Balázska még csak ősszel fog iskolába menni, de már nagyfiúnak érezte magát. Nem csoda, hiszen elbúcsúztak az ovitól és előttük a hosszú, vidám nyár. Olyan messze van még szeptember. Igaz édesanyjával múlthéten megnézték az iskolatáskákat a boltban. Volt is egy, ami nagyon tetszett neki, édesanyja mégis azt javasolta, várjanak az iskolatáska vásárlással. Őszig még van idő kiválasztani a megfelelőt.
A kisfiú élvezte a nyarat. Mindez olyan hosszúnak és végtelennek tűnt számára. Már nem kell óvodába menni, egész nap szinte azt tehet, amit csak akar. Milyen jó is lesz a szomszéd fiúkkal és kislányokkal játszani. Mennyi kaland és élmény vár egy ilyen kislurkóra.
Napjait Balázska rendszerint az öregapjával töltötte. Az öregember megtanította sok érdekes dologra. Sokat kirándultak, gombásztak a közeli erdőben. Egyik nap a nagypapa készített egy papír sárkányrepülőt, és izgatottan várták, hogy megreptessék kint a virágos réten. Végre eljött ez a nap is. Boldogan követte öregapját, aki vitte a papírsárkányt. Alig várták, hogy a levegőbe emelkedjen. Milyen szép látvány is lesz, amikor az felemelkedik a kék égbe, és repül, mint a madár.
A széljárás is kedvező volt. A papírsárkány könnyedén felemelkedett, mintha csak erre várt volna napok óta. Olyan magasan szállt, hogy lent a földről már szinte csak egy kicsi pontnak látták. Balázska ujjongott örömében. Nem győzött hálálkodni öregapjának. Amint ott nézték a vidáman szálló papírsárkányt, már előre elképzelte, hogy barátai hogy fogják irigyelni ezért. A faluban csak neki van papírsárkánya, ami ráadásul még repül is, versenyezve a madarakkal.
Talán mindenki tudja, egy ilyen papírsárkányt spárgával kell irányítani. Segítségével lehet felengedni és visszahozni a földre.
A papírsárkány vidáman szállt fent az égben, de sajnos a spárga nem engedte, hogy odarepüljön, ahová szeretne. Egy idő után megunta a falu fölötti körözést. Amikor egy madár elrepült mellette, vágyat érzett, hogy kövesse. Neki is lódult, de a spárga visszarántotta. Addig-addig tekergett, amíg sikerült valahogy elszakítania a fogvatartóját. Ezt a lentiek ijedten vették észre. Egyszer csak a spárga ernyedten hullott vissza a földre.
Balázska sírva fakadt, nagyapja is tanácstalanul tárta szét a karját, mintha csak azt mondta volna: „Nem értem, hiszen olyan erős volt a spárga. Még egy ökröt is megtartott volna.”
Tehetetlenek voltak. A kisfiú hiába könyörgött, a kicsi papírsárkány nem jött vissza. Egy ideig még a falu felett lebegett, mintha csak nézelődhetne. Egyszer, igaz csak egy pillanatra úgy tűnt Balázskának, hogy a szépséges játékszere mintha kezdene ereszkedni a föld felé. Boldogan fel is kiáltott:
─ Nagypapa, a papírsárkány leszáll!
Mindez nem tartott sokáig, mert az elszabadult játék egy hatalmas fordulatot tett az égen, és repülni kezdett a távoli hegyek felé. Sokáig követték szemükkel, amíg csak el nem tűnt végleg.
Ez a kisfiút nagyon elszomorította. Nagypapája megpróbálta vigasztalni, hogy majd készít számára egy újat, és azt jobban odaerősíti a spárgához. Az öregembernek nem nagyon sikerült megnyugtatni az unokáját. Valamiért a kisfiúnak ez a papírsárkány kellett.
Az elszabadult kicsi papírsárkány pedig elindult világot látni. Igaz eleinte azt sem tudta, merrefelé induljon el. Legszívesebben körberepülte volna a földgolyót. Eddig csak a falut ismerte. Állítólag rengeteg ország van sok-sok látnivalóval.
Belekapaszkodott egy szélbe és repült-repült. Élvezte a repülést, a magasságot. Innen fentről minden olyan szép volt. Azt gondolta, ezentúl mindig így lesz. Sohasem fog véget érni az utazás. Most olyan volt, mint egy madár. Hosszú papírfarka ide-oda lobogott megcirógatva a hófehér felhőket. A Nap forrón szórta sugarait feléje. Jó volt ez a nagy, végtelen szabadság.
Alatta, lent falvak, városok suhantak tova. Színes háztetők csábítóan néztek feléje, és az utcákon az emberek integettek, amikor meglátták a kicsi papírsárkányt. Senki sem értette, ki repteti, és hol a spárga vége. Nem tudták, hogy ő egy elszabadult papírsárkány és elhagyta kicsi barátját, aki most valószínűleg sír otthon, bánkódva, hogy elrepült a játéka.
Ahogy így nézte a lenti embereket, hirtelen szomorúság fogta el. Már nagyon bánta, hogy elszakította a spárgát. Mennyivel jobb lett volna otthon maradni és élvezni a kisfiú szeretetét. Bizonyára visszaérkezés után a földre kicsi gazdája óvatosan hazavitte volna és a házban most előkelő, kényelmes helye lenne. Mindenki róla beszélne, dicsérnék, milyen szépen szállt fent az égen.
Mi lesz vele, ha eljön az este és feltámadnak a vad szelek? Hogy fogják tépni, cibálni gyönge testét. Nem lesz, aki megóvja őt. Azt sem fogja látni a sötét éjben, hová érkezik, ha egyáltalán megérkezik. Balázska, a kicsi barátja mennyire vigyázott rá. Ha csak egy parányi szellő is beszaladt a házba, mindjárt féltve ugrott fel és csukta be az ablakot, nehogy valami kár érje gyönge testét. Nagypapája hiába mondta, hogy nem kell ennyire félteni, a kisfiú nem hallgatott rá. Még a port is feltörölte, ahová lehelyezte a kicsi papírsárkányt.
Hol van már az a jó világ? Minden olyan messzinek tűnik. Elszakadt a spárgával együtt, és talán soha vissza sem mehet.
Balázska otthon keservesen sírdogált. Siratta a papírsárkányát, aki elhagyta és önállósította magát fent a magas, kék égben.
Milyen rossz is, ha elveszítjük azt, akit nagyon szeretünk. Erre nincs szó, nincs kifejezés. Lehet szomorkodni, bánkódni és fogadkozni, hogy csak még az egyszer újból… „Ezentúl jobban fogok rá vigyázni!” Két madzaggal engedi fel a felhők közé, hogy az egyik el is szakad, akkor még a másikkal vissza tudja csalogatni a földre.
De vajon hol lehet most a drága papírsárkánya? Eltűnt, és talán már túl mindenen, repül, repül a végtelen felé.
Körülbelül a kicsi papírsárkány is ezeket érezte. Semmit sem tehetett. Már nem lehetett visszafordulni, szépen leereszkedni gazdájához, mint egy hűséges kutya. Megragadta a szél és teljes erővel repítette, nem kegyelmezve neki, hiába is könyörgött volna. Eleinte még megpróbálta, és kérlelve fordult a repítőjéhez, hogy vigye vissza a kisfiúhoz, mert meggondolta magát, és már nem akar világot látni.
A szél gúnyosan nevetett, de nem csak nevetett, hanem vihogott. Szinte már fájt ez az ördögi vihogás. Milyen kegyetlen is tud lenni a szél, ha valakinek rosszat akar. Hová lesz ilyenkor a bársonyos cirógatása, amellyel megérinti az ember arcát. Idefent most minden olyan ijesztő. Pedig nem is olyan rég még úgy vágyott, hogy a felhők fölé szálljon. Mennyivel más volt, amikor volt egy vékony spárga, ami biztonságot adott.
Most mibe kapaszkodjon? A felhők is egyre félelmetesebben gyülekeznek körülötte. Pár órával még szép fehérek voltak, és ez olyan megnyugtatóan, barátságosan hatott rá. Ki tudja, honnan, de hirtelen sötét fellegek tornyosultak föléje, mintha csak azért jönnének, hogy elpusztítsák a szárnyalni vágyó kicsi papírsárkányt.
Éjjel hatalmas vihar tört ki. Órák hosszat dörgött, villámlott. De ez még mind nem volt elég, a szél úgy csavargatta a fákat, hogy félő volt, gyökerestől tépi ki őket a földből.
Balázska sem tudott aludni. Egész éjjel csak forgolódott az ágyában. Szünet nélkül a kicsi papírsárkányra gondolt. Aggódott érte. Mi lehet vele ilyen nagy viharban?
Már majdnem reggel volt, amikor sikerült elaludnia. Hangos csöngetésre ébredt fel. Már javában sütött a nap. Nagypapája ment megnézni, ki csöngetett. Egy öregember állt az ajtóban és a kezében tartotta a megtépázott, elázott kicsi papírsárkányt. Nagyon cefetül nézett ki. Közepén egy óriási lyuk éktelenkedett. A farka is, amit színes kreppből készítettek, reménytelenül lógott és hiányos volt. Valójában nem is igen lehetett ráismerni.
─ Itt lakik az a kisfiú, akié ez a papírsárkány? — kérdezte az öregember.
─ Igen — felelte a nagypapa. — Én készítettem a kis unokámnak, de tegnap, amikor kipróbáltuk, elszakadt a spárga és elszállt. Már azt hittem sohasem kerül elő. Jaj, de mennyire megrongálódott szegény! Azt hiszem, ezt már nem lehet megjavítani. De sebaj, majd készítünk egy másikat. Bátyám, mindenesetre nagyon köszönöm, hogy visszahozta!
Közben Balázska is előjött a szobájából és visongva ujjongott meglátva a papírsárkányát. Olyan boldogság fogta el, hogy nem lehet rá szavakat találni. Mindjárt kikapta nagypapája kezéből, és szívéhez szorította a kedves játékot. Egyáltalán nem érdekelte, hogy a papírsárkány többé nem tud repülni és a szobájában csak egy tárgy lesz, amelyet talán egyszer valaki ki fog dobni, mint egy ócska porfogót.
Érezték mindketten, imájukat meghallgatta az ég, és minden a régi. Olyan, mintha soha el sem váltak volna.
Még a nagypapa sem vette észre, hogy az öregember miképpen ment el, annyira örült unokája boldogságának. Remek érzés volt látni a csillogó szemeket, amelyeket tegnap elöntött a könnyek tengere.
Még meg sem tudták köszönni az öregembernek, hogy megtalálta és visszahozta a papírsárkányt. Amikor a kisfiú és a nagypapa szemei találkoztak, mindkettőjüknek úgy tűnt, talán nem is járt náluk az öregember. A papírsárkány magától talált haza, hiszen ahol szeretettel várnak, oda mindig jó megérkezni.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:20 :: Apáti Kovács Béla
