Láng Edit : Csillag

Az időszakos áramszünet miatt jó ideig két mécses és egy sercegő gyertya félhomályában beszélgetünk.
A kávézó emeletén ülve lentről hangos beszéd üti meg a fülünket, mintha mindenáron válaszolni szeretne a mindkettőnkben rejlő csendességre.
Két órával később, mire felgyulladnak a lámpák, egy sokat ígérő élet titkait, néhány apró mozaikdarabjait próbálom összeilleszteni.

  

Az arca még kislányos, de már a húszas évei elején járó érett nőé is, akit a közelmúltban megérintett az első igazi szerelem élménye. Érzékeny, finom hangszíne változik, amikor erről mesél. Én közben hálát rebegek magamban, amiért közel enged magához, mindig is többet sejtettem a példásan tanuló, kislányos, kedvesen visszafogott külső mögött.

Jó érzés nyugtáznom, hogy egy kívánságom megint teljesül.

A beszélgetést életének fontos színtereivel indítjuk, a nagy nyomást jelentő gimnáziummal, ahol úgy véli, a rengeteg ismeretet bevasaló, magolást sulykoló iskolaszellem nem hagy teret a gondolkodásnak és stresszes, motiválatlan fiatalokat enged útjukra, mindezt szerinte tudatosan teszi.

Az ő szájából még ijesztőbbnek látszik a felismerés.

Szó esik az apáról, akiről azt biztosan tudjuk: sok éve már, hogy kilépett a családból, kapcsolatuk felszínes, mindketten soha ki nem mondott érzések mögé bújnak. A gyermekben ez hiányként, megoldatlanul él. Miközben keresi a szavakat, azon gondolkodom, vajon mikor jön el az az élethelyzet, ami egyszer majd felszínre hozza, kimondatja vele a fájdalmát…

A háttérországot az édesanya jelenti, akivel csak veszekedni nem lehet, minden mást nagyon, a generációs szakadék ellenére, vagy pont ezért. Határon belüli indulatait Barnival engedheti szabadjára, aki hevesebb vérmérsékletével kiegészíti Erna lágy, bájos karakterét.

Látva a róluk készült képeket, azt mondjuk két olyan embert sodort egymáshoz az élet, akik tökéletesen illenek egymáshoz, a ragyogás, amit az is észrevesz rajtuk, aki nem akarja, különös, nem lehet mindenkié.

„Barni személye, habitusa sok mindent megváltoztatott bennem, bátrabban megyek bele konfliktusokba, elmosott bennem egy sor, családi örökségként kapott konvenciót, megfelelési kényszert, és másként ajándékozott meg a feltétel nélküli szeretettel, mint amit eddig csak az édesanyám iránt éreztem.”

Erna kedvenc „antalbarnis” pillanatai azok, amikor a fiú zavarba jön valamiért, szégyenlősen lehajtja a fejét, elmosolyodik, és talán még egy picit el is pirul.

Erna szabadidejében pici kora óta ír, bármiről, ami megérinti, szerinte leginkább a fájdalom, a csalódás szüli az elismerést kivívó, megható, tükröt tartó emberi történeteket. „Ez jelenti a kettőnk közti kapcsolódást is.”

Még gyerekként, a saját maga megnyugtatására találta ezt a terápiát. Azt mondja, félt a vihartól, villámlástól, ekkor tudott a legjobban megfeledkezni a külső erőkről. A magát álmodozónak valló lány jövőképében az írás és az erdélyi fiú, aki az úton most mellé ért, biztosan szerepel.

Mekkora áldásnak érzem, hogy életének mostani legfontosabb szereplője ebben is a partnere tud lenni, hisz a fiú is írogat.

A fiú és a lány is megküzdött már a saját démonaival, és mintha éreznék, tudnák anélkül, hogy bárki mondaná, sok közös harc van még hátra.

„Amikor hallgatom Barnit a keserves gyerekkoráról, csak folynak a könnyeim, nehéz elfogadnom, hogy ennyi szenvedésben volt része. Ő már látszólag könnyedén beszél róla, nekem fájdalom. Nem védhettem meg…”

Ahogy nézem, ahogy tűnődik jelenen, jövőn, azt látom rajta, hogy most sok minden mozgásban, alakulóban van körülötte. Talán régóta várta az életnek ilyen energiájú áramlását, kicsit mégis ott egy cseppnyi félelem a bizonytalanság, az ismeretlen miatt, részben hagyná is magát sodortatni. Ez így van jól.

Kívánom, hogy együtt megtalálják a maguk egyensúlyát, nem azért, mert ez nekik jár, hanem mert az önzetlen szeretet és a jóság vezérli mindkettőjüket.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Láng Edit
Szerző Láng Edit 1 Írás
Könyvtárosként emberek és könyvek közt telnek a napjaim. Eközben újra és újra rácsodálkozom a magyar nyelv szépségére és gazdagságára. Örülök, hogy látok, hallok, olvasok és néha már írok is...