Petz György : Lasciate… e Stelle(?)

Csillagocskák

és emotikonok,

szorgos ujjak alatt

apró világok…

Hogyha tehetném,

esemest küldenék,

nem költeményt;

túl személyes a vers,

sehol rejtezés,

pedig a technika

kéne közénk –

amivel gyűrkőzünk

te meg én,

s amire fogjuk

életünket –

hiába próbáltuk

sikerünket.

Térerő, ha lenne –

még nem üzenet,

s hányan próbálkoztak,

mennyi üzenet –

másik térben voltak

– történelem.

Mi pedig egy tér és

egy idő látszatán –

sem találkozunk,

mert ki túl magán,

az is magából indul ki,

s oda nem ér –

akár SMS-t ír,

akár költeményt.

Vagy írójáról szól,

vagy befogadóról,

kettőről egyszerre

két remény szónokol.

Hogyha tehetném,

s mert tudom, mi bajod,

azt segíteném,

amit magadon

nem tudsz.

Vagy hagyom.

Csillagok.

Világok.

Ikonok.

Legutóbbi módosítás: 2014.11.25. @ 13:38 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.