A csütörtök

El kellett volna veszítenem e napot,
hogy élve maradj…

Meg kellett volna tartanom
az összes többit, mert rád hasonlítottak.

Nem lett volna szabad elveszítenem a szerdát,
mert így közöttünk a valóság és a semmi mezején,
ahol a képzelet is szélként nyargal,
felejtésből ácsolok hidakat,
elfeledett nyelvekből olvasok rád vajákos igéket.

Jégbe fagyott holt levél arcod mégis messziről világít,
s szobámban már a tenger morajlik.
A hely, ahol ültél, egybehömpölyög festményeid színeivel,
minden kitágul, hogy ismét képekké legyen.

Ilyen szigetekről álmodtál, s érezted, tudnál röpülni,
halálfejeket szögeztél gyönge testedbe, s egészen
a Napig hagytad szárnyalni tested nedveit,
s már nem tudtad fölitatni az agyadban
egyre tomboló fortissimo jajokat…

És későn döbbentél arra, hogy, ha lelked
sirállyá lesz is, tested azért itt marad,
melyet az agyhártyagyulladásod miatt
érintenünk sem volt szabad.

M. Fehérvári Judit


 

103látogató,1mai

Szerző M. Fehérvári Judit 166 írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.

8 Komment

Hagyj üzenetet