El kellett volna veszítenem e napot,
hogy élve maradj…
Meg kellett volna tartanom
az összes többit, mert rád hasonlítottak.
Nem lett volna szabad elveszítenem a szerdát,
mert így közöttünk a valóság és a semmi mezején,
ahol a képzelet is szélként nyargal,
felejtésből ácsolok hidakat,
elfeledett nyelvekből olvasok rád vajákos igéket.
Jégbe fagyott holt levél arcod mégis messziről világít,
s szobámban már a tenger morajlik.
A hely, ahol ültél, egybehömpölyög festményeid színeivel,
minden kitágul, hogy ismét képekké legyen.
Ilyen szigetekről álmodtál, s érezted, tudnál röpülni,
halálfejeket szögeztél gyönge testedbe, s egészen
a Napig hagytad szárnyalni tested nedveit,
s már nem tudtad fölitatni az agyadban
egyre tomboló fortissimo jajokat…
És későn döbbentél arra, hogy, ha lelked
sirállyá lesz is, tested azért itt marad,
melyet az agyhártyagyulladásod miatt
érintenünk sem volt szabad.
M. Fehérvári Judit
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:05 :: Bereczki Gizella - Libra
