P. Tóth Irén : Cincinat Pavelescu: Az ember dala

Fordította: P. Tóth Irén

 

 

 

Hatalmas útról térek vissza!

Egy távoli országból jöttem,

Mely nincs rajta a térképeken…

Aludni kéne. Elfáradtam.

 

Sok éve űz a rohanás –

Mindig előre, csak előre,

Egy kérdés szólít, dübörögve:

Honnan, hová az utazás?

 

Már csónakom sem ugyanaz,

És érintetlen vitorlája

Olyan pecsétes lett mára,

Mint szállodai asztallap.

 

Vittem őt, vagy ő vitt engem

Hová szél fújt, hosszú éveken?

ő vezetett, vagy én vezettem,

Tévelyegve tengereken?

 

Egyetlen emlékem maradt…

Ott messze, bizalom országa –

Oly óriásnak tűnt határa,

és bejártam egy óra alatt!

 

Feldúl egy fájó gondolat,

Mint hasadt hárfa kiáltása:

Elveszni hagytam álmomat,

Elhagyva művészet varázsa!


Rohanva, szikláktól törötten,

Sorsom visszavezet a partra,

Halott virággal eltakarva

Mély sebeket szívemen.


És most, útban a sír felé,

Nézve a rézvörös alkonyt,

Fájlalom azt, ami vagyok,

Siratva azt, mi lehetnék… 



Cântecul omului (Román)


Ma-ntorc zdrobit. Ce drum enorm!

Viu dintr-o ţară depărtată,

Pe care harta n-o arată…

Sunt obosit, aş vrea să dorm.

 

Sunt ani, sunt ani de când alerg

Tot înainte, înainte,

Cu-aceeaşi întrebare-n minte:

De unde viu şi unde merg?

 

Şi barca-mi nu mai e la fel,

Iar pânzele-i imaculate

De la plecare, sunt pătate,

Ca şi o masă de hotel.

 

O mânam eu, sau mă ducea

În voia vântului, tot anul?

Eram sau nu, eu, căpitanul?

Sărmanei bărci ce rătăcea?

 

O amintire mi-a rămas…

Ţara nădejdii,-n depărtare,

Mi se părea atât de mare –

Şi-am ocolit-o într-un ceas!

 

Un gând mă tulbură, mâhnit,

Ca un ecou de harfă spartă:

E visul meu neîmplinit,

E idealul meu în artă!

 

În goana lui, izbit de stânci,

Mă-ntorc la mal, mânat de soartă,

Pe inimă c-o floare moartă,

S-ascunză ranele-i adânci.

 

Şi-acum, în drumul spre mormânt

Privind amurgul arămiu,

Când simt ce-aş fi putut să fiu,

Mă-nduioşez văzând ce sunt…

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.