Tara Scott : Arcmás – 10. rész

Nyomtatás

Nyílt az ajtó, és belépett a két n?. Fáradtan rogytak le a fotelokba.

– Hogy van Claire? – kérdezte a két férfi, szinte egyszerre.

– Hála Istennek jobban van, az orvos adott neki egy enyhe altatót, miel?tt eljöttünk el is aludt, én meg kaptam gyógyszert az allergiámra Ezüst miatt. Úgy beszéltük meg, hogy reggel megyünk Clairért. Kim nem ébredt fel? – kérdezte végül Dana.

– Nem szerencsére, és jó lenne, ha aludna még, mert nem tudom mi lesz, ha felébred – nézett rá az alvó lányra Ted.

Lassan-lassan elhalt a beszélgetés, és mindenki a gondolataiba mélyedt. Sarah lekapcsolta a mennyezeti lámpát melyben négy izzó világított, majd meggyújtott egy gyertyát s a polcra helyezte a kanapé fölé. Visszaülve azon gondolkodott, hogy olyan, mintha mindannyian várnának valamire. Ha várhatnának Markra, hogy egyszer csak nyílik az ajtó, és belép. Aztán elmesélné, hogy hol volt, mi törtét vele. Vagy mintha a reggel eljövetele megváltoztathatna bármit is. Az új nap megnemtörténtté tehetne mindent. De a józan eszükkel tudták, hogy Mark onnan nem jöhet vissza. Mégis mire várnak? Ezen töprengett mikor Ted felállt, odament Danához, és Troyhoz, hogy aludni küldje ?ket.

– Én Kim mellett maradok, és ha bármi történik, szólok. De holnap rengeteg intéznivaló lesz, és így ki fognak merülni. Muszáj aludniuk! – bíztatta ?ket.

Kelletlenül, de végül is elindultak a hálószobába. A franciaágy ágytakaróval volt letakarva, arra feküdtek rá, csak úgy ruhástól, készenlétben. Mire? ?k sem tudták volna megmondani.

– Sarah! Menjen fel az emeletre valamelyik vendégszobába, és feküdjön le! Fáradt lehet – súgta a lány felé a férfi.

– Nem akarok elmenni Kim mell?l – rázta fejét. Felállt a fotelból és odaült a kanapéra Ted mellé, mely szemben helyezkedett el a másik kanapéval az asztal túloldalán, melyen Kim aludt.

Néha elhangzott még egy-egy mondat, de leginkább hallgattak. Miel?tt elaludt a lány, az utolsó mondatával arra kérte Tedet, hogy ne magázódjanak tovább. Ted is el-elszundított id?nként, de minden alkalommal valósággal felriadt rettegve, hogy Kim nem t?nt-e el a kanapéról. Mivel már ismerte ?t, lehetségesnek tartotta, hogy kimenjen a vízre. És ha már ott van… Az egyik ilyen ébredés alkalmával ellen?rizte a bejárati ajtót. Zárva volt. Ez valamennyire megnyugtatta. Zsebre tette a kulcsát, és visszament.

Kiosont a konyhába, melegített vizet és készített egy kávét, jó er?sre. Sarah ülve aludt, de nem hallotta a neszezést a konyha fel?l, Ted pedig nem akart kávét itatni vele, hogy tudjon aludni. Így gyorsan felhörpintette a forró fekete italt, kimosta a poharat s visszament a nappaliba. Az ablak alatti komódból plédet vett el?, betakarta vele a lány lábát s visszaült a helyére. Kim mozdulatlanul feküdt, Ezüst hozzábújva aludt. Id?nként megfordult, s ilyenkor nagy zöld szemeivel Tedet méregette, aztán elhelyezkedett s már aludt is tovább. Kim azonban mindebb?l mit sem vett észre.

Egy id? után, a kávé ellenére er?ltetnie kellett az ébrenlétet. Sarah nekid?lt Ted vállának, de nem ébredt fel. Kis id? múlva lecsúszott, a lábát feltette s a fejét a férfi combján nyugtatva aludt tovább, oldalra fordulva. ? behunyta a szemét, és emlékezett azokra az id?kre mikor a felesége Anna már nagyon beteg volt, és sokszor elaludt a tv-t nézve abban a pózban, ahogy Sarah.

„Már lassan húsz éve… S még mindig olyan, mintha tegnap lett volna – gondolta, és kinyitva a szemét nézte a lányt – olyasmi id?s lehet, mint ? volt. Mennyi fájdalom vár még szegény Kimre, mert végs? belenyugvás sosem jön el.”

A lány, mintha megérezte volna a gondolatait, mert ébredezni kezdett, de a szemét még nem nyitotta ki. Kezével oldalirányban kezdett tapogatózni.

– Mark! – tovább keresgélt. – Mark hol vagy édesem? – motyogta.

Keze azonban a leveg?ben matatott, mert a franciaágyon Mark helye a jobb oldalon volt. Lassan felfogta, hogy valami nincs rendben.

Aztán felült, s szeme lassan kinyílt. Tekintete Teden állt meg. Egy pillanatig értetlenül, meglep?dve nézett rá, majd felkelt.

– Hová mégy Kim? – súgta.

– Megkeresem Markot – nézett rá csodálkozva.

Ted gyorsan Sarah feje alá nyúlt és óvatosan megemelte, míg felállt. A lány valamit motyogott, befordult a támla felé és aludt tovább. Ted megkerülte az asztalt, Kim karját megfogta s visszavezette a kanapéhoz. Gyengéden leültette, mellé ült s félig szembe fordította maga felé.

– Kim! Nem emlékszel, mi történt? – fogta meg a két karját, miközben a szemét fürkészte.

A lány félig lehajtotta a fejét. Várt, gondolkodott. Kis id? múlva felnézett a férfira, s a gyertya fényénél is jól látszott a könny a szemeiben.

– Mark… Elt?nt… – nézett a férfire kétségbeesetten, majd hirtelen kitört bel?le a sírás. –   Elt?nt.. – Nekid?lt a férfi vállának, és zokogott. Sarah felébredt, és a szülei is kirohantak a hálóból.

Egyszerre beszéltek, mindannyian vigasztalni próbálták. Ted a kezével intett, hogy halkabban beszéljenek. Aztán a lány ültében felegyenesedett, s könyörögve nézett a férfira.

– Oda akarok menni Ted! Oda kell mennem! Nem hagyhatom ?t magára.

 Az apja álltában átölelte Danát, s mindketten sírtak. Sarah is a könnyeit törölgette, s Ted bármennyire keménnyé tette a saját vesztesége, annyira átérezte a lány fájdalmát, hogy barnára cserzett arcán két könnycsepp szántott barázdát.

Kis id?be telt, míg visszanyerte a hangját de nem láthatta a lány, hogy ? is elgyengült.

– Kim! Figyelj rám! Most éjszaka van. Most nem mehetünk oda. Sötét van, nem látnál semmit.

Folytatni akarta, de a lány a szavába vágott.

– Mark ott van a sötétben Ted! Világítanunk kell neki, mert nem talál vissza! – látszott rajta, hogy úgy is gondolja.

A férfi közel állt hozzá, hogy összeroppanjon, hiszen Markról volt szó. Kim miatt tartotta magát, de már nagyon nehezére esett. Azt sem tudta, mit mondjon neki.

– Reggel kiviszlek. Ígérem, hogy kiviszlek. Rendben? De most le kell feküdnöd. Rendben? – S míg ezt mondta lassan óvatosan, mint egy gyereket visszafektette a lányt. Betakarta, s továbbra is mellette ült. Rátette kezét a karjára, hogy nyugtassa, s úgy t?nt ez beválik. A többiek közben leültek, és csendben figyelték Tedet. Arcukra csodálkozás ült. Nem akartak hinni a szemüknek mikor azt látták, hogy Kim szeme lassan lecsukódik. Aztán légzése lassan egyenletessé vált, s Ted megkönnyebbülten fújt egy nagyot. Troy súgva megköszönte, és Dana is bólogatott hozzá. Kimb?l a sírás hatására még id?nként kiszakadt egy-egy sóhajféle, de nem ébredt fel rá szerencsére.

Ted ránézett az órájára. Két óra múlt tíz perccel.

– Próbáljanak még aludni egyet, én itt maradok, vigyázok rá – suttogta.

– Én is maradok – csatlakozott rögtön Sarah.

A szül?k egymásra néztek bizonytalanul, aztán Dana elindult a háló felé, a férje lassan követte. Az ajtóból még visszanézett a lányukra, s megcsóválta a fejét. Sarah leült Ted mellé. 

– Azt hiszem, készítek egy kávét… – s kezével eltakarva száját, ásított egyet –, te is kérsz?

– Igen, megköszönném – ásított ? is.

Így hát a lány elt?nt az ajtó mögött, s pár perc múlva megjelent kezében a friss kávéval.

– Tényleg ki akarod vinni Kimet reggel oda, ahol… tudod – suttogta.

– Megígértem neki, nem csaphatom be. Tudod, az ? érdekében jobb lenne, ha Mark… El?kerülne. Már úgy értem…

– Tudom, mit akarsz mondani. Gondolod, hogy könnyebben el tudná fogadni a megváltoztathatatlant? – hangjában kétkedés volt.

– Amikor a feleségem, Anna itt hagyott, az eszem felfogta, hogy meghalt. De minden megváltozik hirtelen. Úgy érzi az ember, mintha besötétedett volna körülötte a világ. Rokonok, barátok ismer?sök egymásnak adják a kilincset, fekete ruhában jönnek részvétet nyilvánítani, sajnálatukat kifejezni. Egy id? után csak azt fogod fel, hogy valaki megölel, halkan mond valamit, de arra, hogy ki az illet? már nem is tudsz figyelni. Sötét, csend és döbbenet. És várakozás. De nem tudjuk, mit is várunk. A temetésig tart ez az állapot. Ott, akkor tudatosul az emberben a valóság, hogy tényleg itt hagyott. Addig olyan, mintha még veled lenne. Aztán hazaérve leül az ember, és arra gondol, hogy „hogy kezdjem a holnapi napot?” A teljes kétségbeesés, az elveszettség. Anyám mellettem volt és elmondta, hogy így lesz. Nélküle, azt hiszem összeroppantam volna, ha hirtelen szakad rám az egész. Azt hittem, az id? majd segít. De nem változott semmi. Nem bírtam elviselni a hiányát. Nem tudtam elfogadni. Elmentem mindenhova, ahol együtt jártunk, és jól éreztük magunkat. Azt hittem, ott megtalálom. De csak ürességet találtam. Elt?nt a szépség mindenb?l, amiben addig gyönyörködtünk. És elt?nt bel?le az élet is. Ott jöttem rá, hogy t?le, és csak vele volt minden olyan, amilyen. Azt értem el a keresésével, hogy még jobban hiányzott. Kim is azért akar visszamenni oda, ahol Mark… Aztán belevetettem magam a munkába. De az esték, az éjszakák… És belül az üresség, mintha meghalt volna bennem valami. Úgy éreztem becsapott a sors. El?ször boldoggá tett, aztán elvett mindent.

– Nagyon sajnálom. Én azt hittem…

– Nem vagyok megrögzött agglegény, és régen volt. Novemberben múlt húsz éve.

Kim megmozdult, s ?k elhallgattak. Lélegzetvisszafojtva várták, hogy kinyitja-e a szemét de ? csak megfordult. Ezüst felállt mellette, aztán mikor elhelyezkedett, visszagömbölyödött.

– ? sem ezt érdemelte – nézte Sarah a barátn?jét, s Ted ?szinte szeretetet érzett a hangjában.

– Nem. Valóban nem. Mark olyan boldog volt, mikor el?ször jöttek hozzám kézen fogva. Szavak nélkül is tudtam, éreztem… S mivel nagyon szerette, ugyanazokon a stációkon fog keresztülmenni, amiken én. Itt kell lennem, hogy segítsek neki túlélni.

– Igen. Köszönöm, hogy maradtál. Olyan nekem ?, mintha a testvérem lenne. És segített is nekem annyit, talán többet is – merengett el a múlton.

– És megkérdezhetem, miben tudott neked segíteni? – a férfi ültében teljesen felé fordult érdekl?dve.

– Nagyon nehéz err?l beszélnem. A szüleim alkoholisták. Ennünk sem volt mindig. Kim minden nap úgy hozott szendvicset a suliba, hogy nekem is tudjon adni. Volt úgy, hogy a cirkuszok el?l hozzájuk menekültem, ott aludtam náluk. Aztán mikor kiderült, hogy érdemes a festészettel foglalkoznom, el?fordult, hogy ? adott pénzt a felszerelésekre. Egyszer kinézett egy cip?t magának. Nem öltözött luxusba, egyszer?en elegáns volt mindig, de abba a cip?be valósággal beleszeretett. Egyetemista volt, és gy?jtögette rá a pénzt. Sosem tudtam meg, hogy honnan tudott róla, hogy nincs pénzem a festéshez egy-egy dologra, de a kezembe nyomta az összegy?jtött pénzét. Nem akartam elfogadni, és ? azt mondta, hogy majd, ha híres fest? leszek, és gazdag, visszaadom… – Valóban fájó emlékek lehettek, mert a lány elsírta magát.

– Ne sírj! – simította meg a karját –, már elmúlt, és most ? szorul vigasztalásra. Er?snek kell lenned, mert er?t kell adnod neki is.

A lány bólogatott, és hálát érzett a férfi iránt. Olyan megnyugtató volt a hangja. Négy óra volt, s az éjszaka sötétje kezdett átváltani világosabb színekre.

– Virrad. Kimehetnék… Veletek? – kérdezte bizonytalanul.

– Úgy gondoltam, hogy természetes, hogy velünk jössz. Szükségünk is van rád.

– Csak mondd, hogy mit kell tennem, ha én nem jönnék rá.

– Rendben. Küldöm az üzenetet Ricknek.

– A konyhában leszek, készítek reggelire szendvicseket. Kim tegnap nem is tudom, mikor evett utoljára. Muszáj ennie. Csomagolok is be egy párat, ha szükség lenne rá.

– Segítenék, de nem merem itt hagyni. Nem tudni, hogy fog ébredni.

– Ó! Maradj csak, pillanatok alatt kész leszek. F?zök friss kávét is, teát is – szólt vissza halkan az ajtóból.

Ted mobilja rezegni kezdett. A kijelz?n Rick neve volt látható. Felugrott, és kisietett az ajtón kívülre. Ott is halkan szólt bele.

– Szia Rick! Már fent vagy? – kérdezte, szinte súgva.

– Kint vagyunk Ted. Azért nem hallottam, hogy üzenetet küldtél.

– Kint? Hol kint? – nézett órájára csodálkozva a férfi.

Pillanatnyi csönd.

– Markot keressük… Victorral. De… Nem értem. Mintha egyszer?en felszívódott volna. Kim hogy van? Ott vagy vele ugye?

– Igen. A szülei is és Sarah, a barátn?je is itt van. Felébredt egyszer, és csak úgy tudtam megnyugtatni, hogy megígértem, hogy reggel kiviszem. Veled akartam lemenni…

– Ne haragudj, ha az este mondod… Nem bírtam aludni, és felhívtam Victort. ? sem aludt. Azt mondta, hogy mire világosodik, ott akar lenni.

– Nincs, semmi baj. Ha Kim felébredt, kimegyünk. Meddig maradtok?

– Megvárunk benneteket. Ha útközben vennétek valami kis harapnivalót…

– Sarah már készíti a szendvicseket…

– Kösz. Mi még lemegyünk addig…

– Ott találkozunk.

Ted kiment a konyhába, hogy elmondja Sarahnak, amir?l Rickkel beszélt. Meglepve látta, hogy Dana és Troy már az asztalnál ült, és kortyolták a kávéjukat. A lány az ? kávéját is letette a napraforgó mintás szettre és intett, hogy üljön le. Aztán mikor Ted helyet foglalt, és felemelte kávéját, a lány egy tálca szendvicset tett az asztal közepére, és kistányérokat tett le mellé. Kinyitogatta a szekrényeket, és az utolsóban talált egy fém termoszt. El?vette, letette a pultra, és újra megtöltötte a kávéf?z?t. Biztatta az asztal körül ül?ket az evésre, és miután megitta a kávéját, ? is megevett egy sonkás szendvicset. Csak Ted nem nyúlt kistányérért. A lány kérdésére azt válaszolta, hogy ? majd Kimmel reggelizik. Az utolsó falatokat fogyasztották, mikor bágyadtan megjelent az ajtóban Kim. Dana és Troy is felugrott az asztaltól, és megölelgették.

– Miért nem ébresztettetek fel? Mennünk kell… Ted megígérted…

Sarah egy csésze kávét nyújtott oda Kimnek, ? elvette és belekortyolt, de látszott a mozdulatain, hogy automatikusan tette. Lassan iszogatta a forró feketét, de közben egyfolytában a férfit fürkészte. ? lenyelte az utolsó korty kávét, s felállt. Odalépett Kimhez.

– Azonnal indulunk, csak bekapunk egy falat szendvicset. Ha akarod, megehetjük bent is.

– Én nem vagyok éhes. Míg te eszel, én felöltözök – azzal indulni akart a fürd?szoba felé, de Ted utána nyúlt, elkapta a karját s gyengéden maga felé fordította.

– A vízre nem lehet éhgyomorral kimenni, mert rosszul leszel, és ott kint messze a parttól nem tudunk veled mit csinálni. Muszáj enned.

Kim nem merte megkockáztatni, hogy vitába keveredjen a férfival, így sóhajtva kelletlenül elvett egy szendvicset, kistányérra tette s leült az asztalhoz. Ted nem gondolta, hogy ilyen simán el fogja érni, amit akart így megkönnyebbülve leült a lány mellé, és gyorsan enni kezdett. Kim csak testben volt jelen. Tekintete a szemben lév? falon egy pontra szegez?dött. Lassan majszolta a reggelijét, s Ted egyre nyugtalanabbul figyelte. Aztán egy falat volt még a lány tányérján, mikor két könnycsepp gördült végig az arcán.

– Mark egyedül van kint… – mondta halkan, majd felállt –, mennem kell.

– Megyünk. Mosakodj meg, öltözz fel, és már indulunk is!

 Megbeszélték, hogy Dana Troyjal elmegy Claireért a kórházba. Míg csobogott a víz és biztos volt, hogy Kim nem hallja mir?l beszélnek, azt is elmondta, hogy a két fiú már pirkadat óta kint van. Ebb?l azt is megértették, hogy eredménytelen a keresés.

Épphogy kifutottak a Sirállyal, megszólalt Sarah telefonja. Dana hívta a kórházból.

– Claire kívánsága az lenne, hogy délután, ha megérkeztek a fiai, velük együtt szeretne kimenni Marktól búcsút venni, mivel utána hazarepül velük – mondta.

– Megbeszélem Teddel, hogy legyen és visszahívlak. Most Kim mellette van, nem akarom, hogy hallja – halkította le hangját.

Kim hamar felfedezte a másik hajót. Értetlenül, kérd?n nézett Tedre.

– A fiúk… hajnal óta kint vannak… – érezte, hogy kiszáradt a torka.

A lány nem szólt semmit, s a férfiban ez félelmet keltett. Tudta, hogy annak ellenére, hogy hallgat, a gondolatai szélsebesen száguldanak. Bizonyítékul két legördül? könnycsepp jelezte, hogy jól gondolta.

– Nem találják… – súgta maga elé, de Ted tisztán hallotta.

– De nem adták fel… Látod, itt vannak.

Sarah mellé lépett, és átölelte. Kim a vállára hajtotta a fejét, és sírtak mindketten.

– Annyira sajnálom… – mondta barátn?je, s megsimogatta a haját.

Teddel összenézett egy pillanatra Kim válla felett, s a férfi intett neki, hogy ne lovalja bele Kimet a sírásba. Sarah azon gondolkodott, hogy mit tegyen? Hogy viselkedjen? Nem mondhatja, hogy nyugodjon meg, mert hasonló esetben ? is még idegesebb lenne. De mit lehet ilyenkor mondani? Az el?z? este jutott eszébe. Rettegett és biztos volt benne, hogy Dana és Troy is ugyanúgy félt az el?ttük álló éjszakától. S most csodálatot és hálát érzett Ted iránt, hogy milyen jól kezelte a helyzetet. Tudta, hogy most is igaza van, de semmi ötlete nem volt, hogy ? mit tegyen. Szerencsére megérkeztek, s Ted a fiúk hajója mellé kormányozta a Sirályt. A hajó üres volt, a fiúk lent voltak. Kis id? telt el, és csobbant a víz. Két fej jelent meg, s Ted lenyújtotta a kezét, hogy a fedélzetre segítse ?ket. Rick lépett fel els?nek, üdvözölte a lányokat. Aztán Victor nyújtotta a kezét, de mikor Ted megfogta, érezte, hogy a fiú markában van valami. Egy pillanatra megtapintotta tenyerével, aztán mikor a fiú már mellette állt, úgy vette át, hogy ne lássa senki. Zsebre tette a kezeit, s felt?nés nélkül megtapogatta a kapott tárgyat. Egy óra volt és anélkül, hogy látta volna is tudta, hogy Mark órája. Közben Sarah el?vette a termoszt, és kávéval kínálta a fiúkat. Victor míg kortyolta a feketét, a pohár felett összenézett Teddel, s röviden bólintott. A férfi viszonozta. Kimet annyira lekötötték az események, hogy kis id?re megfeledkezett bánatáról. Ebben segített az is, hogy Ted megkérte, hogy adjon a szendvicsekb?l a fiúknak, és egyfolytában beszélt hozzá. Aztán el?hozott egy palackot és megkérte Victort, hogy segítsen neki. Kihasználva a többiek távolságát, rákérdezett:

– Hol találtad meg? – vette el? az órát. Pontos id?t mutatott.

– A sziklán volt felakadva. Ott, ahol elt?nt. Ezerszer jártuk körbe… Megcsillant, úgy vettem észre – szabadkozott.

– Ki van nyitva a zárja. Mintha ? vette volna le… De miért? Miért veszi le valaki az óráját a vízben? – dörzsölte meg az állát.

Eltette egy szekrénybe a kajütben, és rázárta az ajtót.

– Kimnek nehogy szólj róla!

– Rendben. Mit fogsz csinálni vele? Megvizsgáltatod?

– Nem! Dehogy! Ahogy alkalmasnak látom az id?t, odaadom neki. ?t illeti. Vigyázzatok rá, képes belevetni magát a vízbe!