Nagyapám is vasutas volt,
kincse két szép almásderes,
kirándulókat szállított
Lyonból – sok cilinderest,
úri dámát lornyonokkal,
várta őket a Rhǒne völgye…
Pazar fény-sziklás hegyoldal –
újgazdagok levegője!
Apámnak csak kőszén jutott.
Fültövét csípte a korom,
ha szelekkel versenyt futott
vasparipán, gőzmozdonyon!
Eltűntek a könnyű kocsik,
sínekről a lovak, csikók.
A gallér ma máshogy szorít,
magam kötöttem nyaktilót:
Megnősültem – férfiszokás,
felkaroltam egy proli nőt.
Sárba dőlt ajkán a „fohász”,
pohárral szolgált kért időt.
Híre kelt Saint-Étiene-ben:
kedvence nass, belga trüffel,
vaspályákon míg vezettem,
hálni járt friss pärfümökkel…
Szarvam nőtt – lett kettő, három,
proli nőtől pralinéval,
de vergődés holtvágányon
pipafüstben kemény színt vall:
Adtam neki három órát,
szedjen holmit, bőrt, kacatot,
mással végezze jól „dolgát” –
részeg volt és kikacagott:
„Megy a gőzös, jön a gőzös!
Feleséged’ hány’ s ki dugta!
Vaskorban a nő: vasmacska,
nem lökheted viaduktra!”
Szavam se volt – kárált a tyúk.
Bugyogóit összeszedtem.
Utcanőknek nincs más kiút:
sorsuk szabott – vérerekben.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.11. @ 15:15 :: Pásztor Attila - Atyla
