Meyer József : Netköltők tiszteletére

 

                       

 

Poroszkálni egy fenyőerdőben? Pihentető és hálás időtöltés. Furcsa, hogy a madárcsivitelésen kívül minden olyan békésen csöndes. (Ebben az esők utáni időben a gombák kivagyiságukban pöffeszkednek, majd ez óvatlan magatartásuk végzeteként egykettőre a gyűjtők kosarában találják magukat.) Beljebb viszont semmi zsongás, semmi életjel. Vagy mégis? Felemelve a termetes szikladarabot, alatta rovarok sokasága nyüzsög. A hűvös sötétség birodalmában virul és működik egy ambiciózus, fantasztikus világ!

Netán van valamilyen hasonlóság a mi tornyunk és a kő védelme között? Csak nagyon távoli. És itt, a figyelmes jelenlét hangulatában megviláglik a költészet egynémely személyes feltétele, mozgató rugója, valamint egy banális képzettársítás: a mi poétáink is hasonló élni akarással alkotnak. Miközben mostanra az esszenciális, a lecsupaszított lényeg közlésére kell szorítkozniuk, különben a kirobbanó vitalitásukkal felkeltett befogadás menten felszínessé válik.

Érzékelés, érzékenység (csak egy bővített mondat). Észlelés, tűnődés (mindössze pár sor). Érzelmek, hangulatok (egy-két versszak). Kontrasztok, képzettársítások, önfeledt szabadságérzet, szigorú formavilág (legfeljebb fél oldal). Végtelen kiáradás, elfogadó alázat, szerelem, kiüresedés, féktelen életkedv és erejét vesztett sodródás (ez akár három vers).

Műveiteket napjában olvasni… az egyre kimerítőbb és értelmetlenebb rohanásból erőnek erejével kiszakadva… igazi gyönyörűség, ha a csodálat, az érzelmi nyitottság és a megértés végig elkísér.

Az erdei barangolásban a lelassító szemlélődés és a megengedő, feltétel nélküli jelenlét kipróbálása az első két bátortalan lépés felétek. (Avatott mesterekként okkal mondjátok, hogy ezeket a történéseket szavakkal kifejezni nem lehet, mert azzal átlépünk az elmélkedésbe, képzettársításokba.)

Ebben a röpke köszöntésben mégis hozzátok lehet szegődni egy darabig azon az úton, amit a háló poétáiként Ti napjában végigjártok.

Szemlélem a lombkorona árnyékát, ahogy az oldalt beeső napfényt ünnepli, miközben nagy gyönyörűségét leli önmaga borotvaéles kontúrjában. Ezzel a folyton változó, ám mindig precíz valóságában határozza meg pillanatnyi életterét, melyben erős megvilágítás szüli a sötétséget. Nem nehéz jelen lenni a számára, hiszen ismerem a birtokolni akarás és az önérvényesítés valamennyi árnyékos oldalát.

Bár a természet világa nem ismeri fel a bűnt, mégis szigorúan betartott törvények összefüggő rendszere működteti. Szemlélem a kicsiny fenyőerdőt, ahogyan lassan fölfalja az emberi önzés. A széleken szoros alakzatban fölsorakozókat. Ezek őrt állókként sűrű lombozatukat szemérmes takarás gyanánt a földig megtartják, szemben a beljebb lévő társaikkal, kik törzsüket önként felkopaszítva a zöldjüket már inkább egészen magasan viselik. Hogy mindig legyen elég tere az utána felnövekvő nemzedékeknek. Közöttük, a fenyvesben vagyok jelen a harmonikus, függőleges irányú perspektivikus ismétlődéseknek, a rendületlenül elviselt, irdatlan erejű viharok emlékeinek, meg a vonuló felhők okozta, mutogató fénynyalábok vándorló játékai számára.

Egy elvontatásra váró rönkön ülve szemlélem a tisztást. Favágók motoros fűrésszel nyitották meg a teret, közepén a fiatal tölgy — mint korábban megtűrt aljnövény — alázatosan hajladozik a gyenge szélben. És még mindig nem meri elhinni azt, hogy mostantól szabadon növekedhet! 

Legutóbb szerkesztette - Meyer József
Szerző Meyer József 61 Írás
1949-ben, Budapesten születtem. Manapság mérnökként dolgozom az építőiparban. Évek óta foglalkozom szakcikkek írásával, olykor más műfajjal is próbálkozom, Brády Zoltán nagylelkűségének köszönhetően némelyikük megjelent a Kapuban. 2010 novemberében Beró (Beri Róbert) meghívott az általa életre keltett" Édentől északra" művészeti csoportba.