Zatykó Zoltán : Halálsor

Már tíz évesen nagyon érdekelték a fiúk. Fiatal szülei nem nagyon aggódtak érte, hiszen anyja is tizennégy volt, amikor ?t szülte, és mégis ember lett bel?le valahogyan. Már az iskolában felhívta magára a figyelmet, a tanárai nem gy?zték elégszer mondogatni a szül?knek, hogy vigyázzanak erre a lányra, mert rossz vége lehet ennek a kíváncsi természetnek. Barátn?i szinte nem is voltak, a lányok kitaszították maguk közül. Szünetekben inkább a fiúk körül sündörgött, szurkolt nekik a pálya szélér?l, ha fociztak, és a gy?ztesnek mindig egy hatalmas puszit nyomott az arcára. A fiúk kezdetben nem tudtak ezzel mit kezdeni, csak heccelték egymást, ha Ági megjelent, de kés?bb már ?k is érdekl?dtek a lány után. Amikor hetedikes lett, már nem lehetett vele bírni. Elfordult a saját korosztályától, már nem drukkolt a focipályánál, hanem egyre inkább az id?sebbek fiúk után kezdett járkálni. A városban volt két szakközépiskola is, és Ági minden délután megkörnyékezte a kollégiumokat. A fiúk eleinte csak füttyögtek neki az ablakból, kés?bb már néhányan lementek hozzá beszélgetni és sétálni. Az els? csókra már nem is emlékezett, illetve csak arra nem, hogy kivel volt az els?. Fejlett idomai vágyakat ébresztettek a suhancokban, és délutánonként pajkos nevetés hallatszódott a városi liget fái közül. Imádta, ha tapogatják, úgy érezte soha nem vágyott izgatóbb érintésre. Ez megnyugtatta, mert amikor a részeg anyja artikulálatlanul üvöltözött vele, hogy: žmármegintszóltakaziskolábantekishülyepicsa?, akkor legszívesebben elbújt volna valahová. Gy?lölte ezt. Ráadásul az apja ilyenkor jól elverte a derékszíjával. Pálinkaszagú leheletével és csapzott hajával mindig kés? este ért haza a kocsmából. Ha elfogyott a pénz, akkor a két szül? egész éjszaka veszekedett egymással, a másikat okolva életük kisiklásáért.
Az egyik este azonban sokkal csúnyábban civakodtak, mint eddig. Anyja vérfagyasztóan sikoltozott, apja pedig nagyokat krákogva pofozta eszeveszetten. Azt hitte, hogy soha nem lesz már vége. De hirtelen vége szakadt az egész hajcih?nek, váratlanul nagy csend lett. Túlságosan nagy csend. vatosan átsompolygott a kisszobából, és belesett a szüleihez. Az apja lehajtott fejjel ült a széken, anyja pedig valami furcsa pózban kitekeredett kezekkel a padlón hevert. Nem mozdult. Ági odarohant, és riadtan nézte anyja véres szemeit. Már nem élt. Apja, mint aki kábulatban volt eddig, felnézett, és összeráncolta a homlokát.
– Takarodj! â?? mondta halkan, és az ajtó felé mutatott.
Ági egy pillanat alatt a kijáratnál termett, és hátra sem nézve kirohant az utcára. Nem is gondolkodott, csak sírt és szaladt. Néhány óra múlva kifulladva omlott össze a pályaudvar melletti utcában. Csak néhány lámpa világított a hajnali félhomályban, és az utcát fel-felverték a hajnali vonatok éles kürtjei. Hirtelen felismerte hol is jár. A fiúkkal sokszor sétáltak errefelé, mert ez egy eldugott kis része a városnak. Kilátástalannak t?nt minden. Maga el?tt látta anyja halott szemeit, apja mutatóujját, amint az ajtó felé int, és azt mondja, takarodj. Sírt. A könnyek keservesen omlottak le arcáról. Hiába nem szerette a szüleit, most mégis valahogy úgy érezte, hiányoznak.
Nem is nézte melyik vonatra szállt fel. A néhány hajnali utas furcsán nézett rá, de végül nem tör?dtek vele. Mindenki visszasüllyedt a saját gondjaiba. A fülkében jó meleg volt, végignyújtózott az üléseken, és elaludt.
Er?s kezek rázták meg.
– Hát te? Hova mégy kislány? â?? a határ?r egyenruhától megijedt egy pillanatra, azt hitte, hogy rend?rök ébresztgetik.
– Hol vagyok? â?? kérdezte rekedten, és felült.
– A határnál. â?? válaszolta az útlevélkezel? csíp?re tett kézzel â?? Nem kellene neked otthon lenned?
– De! â?? válaszolta Ági hirtelen, és kiiszkolt a határ?r mellett.
Azt sem tudta hová került. A pályaudvaron rengetegen voltak, mindenfelé terepruhás határ?rök cirkáltak kutyákkal. A resti felé vette az útját, ott akarta megkérdezni hová került. Az egyik asztalnál egy közepes termet? férfi iszogatott. Rögtön felfigyelt a kislányra. Magához intette.
– Hát te mit keresel itt? â?? kérdezte boríz? hangon.
– Megszöktem otthonról â?? vágta rá hirtelen, de abban a pillanatban meg is bánta, attól tartott, hogy hazaviszik.
– Bátor vagy. â?? mondta a férfi és cigarettára gyújtott. â?? Nem akarsz hazamenni?
– Nem â?? szólt a tömör válasz, és Ági a kijárat felé indult.
– Tudnék neked munkát adni. â?? szólt a férfi hanyagul, mire Ági visszafordult. â?? Ha nem akarsz hazamenni, akkor valamib?l el kell tartanod magad, pénzt kell keresned, enned, innod kell. Na meg aludni is kell valahol.
Ági tétovázott. Miért is ne vágna bele. Valóban meg kell élnie, ha nem akar úgy járni, mint az anyja. Végül is szimpatikus ez az ember, és nem utolsó sorban jókép?. Belement.
Három év alatt rengeteget tanult az életr?l. Az élet szar. A régi vonzódása a fiúk után kialudt, gépiesen válaszolgatott a kamionosoknak, akik felvették, gépiesen adta oda magát pár ezresért. Nem az igazi nevét használta, Józsi a stricije azt tanácsolta, hogy válasszon magának valamilyen m?vésznevet, mint a színészn?k. Ã?Å¡gy könnyebb lesz az egész, kalandosabb. Eleinte tetszett a dolog. Felfedezte a férfiakat és önmagát. Bár az els? nagyon fájt, de egyre jobban belejött. Csak arra nem gondolt soha, hogy ebb?l nem lehet kiutat találni többé. Egyszer megpróbált elmenni, de Józsi nagyon helybenhagyta. Azt mondta, hogy ha még egyszer megpróbál elmenni, agyonveri.
A rend?röket utálta a legjobban. Valahányszor meglátták a kamionsoron, igazoltatták. Persze mindannyian tudták, hogy mire megy ki a játék, így a végén mindig a rend?rkocsi hátsó ülésén kötött ki egy órácskára. A nappalokat szinte végigaludta, ehetett, ihatott amennyi csak beléfért. Az évek alatt megnyúlt, idomai még n?iesebbek lettek, arca viszont tíz évet öregedett. A lelke már nem tiltakozott a megaláztatások ellen, ha egyedül lehetett egy kicsit, akkor sírt. Nem látott jöv?t maga el?tt, bár már hallott olyan lányokról, akik a kamionsoron évek alatt össze tudtak szedni annyi pénzt, hogy leléphettek örökre. Neki is ez volt a vágya, de annál a résznél mindig elakadt, amikor ki kellett volna találni, hogy hova is menne. Nem tudta, hova is mehetne. Nem szeretett senkit a világon.
Azon az estén nagyon hideg volt. A kamionosoknak nem nagyon volt kedve megállni, hogy alkudozzanak, inkább továbbhajtottak. Már nagyon fázott. A rövid szoknya nem nagyon fogta fel a hideget, de Józsi azt mondta, hogy ez a munkaruha. Már nem bánta volna, ha beülhetett volna egy meleg fülkébe, annak ellenére, hogy ma nem kívánta a férfiakat. Egy kamion gördült be a parkolóba. A sof?r kiszállt, megnyújtóztatta magát és levizelte a kerekeket, amir?l pára szállt fel. Ági közelebb somfordált, halkan köhintett. A férfi hátrafordult, és kajánul vigyorgott. Valamit kérdezett, aminek a lány kikövetkeztette a jelentését, és gyorsan válaszolt is rá. Az árakat három nyelven megtanulta, és ezzel elboldogult. Hajnali három volt, még egy fuvar belefért a napba. Józsi négyre jön érte, azután végre belebújhat az ágyába. A sof?r intett, és beszálltak a fülkébe. Ági gyorsan levetk?zött, addig a férfi izzó szemekkel nézte. Furcsa érzése támadt, de nem foglalkozott vele, gyorsan túl akart lenni az egészen. A pénzt el?re kérte, és gondosan a ruhái közé rejtette. A férfi vadul esett neki, ami nem volt újdonság, mert a legtöbb kamionos ilyen kiéhezett vadállat volt. Ez valahogyan mégis más volt. Egy vadászt?rt rántott el? hirtelen, és Ági torkának szorította. A lány megijedt és szabadulni próbált. A férfi sokkal er?sebb volt, és könnyedén maga alá gy?rte. Túl nehéz volt a kamionos teste, Ági nem bírta tovább tartani magát. Fulladni kezdett, de a férfi egyre jobban szorongatta. Érezte, hogy egyre kevesebb leveg?t kap, és megpróbál sikoltani. Hiába. Ezzel is csak er?t veszített. A férfi hangosan röhögött, és hatalmas markait a lány torkára forrasztotta, fojtogatni kezdte. Ági tekintete a visszapillantó tükrön himbálózó angyalkára tévedt, és egy utolsót rándított magán. Eszébe villant egy pillanatra anyja halott szeme, és az a furcsa, kitekeredett testhelyzete. Elveszítette a küzdelmet.
Az angyalka rámosolygott, és a kis átlátszó szárnyaival könnyedén lebegve kireppent az ablakrésen, vissza se fordulva a kamion felé.

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája