kisslaki : MIATYÁNK KI VAGY A MENNYEKBEN…

– MI ATYÁNK, ki vagy a menyekben, szenteltessék meg a Te neved – dadogta a fészer mellett térdelve az öreg Bódog Jóska, a templomi ébresztő és sekrestyés. Néha a pálinka okozta görcsöktől összerándult a gyomra, mintha dögkeselyű markolna bele karmaival. Öklendezés közben persze szünetet tartott az imában. A kínjai könnyeket parancsoltak pilláira, s azon keresztül malacszemeivel megduplázva látta a szivárványban remegő tölgy, öregemberes kérgét. – A Mindenható türelmesen várta, hogy mondana-e az öreg még neki valami újat, de egy idő után lemondóan legyintett, és áldott eszméletlenséggel ajándékozta meg a szerencsétlent. Annak, most ez volt a tökéletes megváltás.

 

  Egyébként Jóska bácsinak jó dolga volt a plébánián. Hivatala abból állt, hogy a sekrestyési teendők mellett még ügyelnie kellett, hogy a hívők a szentbeszédet kellő figyelemmel hallgassák. Ha valamelyikük arra vetemedett, hogy közben elszunyókált, annak az öreg a fejére húzott egy isteneset egy hosszú bottal, hogy az ájtatoskodó ne felejtse el, hogy az isten házában van, és nem az istállóban. A parasztasszonyokat is ugyanúgy ébresztette. A módosabb fehérnép, akik kegyesen és bőven etetik pengővel a perselyt, csak a botról lógó rókafarokkal szokta megcirógatni pénzes orrukat, figyelmeztetvén őket, hogy isten igéje nekik is szól.

 

  Az első időben mikor Bódog Jóska hivatalba lépett, Szitokszájú Mari néni hiába hivatkozott arra, hogy csak éppen csukott szemmel elmélkedett az evangyélium igazságán, akit tisztelendő úr prédikált, de Jóska erre csak azt mondta, hogy a falujában ilyen sose volt.

 

  – Akinek csukva van a szeme, az alszik, vagy halott. Ha fejbe ütik, felébred s ha nem, akkor az halott, akkor annak meg már úgyis mindegy.

 

  Egy legációban járó protestáns diák, minap a faluban átutazván mesélte neki, hogy az angelusoknál nagyon szigorúak azok a puritán erkölcsök, és nagyon is komolyan veszik az ilyesfajta templomi vétkeket. Ott a költögető egy kétágú favillát hordoz magával a padsorok között, és ha lát egy szunyókáló atyafit, akkor belekapja nagy hirtelen a nyakát, és kegyetlenül megrázza. Az a szegény istentelen vétkes meg már a kékülő nyelvét alig győzi visszagyűrni szájába.

 

  Bódog Jóskának nagyon tetszett a studiózus elbeszélése. Náluk a faluban hál’ Istennek jobb állapotok uralkodnak. El is határozta, hogy majd szóba hozza özvegy Börcsök Jutkának, akihez be-be szokott térni, mióta  felesége felett már két méterrel öntözi az őszirózsákat. Kettesben órákig morzsolgatták esténként a rózsafüzér imádságait, de távol állt a falu népétől, hogysem szájra vegye őket, inkább csodálták és tisztelték mély istenességüket. Különben is Börcsök néni mivel zarándokutakat vállalt, volt mit tejbe aprítania, s az ajtaján sem kopogtattak hiába az alamizsnakérők.

 

  Pénzét úgy kereste, hogy az előkelő arisztokrata hölgyektől átvállalta az elhamarkodottan felajánlott fogadalmakat. Például múltkor Korponay bárónőtől kapott egy marék aranyat, mert a kis bárócsecsemő kigyógyult a torokgyíkból. Ezért a pénzért Börcsökné gyalogolt el a hálás anya helyett a Virágoltó Szent Borbála sírjához, s ott leborulva igaz könnyeket sírt, s igaz hálát rebegett mikor térdre roskadt az oltár előtt. Megköszönte neki, hogy a csecsemőért közbenjárt a Szűzanyánál. Azelőtt pár nappal, amikor a halál a pihegő babát már-már örökre magához csókolta, akkor tette ezt a fogadalmat az őrülethez közelálló nemes asszony. De hát mit össze nem beszél ész nélkül egy aggódó anya, a vész órájában gyerekéért? Annak a finom hölgynek eszébe sem jutott, hogy Szent Borbálát csúnyán átverte, mikor maga helyett mást küldött imádkozni.

 

  Börcsök néninek idővel elszaporodtak a megbízatásai. Mikor már nem bírta egyedül, az egyszerűbb feladatokat kiosztotta a falu imádságtudóbb öregasszonyai között, és útnak indította őket a szélrózsa minden irányába. Néha-néha egy-egy közelebbi kegyhelyre a nagyon szegény Leipziger néni is elreszketett pár garasért. Igaz a néne zsidó volt, de ez nem vonta le a könyörgés értékét, mert egy az Isten; – csak a módi hozzá különböző.

 

  Börcsökné csak Pandúr Icával szemben volt hajthatatlan. Hiába könyörgött volna neki egy picike fohászutacskáért, mondjuk Máriabesnyőre, még a házába sem engedte be a cédát. – Ki hallott már ilyet? – Hogyan lehet egy szépasszony, annyira gőgös? Ica ugyanis nagyon is fenn hordta az orrát. Szemérmetlenül drágán, pontosabban mondva, ippeg egy malacért volt hajlandó szépen hízott testét egy éjjelre átengedni, amit az Úrtól úgyis ingyen kapott.

 

   Bódog Józsi nagyon szerette volna már a felesége utáni feneketlen bánatát Ica ölébe beleölni, de hát szegénynek sosem volt egy malacra valója.

 

   Akkor történt Jóska tragédiája, mikor az özvegy egy öreg tábornoktól megbízatást kapott. Az ősnemes Ebergényi Júlia, alapítványi úrhölgy érdekében kellett Rinyabesenyőre zarándokolni, és a gyilkos hölgy életéért imádkozni, egy malac forgalmi értékéért. Úgy erősen kellett könyörögni, hogy bakó ne üsse le a méregkeverő Ebergényi Júlia fejét, mert az úrnő, eltette láb alól, az egyetlen szerelme feleségét – az a pimasz nőszemély volt olyan szégyentelen, hogy az útjába, mert állni, mikor ö rózsaúton lebegett a beteljesült boldogság felé. Erre meg a dög, nem akart elválni a férjétől…

 

  – Megérdemelte az a szuka feleség – sóhajtotta szegény Júlia a patkányoknak a tömlöc mélyén, de azokat emberi hülyeség hidegen hagyta.

 

   A templomszolga elment volna maga is, de sajnos hivatala a faluhoz kötötte, de megígérte az özvegynek, hogy a félkarú Kenderesit küldi maga helyett zarándokolni. Jól jön majd a pénz szegénynek, mert legalább meg tudja venni a tűzifát télire. 

 

   Bódog Jóska csak estére aludta ki a részegségét. Az előző éjszaka szinte teljesen ködbeveszett. Nagy nehezen feltápászkodott a fészer szalmájáról, odavánszorgott a kúthoz és frissvizet húzott. Kiitta a vályúból az utolsó cseppig, hogy az esti itatásra majd újat kel húzni a marhának. Lassan kezdte jobban érezni magát. Lassan derengeni kezdett agyában a tegnapi tragédiája és a szégyene. Arra még emlékezett, hogy mikor Börzsöknétől hazafelé tartott a pénzzel, beköszönt Pandúr Icához, mert világot látott nála. Arra is, hogy aztán ivott és megint ivott félelmében. Ica meg cirógatta, s végtelenül kedves volt. Később aztán úgy történhetett, hogy búcsúzáskor már Ica ölét melengette a malacra való. Szégyen ide, szégyen oda, de a tisztesség úgy kívánja, hogy most el kell mennie az özvegyhez. Az asszony már úgyis tudhat mindent ebben a százszemű, százfülű de féleszű faluban.

 

  Börtsökné barátságosan fogadta. Fehér üvegben vörösbort állított az asztalra, majd az almáriumból két poharat ültetett az abroszra.

 

  – Aztán maga jól ájtatoskodott az éjszaka – mondta, de azért derűsen hunyorított hozzá szemivel. – Az öreg tábornok azt üzeni, hogy Ebergényi grófnőt mégsem fejezik le, csak dologházba küldik. A pénzt meg azért megtarthatjuk. Ha meg annyira odavan a malachúsért, mint ahogy azt a faluban beszélik, hát nekem is szólhatott volna – s evvel az öreg svihákra emelte poharát.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:44 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de