Koosán Ildikó : Grimm testvérek: Csillageső

Kép az internetről

Grimm testvérek
Csillageső
 
        Románból fordította Koosán Ildikó
 
 
Volt egyszer egy kislány, akinek az anyja és az apja is meghalt és ő ottmaradt olyan szegényen, hogy  nem volt egy zug sem, ahol meghúzza magát, egy ágy ahol aludjon, és végül már semmi mása nem volt, mint a ruhácskája, amit magán viselt és egy- egy darab kenyere, amit egyes könyörületes járókelők adtak neki néha-néha.
Ez a kislány jólelkű, és istenfélő volt. Ahogy ilyen elhagyatottan járt a világban az Istenre gondolt, hátha találkozik vele. Történt aztán, hogy egy helyen egyszer találkozott egy szegény emberrel, aki így szólt hozzá:
– Adj nekem valami ennivalót, mert olyan éhes vagyok, hogy majd meghalok az éhségtől. Ő odaadta az utolsó darab kenyeret, amit az elvett és így szólt: „Az isten áldjon meg” és ment tovább.
Találkozott aztán az úton egy gyerekkel, az is megszólította:
– Nagyon fázik a fejem, adjál valamit, amivel befedhetem. A kislány nem gondolkodott sokat, levette
a kucsmát a fejéről és nekiadta.
És újra feltűnt egy szegény rongyos gyerek, aki csakúgy reszketett a hidegtől. Ő a maradék ruhácskájából adott neki és ment tovább. Mire elért egy erdőt már beesteledett. Egy szegény asszony jött arra felé.  A kislány neki adta az ingét, ami még megvolt, mert úgy gondolta: „éjszaka van, senki nem fog látni, ellehetek így öltözetlenül”
Hát ahogy így álldogál, egyszer csak látja, a feje felett az égből csillageső kezd hullani, s ahogy földre ér aranypénzre változik. Az égből lába elé hullott egy arany szálakból szőtt ruha is és egy ujjára illő gyűrű.
Felöltözött, a gyűrűt az ujjára húzta, aztán kezdte összeszedni az aranytallérokat, így hát nagyon gazdag lett, s  egész életében bőségben és boldogan élt.
2017. november 28.
 
 
 
 
Ploaia de stele
 
de Fraţii Grimm
 
 
        Era odată o fetiţă căreia îi muriseră mama şi tata şi ea rămăsese aşa de săracă, încât nu mai avea nicio cămăruţă unde să locuiască, nici un pat unde să doarmă, în sfârşit, nimic altceva decât hainele de pe ea şi bucăţica de pâine pe care unii trecători miloşi i-o dădeau din când în când.
        Ea era însă o fetiţă bună şi credincioasă. Şi, cum era părăsită de toată lumea, plecă, cu Dumnezeu în gând, pe câmp, la voia întâmplării. La un moment dat se întâlni cu un om sărac care-i spuse:
        – Dă-mi şi mie ceva de mâncare, sunt mort de foame. Ea îi dădu ultima bucăţică de pâine ce-o avea la ea, apoi zise: “Dumnezeu să te binecuvinteze”, şi plecă mai departe.
În drum întâlni un copil care-i spuse:
        – Mi-e tare frig la cap, dă-mi ceva să mă acopăr. Fetiţa nu stătu mult pe gânduri, îsi luă căciuliţa de pe cap şi i-o dădu.
Şi iar apăru un copil gol-goluţ, tremurând de frig. Îi dădu hăinuţa ei şi plecă mai departe. Ajunse într-o pădure pe înserat; o femeie sărmană veni la ea şi fetiţa îi dădu şi cămăşuţa pe care o mai avea, gândind: “E noapte, nu mă vede nimeni, pot să stau şi dezbrăcată”.
        Şi, cum stătea ea aşa, deodată văzu deasupra capului o ploaie de stele care, când cădeau pe pământ, se prefăceau în monezi de aur. Din cer îi căzu la picioare o tunică ţesută din fir de aur şi un inel preţios. Ea îmbrăcă tunica, îşi puse inelul pe deget, apoi începu să adune monedele de aur; deveni, astfel, foarte bogată şi trăi apoi în belşug şi fericire toată viaţa.
Poveşti Pentru Copii © 2017

Die Sterntaler

Ein Märchen der Brüder Grimm

 

Es war einmal ein kleines Mädchen, dem war Vater und Mutter gestorben, und es war so arm, dass es kein Kämmerchen mehr hatte, darin zu wohnen, und kein Bettchen mehr hatte, darin zu schlafen, und endlich gar nichts mehr als die Kleider auf dem Leib und ein Stückchen Brot in der Hand, das ihm ein mitleidiges Herz geschenkt hatte. Es war aber gut und fromm. Und weil es so von aller Welt verlassen war, ging es im Vertrauen auf den lieben Gott hinaus ins Feld.

Da begegnete ihm ein armer Mann, der sprach: “Ach, gib mir etwas zu essen, ich bin so hungrig.” Es reichte ihm das ganze Stückchen Brot und sagte: “Gott segne dir’s,” und ging weiter. Da kam ein Kind, das jammerte und sprach: “Es friert mich so an meinem Kopfe, schenk mir etwas, womit ich ihn bedecken kann.” Da tat es seine Mütze ab und gab sie ihm. Und als es noch eine Weile gegangen war, kam wieder ein Kind und hatte kein Leibchen an und fror: da gab es ihm seins; und noch weiter, da bat eins um ein Röcklein, das gab es auch von sich hin. Endlich gelangte es in einen Wald, und es war schon dunkel geworden, da kam noch eins und bat um ein Hemdlein, und das fromme Mädchen dachte: “Es ist dunkle Nacht, da sieht dich niemand, du kannst wohl dein Hemd weggeben,” und zog das Hemd ab und gab es auch noch hin.

Und wie es so stand und gar nichts mehr hatte, fielen auf einmal die Sterne vom Himmel, und waren lauter blanke Taler; und ob es gleich sein Hemdlein weggegeben, so hatte es ein neues an, und das war vom allerfeinsten Linnen. Da sammelte es sich die Taler hinein und war reich für sein Lebtag.

*     *     *  

https://www.grimmstories.com/de/grimm_maerchen/die_sterntaler 

  

Benedek Elek:

A csillagtallérok

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis leány. Ennek a kis leánynak nem volt sem apja, sem anyja s olyan szegényül maradt ezen a világon, akár csak a templom egere. Nem volt bár egy házacskája, ahol lakjék, nem egy ágyacskája, hová lefeküdjék, nem volt egyebe csak a ruhája, annyi, amennyi a testén volt s csak egy darabka kenyere: egy könyörületes szívü ember adta azt is.

Mit volt, mit nem tenni, elindult a kis leányka, hátha megsegíti a jó Isten. Amint ment, mendegélt a réten, szembe jő vele egy szegény ember s kéri könyörögve:

– Te jó kis lány, adj ennem, három napja, hogy egy falást sem ettem.

A kis lány egy szempillantásig sem gondolkozott, a kenyerét oda adta a szegény embernek.

– Áldjon meg az Isten, hálálkodott a szegény ember, s ment tovább.

Ment a kis lány is s im szembe jő vele egy gyermek, sír keservesen s könyörögve kéri:

– Adj nekem valamit, amivel befödjem a fejemet, mert úgy fázik a fejem!

A kis lány szónélkül odaadta a kalapját.

Tovább ment, mendegélt, ismét szembe jő vele egy gyermek, akinek a testén egy szál ruha sem volt. Nem is várta, hogy kérjen, nekiadta a kabátocskáját. Aztán beért az erdőbe. Éppen esteledett alkonyodott s hát jő szembe vele egy gyermek s kérte, hogy adja neki az ingecs­kéjét, mert különben megveszi az Isten hidege.

Mondta magában a kis lány:

– Ugy is sötét van, nem lát senki, odaadhatod az ingedet.

Oda is adta.

Most már csakugyan semmije sem volt. Igy állt, álldogált egy helyben, feltekintett a csillagos égre, nagyot fohászkodott s ím halljatok csudát! egymásután hullottak a csillagok, sűrün, mint a záporeső, s ahogy a földre értek, mind tiszta tejfehér tallérokká lettek. És lehullott az égből egy szép gyolcs ing is, olyan fehér s olyan finom, hogy az csupa csuda. A tallérokat szépen fölszedte s ettől fogva nem volt gondja többet: élt boldogan.

Holnap a kis lány legyen a vendégetek.

 Fordítás a MEK -ről.

Legutóbb szerkesztette - Koosán Ildikó
Szerző Koosán Ildikó 953 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.