Seres László : Perpetuum mobile

Lassan elengedem két kezed. 

Magadtól lépsz, mégis féltelek. 
Tétován, sután, 
kósza felhő jár
így a nyár után.

 

Totyogva pirinyó lábadon 
virágba szökkensz az ágakon. 
Tétován, sután, 
illatár vonul 
így a nyár után.

 

Ma még itt vagy velem picinyem. 
Hogyha itt hagysz, a Föld felbillen. 
Tétován, sután, 
esthajnal jár 
így a nyár után.

 

Várnak szép álom-szőtt városok, 
szívemen a jövőd átoson. 
Tétován, sután, 
ringó kalász jár 
így a nyár után.

 

Indulj az útra, ha menned kell, 
felnőtt lettél – látod – gyermekem. 
Tétován, sután, 
fénylő csillag jár 
így a nyár után.

 

Lesz barátod, ellenséged is. 
Kiálts, meghallom, ha hívsz: segíts.
Tétován, sután, 
őszi avar jár 
így a nyár után.

 

Visszatérsz egyszer, a kör forog. 
Gyermeked kezét már te fogod. 
Tétován, sután, 
s elindul ő is 
majd a nyár után.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.