthogy a pékség nem maradhat süt?legény nélkül.
F?szeg, bal oldalon a kiemelked?, szép Nemes-ház mellett, a fák takarásában a pékház:
És meghirdették a megüresedett helyet. Az egyezség úgy szólt, hogy „amíg ifj. Blázsovics György vissza nem tér…” Mert az biztos, hogy vissza fog jönni…!
Aztán sietett, hogy harangszóra hazaérjen, akkor kell kiszedni a kenyereket a kemencéb?l.
De nem szólalt ám meg a harang!
Az egyházfi harangozót is behívták katonának, a felesége meg csak a sekrestyési teend?ket merte vállalni. A harangkötél neki túl nehéz jószágnak bizonyult.
Gyuri bácsi hiába várta a „levesnótát”.
Baj mégse történt, mert Margit beugrott az ölt?árokba, és hozzáfogott menteni a kisült kenyereket. Fiatal, lányereje azonban, bármilyen elszántan bizonyítani akart is, bizony végesnek bizonyult.
A borbélyüzlet udvari ajtajánál pihegett csakhamar a kétségbeesetten:
– Pataki úr, bocsánat! Senki más sincsen, akit híhatnék, tunna nékem segéni?
– Miben Margitka?
– Készen vannak a kenyerek, és egyedül vagyok itthun… –
Ez a fodrász ritkán mondta valamire, hogy Ã?¿nem tudomÃ?¿. Most se mondott nemet.
Mire Gyuri bácsi beballagott a házba, a kenyerek ott illatoztak a polcokon. Kicsit tétován állt, nem igazán tudta, most mit is kell csinálni, hisz ennek az embernek a színét se látta szívesen. Aztán a foga közt sz?rte:
– Köszönnyük szépen.
– Szívesen szomszéd -, válaszolt az és levette a hirtelen maga elé kanyarított kötényt, meg fejér?l a Gyuri gyerek kis fehér sapkáját, aztán otthagyta ?ket a zavarukkal.
Másnap reggel, amikor a fiatalasszony kiöntötte a mosdóvizet a kert melletti árokba, Gyuri bácsi halkan ráköszönt:
– Jó reggelt ténsasszony.
– Magának is Gyuri bácsi, de engem Arankának hívnak, ezt egyszer már, úgy
emlékszem, megbeszéltük.
– Meg…
*
„Pantallós” vendég érkezett Blázsovicsékhoz.
– E meg ki? – néztek kíváncsian a borbélyüzlet vendégei.
– Alighanem a Magda testvére, a Miska.
– No, akkor ez hírt hozott!
– Majd kiderül…
Kialakult már a faluban a közvélemény; „annak a szegény fiúnak nem kellene az orosz fronton lennie…”
Halk beszéddel kezd?dött a vendég ottléte. Aztán hangos sírás, felcsattanó káromkodás hallatszott, azt pedig a vendég gyors megjelenése követte. Egyenesen a fodrászüzletbe tartott.
– Szeretnék beszélni magával. Úgy mondta az unokaöcsém, hogy jóbarátra talált itt… De a sógornak meg egészen más a véleménye. Mit beszélgettek maguk Gyurival?
– Elég sok mindenr?l…
– Ne kerülgessük a forró kását. Ezek azt hiszik, maga bíztatta a gyereket, hogy a frontszolgálatot válassza.
– Ezt rosszul hiszik, én soha nem mernék ilyen tanácsot adni senki ember fiának. Pláne, hogy én magam be se váltam. De arról sokat beszélgettünk, hogy a szül?k mire akarták kényszeríteni, a szíve ellenére.
– Igen. Azzal a lánnyal az isten is egymásnak teremtette ?ket. De hát ezekkel… – és lemondóan legyintett.
Hosszú beszélgetés következett. Mihály jól sejtette, a kutya másutt van elásva, mégis tudni szerette volna, milyen út vezetett a szerencsétlen döntésig. A családdal ? sem ment sokra, legalábbis az apával semmire sem, az hajthatatlan maradt. A n?k hallgattak. Ágneske apjától barátságos kézszorítással búcsúzott.
Aztán amikor reményvesztetten indulni készült, Magda asszony mégis megszólalt:
– Mikorra várja azt a gyereket az a n??
– Mariskának hívják…Az unokádat? Februárra, március elejére. Ha addig éhen nem pusztulnak ott.
*
A hó nagyon korán leesett orosz földön. Süvöltött a szél, és a magyar baka fázott a vékony, posztó mundérban, a rossz, papírtalpú bakancsban.
Senki nem tudta még, milyen is az igazi ellenség, akit kés?bb, majd úgy emlegetnek:
„Tél tábornok”.
A hírek jöttek, az órás nagyapa mindent hallgatott és olvasott, és veje még a kuncsaftok hozzáf?zéseivel is gazdagabban volt „jól értesült”.
– Az oroszok áttörték a német frontot, áttörték a románok arcvonalát, mi következhet ezután?
– Azok otthon vannak papa kérem. Megszokták a nagy teleket, és az biztos, hogy annak megfelel?en öltöztették is fel ?ket.
– Barbár horda. A harci eszközeik nem vehetik fel a versenyt a modern német páncélosokkal.
– Azt nem merném állítani. Hitler ezt így mondja, de hogy mi az igazság…!?
*
Augusztus 20-án van búcsú Ozorán. Ezúttal csak a bazári sátrakat állították fel a piactéren, meg a „ringlispíl” és láncos körhinta m?ködött, de – a valami okból még be nem rukkolt fiatalság nagy-nagy bánatára – a vígasság és bál elmaradt.
Horthy István repül?gépe lezuhant és a kormányzóhelyettes h?si halált halt.
Az órás persze, azonnal merényletre gyanakodott…
*
Gyuri bá’ a nyakába kanyarította a sz?ttes tarisznyát, és a pince felé vette az irányt. A posta el?tt megtorpant: jajveszékelés állította meg. Kivágódott a zöldre festett ajtó és egy asszony támogatott ki rajta egy másikat, kezében felbontott boríték. A rogyadozó teremtés már elnémult, úgy emelte arcát Györgyre, mintha átnézne rajta. Mégis motyogni kezdett hozzá:
– H?s, bátor…vitézi kitüntetést…h?si halott?
– Most tudta meg, hogy halála után vitézségit kapott az ura. Eddig nem hitte, hogy tényleg meghalt. De már biztos…- magyarázta a másik, és gyengéden megigazította a berliner kend?t a jajongó asszony vállán, aztán er?sen átfogva indultak el a posta el?l.
Blázsovics mintha földbe gyökerezett volna. El?ször gondolta igazán végig, hogy ez az egész, nagyon rosszul is végz?dhet. Hogy a gy?lölet itt már semmire se jó, itt már csak az Isteni kegyelem segít, ha segít.
Bement a postára.
– Jó, hogy jött Gyuri bácsi, – mondta Ilike, a postáskisasszony, aki a fodrász húga volt. – Gyuritól jött tábori lap. Magam akartam átvinni. –
„Valahol Oroszországban
1942.VIII/hó 16.
Kedves Szüleim és Margit testvérem! Minden levelüket megkaptam és a Zsiga levelét is. Neki külön nem írok, mert kevés a lap. Azért ? írjon nekem. A Rajna Gyurinak is írtam és a Horváth Lacinak. A t?zkeresztségen már átestem és hála Istennek én egészséges vagyok amelyet maguknak is szívb?l kívánok. Pataki úrtól most nem kaptam levelet, írjon ? is. A Mariskától kaptam fényképet Nem tudom, maguknak küldött e.
Írjanak sokat és mindig küldjenek családi fényképeket. Maradok h? szeretettel fiúk Gyuri”
Ezúttal L?ke hdp. ?rm. ellen?rizte a lapot.
A rádióból egy, eddig távolinak hitt fogalom is vészesen közelivé vált: „Légiriadó, berepülésveszély”-, szólt könyörtelenül.
Budapestet szeptember 4.-én elérte az els?, iszonyatos bombázás.
A kislány döbbenettel figyelt és kérdezett:
– Minek kell ez a csúnya papír a függönyök helyett? –
A lakásban sötétlila csomagolópapírokat teregettek szét, és szabták minden ablakra az elsötétítés gyászos jelét.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Pápay Aranka
