(Genovában a Szent héten)
Kószáltam a Scoglietton, a messzi csendben,
Narancsokkal teli csüggtek az ágak,
Mint az aranylámpások, úgy ragyogtak;
Egy verdes? szárnyú madár megrebben,
Sziromes? hull, s hevernek el?ttem
A sápadt nárciszok, mint ezüst holdak:
A zöld öblön fodros hullámok futnak,
Oly édes az élet, s én csak nevettem.
Kint egy ifjú pap dalolva lépkedett,
’Jézust, Máriának szent fiát megölték,
Jöjjetek, s díszítse virág a sírját.’
Ah, Istenem! A drága Hellén órák
Feledteték mind bánatod emlékét,
Katonát, Lándzsát, Koronát s Keresztet.
2009-03-22
Sonnet
Written in Holy Week at Genoa
I WANDERED in Scoglietto’s green retreat,
The oranges on each o’erhanging spray
Burned as bright lamps of gold to shame the day;
Some startled bird with fluttering wings and fleet
Made snow of all the blossoms, at my feet
Like silver moons the pale narcissi lay:
And the curved waves that streaked the sapphire bay
Laughed i’ the sun, and life seemed very sweet.
Outside the young boy-priest passed singing clear,
“Jesus the Son of Mary has been slain,
O come and fill his sepulchre with flowers.”
Ah, God! Ah, God! those dear Hellenic hours
Had drowned all memory of Thy bitter pain,
The Cross, the Crown, the Soldiers, and the Spear.
