Vandra Attila : A táltos lánya 19. Dilay és Csaban

Babba egy ősi módszerrel, az újrasütéssel menti meg Ilkay koraszülött gyermekét. Ám elterjed róla, hogy ő egy emberevő bügü, aki gyermeket süt és eszik…

 

 

19. Dilay és Csaban [1]

 

Ilkay kislánya a kirk banyosu alkalmával a Dilay, vagyis Gyönyörű Hold nevet kapta [2]. Sári Kán örömébe némi csalódottság is vegyült. Továbbra sem volt örököse. Amíg lánya özvegyasszony, nem szülhet fiút. Férjhez kellene adni… A jüecsikkel vívott csata óta, amely után Bolan társadalmi rangot és vagyont szerzett, nem történt semmi előrelépés. Számítása nem vált be. Ilkay másállapota nem a legjobb pillanat a férjhez adásra. Még halogathatja az ügyet, de élete gomolyagja egyre fogy. Ki tudja, Umay Ana mikor vágja el a szálat? Eddig lánya és Babba nem fértek volna meg egymással. Próbálta elképzelni kettejüket egy jurtában. Ilkay is megmutatná, ki az első feleség, és ki miatt lesz Bolan a káni cím örököse… Babba pedig olyan kultúrából származik, ahol nem dívik a többnejűség…[3]

Mivel Bolan még mindig csak ágyasnak tartotta Babbát, pedig már kám is lett belőle, reményt adott neki. Ok nélkül nem halogatja… Úgy döntött, egyelőre még várakozó álláspontra helyezkedik. Hátha Dilay születése, pontosabban megmentése vet véget a kölcsönös gyűlöletnek, s akkor az egykori szerelem ismét fellobbanhat…

Már tavaszodott, amikor Babba egészséges gyermeknek adott életet. Egy kisfiút hozott világra. Amikor Müge kijött a jurtából, intett az ifjú atyának, bemehet. Bolan felpattant a földről, felkapott valamit maga mellől, majd szégyellős kisgyermekként, háta mögé rejtett kézzel nyitott be. Babba meg se rebbent, úgy eltelt a mellén tartott csöppséggel. A férfi ott állt a bejáratban, amíg asszonya rá nem nézett. Babba arca ragyogott.

— Fiú! — mondta oly büszkén, amint csak egy ana lehet újszülött kisfiára.

— Fiú? — kérdezte Bolan miközben még mindig a háta mögé rejtett kézzel ment oda Babbához, aki női érzékenységével az atyai büszkeségen túl is megérezte az apró felhőt.

— Nem örvendesz, uram, mert fiad van? — Nem tette hozzá, hogy minden férfi azt vár. — Inkább kislány szeret? — lepődött meg.

— Olyan szépet, mint te… Nézd, mit hoztam neked! Tudom, szereted a virágokat. Lánykorodban is azt fűztél a hajadba… Az idén az első, amit láttam… Tulpán! [4]

— Köszönöm, uram! — mosolyodott el a csodás vadvirágok láttán, majd átnyújtotta a kisfiát atyjának. — A nyaka tőle fogd meg… Nem tudja tartani kicsi feje…

Bolan óvatosan emelte szeme magasságába.

— Igazi csaban (pásztor) lesz belőled! Csaban legyen a neved!

Babba nem ellenkezett. Végeredményben ő csak egy ágyas, beleszólása nem lehet.

Néhány nappal a kirk banyosu, a negyvennapos fürdetés előtt, Ela kánbikeh jött látogatóba Babbához.

— Nincs nagyszülő, aki nektek a kirk banyosu alkalmával segédkezzen… Ha elfogadjátok…

Babba válaszolni sem tudott a megilletődöttségtől. A kánbikeh

— Ha nem akarod, akkor… — értelmezte félre Ela a hallgatást.

— Jaj, bocsánat, köszön…jük… Bocsánat, annyira… Megtisztel… És… — hebegett.

Ela kánbikeh elmosolyodott.

— Olyan kedves kislány Dilay… Én köszönöm…

Valójában nem volt ennyire önzetlen az ajánlat. Hosszas viták előzték meg a kán és a kánbikeh közt… Talán, ha a két család közt helyreáll a béke…

A kirk banyosun Babbának jól jött a nagymamát helyettesítő Ela kánbikeh tapasztalata. Sok mindent megtanult Karsától, a baskortok vallásáról és szokásairól, de ez olyan ceremónia, amelyen hagyományosan csak a nők vesznek részt, a részleteket talán még az öreg kám sem ismerte. Eleinte készségesen, kedvesen mosolyogva követte a tanácsokat, ám a vége felé, bár minden előírást készségesen teljesített, merevvé vált arcán a mosoly. Mintha valami eltörött volna közöttük. Ela kérdésére, történt-e valami baj, tagadott.

Amíg ez történt odabent a jurtában, Sári Kánnak a jurta előtt elbeszélgethetett közben Bolannal.

— Amikor Karsa kám először említette, hogy Babba akár átvehetné a helyét is — kezdte a kán — őrült ötletnek tartottam. Akkor nem fogtam fel igazán, amivel megokolta: nincs, aki a helyébe lépjen. Ő nem él majd örökké. Aztán láttam szinte meghalni… Akkor jöttem rá, engem is egyre jobban szorít az idő. Sokan irigyelnek, milyen jó nekem, mindenki a szavamat lesi, nekem senki sem parancsol, azt teszek, amit akarok. Ha tudnák, mennyi mindent nem tehetek meg, vagy kénytelen vagyok megtenni, csupáncsak azért, mert én vagyok a baskort kán… Egyik ilyen kötelességem biztosítani a folytonosságot, azt, aki átvegye a helyemet. Fiam nem élte meg a felnőtt kort. Csak egy lányom maradt, ő is megözvegyült, és sajnos neki csak egy lánya van, Dilay. Férjének kell majd átvennie időlegesen a helyemet, aki fiút nemz majd neki.

Szünetet tartott, miközben Bolanra nézett. A fiú, aki eleinte a szemébe nézett, a földet fürkészte tekintetével. Egy villanásig sem csillant meg a szeme, sem a meglepődéstől, sem a hitetlenkedéstől, sem a megtiszteltetéstől. „Tényleg, Sári Kán, rám gondolt?”

— Ayi meghalt — folytatta —, szokásaink értelmében Emrének kellett volna feleségül vennie. Őt még bátyja előtt magához szólította Tengri. Nem a múltról akarok beszélni — emelte fel a kezét tiltóan, elejét venni a fiú közbeszólásának, magyarázkodásának —, hanem a jövőről. Levent mergen már öreg, idősebb nálam. S fia neki sincs már, aki helyébe lépjen.

Bolan felnézett, mintha mondani akarna valamit, majd lemondva szándékáról, folytatta a talaj tanulmányozását. A ki nem mondott szó beszédes tud lenni.

— A baskortoknak kán kell. Vizir nélkül egy nép halálra van ítélve, vagy legalábbis szolgaságra. Nagy teher van a vállamon, amíg meg nem találom azt, aki átvegye a helyem addig, amíg egy kanzade (herceg) felnő, hogy Bas Kort Ana (szürke farkas-anya) vére vezesse a baskortokat. Az idősek közt többet is találnék, de hiába választanék olyant, aki egy-két tél után követne, mert Gök Tengri magához szólította. Fiatal kell… S jeneit szeretnék…

Sári Kán elhallgatott. Nem jött a kérdés, amit a legtöbben feltettek volna már, de még a kérdő tekintet sem, mely ezt sugallta volna: „Miért épp én?” Említse, ne említse egykori szerelmüket? Végül a nem mellett döntött. Már megszólalt volna újra, amikor Bolan felnézett, egyenesen a szemébe:

— Ha…

— Természetesen nem parancs… Mondhatsz nemet. De miért mondanál? — várt egy ideig, amíg a fiú kereste a szavakat, majd mégiscsak ő folytatta: — „Aki ágrólszakadtnak született, az ne akarjon kán lenni?” — idézte a fiú egykori mondását, melyet bár nem neki mondott, a fülébe jutott. — És hadvezér miért lehet? Annak idején, amikor megbíztalak a jüecsikkel vívott csatában a csapda felállításával, mely egyébként a te ötleted volt, sokan hitték, elment az eszem. Egy alig-férfit hadvezérnek? Beváltál. Ennek ellenére sokan ellenezték, amikor kineveztelek Levent mergen helyettesévé. Azóta még két csatában bizonyítottál…

— Az más… — ellenkezett Bolan. — Amikor csatába indulunk, mindannyian tudjuk, élet-halál kérdése követni a kinevezett vizir szavát. Ott, a csatatéren még Levent mergen is elfelejti, hogy egyik fiának életét én oltottam ki, s a másikét nem tudtam megvédeni. Valójában nem én parancsolok, hanem a baskortok kánjának szavát közvetítem. Ott, a csatatéren én az ő helytartója vagyok, amiképp te, a kánunk Tengrié.

— Könnyű azt a tekintélyt, amit én adok egy kinevezéssel elveszteni, ha nem állod meg a helyed…

— Igen, a legkönnyebb úgy, hogy a kánt nem tekintik többé Tengri földi helytartójának — vágott vissza Bolan. — Amikor visszatértem a kudarcos lányrablásból, akkor figyelmeztettél: „A tekintély hiánya veszélyesebb, mint a fegyvertelenség. Bűnös vagy abban, hogy nem találtál a viszályra megoldást. Kétféle tekintély van. Egy, amelyet a tisztséged biztosít, és egy, amelyiket csapatod elismerése ad neked… Tengri földi helytartója kell lenned a szemükben…”

— Erről beszélek — szakította félbe a Sári Kán. — Neked sikerült elnyerned a másodikat is, bizonyítottál már többször is, fiatal korod ellenére. Amikor az én apám meghalt, és én lettem a kán, valamivel fiatalabb voltam, mint te most. Bízom benne, bizonyítani fogsz kánként is.

— Sok irigyem van. A te ereidben, uram, a Bas Kort Ana vére folyik. Én ágrólszakadtként nőttem fel… Rám nem fognak úgy tekinteni, mint arra, akinek szavát nem szabad megkérdőjelezni. Csak vészt hoznék a baskortokra. Mindig akadna Emre, Günay vagy Bars, akik mellé álljanak.

— Jó lenne, ha az, aki a helyembe lép, így gondolkozna…

— Kívánom uram, találd meg — felelte megkönnyebbülten Bolan.

„Egykor szeretted Ilkayt…” — akarta mondani Sári Kán, végül csak annyit kérdett:

— Miért nem veszed Babba kámot feleségül?

Mély hallgatás, és egy földre szegezett pillantás jelezte: „Megvan az okom rá!” A hallgatás is beszédes tud lenni.

Az asszonyok jelentek meg a jurta bejáratánál, a megfürdetett, kiöltöztetett kis Csabannal. Eljött az ideje bemutatni az ordunak. Így Bolan kikerülhette a kényelmetlen választ. Ám ez adott még egy szalmaszálnyi reményt a kánnak. A szoptatás ideje, főleg a kezdete nem a legalkalmasabb pillanat a lánya férjhez menéséről gondoskodni.

 

Megkopott a jurta, amiben Bolanék laktak, illett már lecserélni. Jó alkalom ez a költözésre is: a társadalmi ranghoz illő helyre, a káni jurta közelébe. Sári Kánnak is benne volt a keze abban, hogy pont Ilkay és Dilay jurtájának tőszomszédságában került hely…

Egyesek nagyon csóválták a fejüket, rossz jövőt jósoltak e tőszomszédságnak. Eleinte a két vetélytárs csak méregette, kerülgette egymást, egyik sem akart összeütközést. Babba megadta a kán lányát megillető tiszteletet, hiszen ő csak egy ágyas. Kissé bizarr helyzet alakult ki, amikor némileg szerepcsere történt, és Karsa kám mellett Babba kám átvette a szertartások egy-egy részének irányítását. Ő fohászkodott Tengrihez, de gyakrabban Umayhoz, s a tömeg, beleértve Sári Kánt, Ela kánbikehet, Levent mergent, Erekát és Ilkayt követték utasításait, vagy felelgettek neki. A két nő közötti érezhető feszültség, és egymás társaságának látható kerülése ellenére komolyabb szikra nem pattant.

Az ősz nem kímélte akkoriban sem a gyermekeket, főleg az időtlenül születetteket, mint Dilay. Nagyúr az anyai aggodalom, főleg özvegyasszonyoké, s Karsa épp nem tartózkodott az orduban. Rossz volt nézni az apró kislány köhögését, küzdelmét a levegőért. Végül Ilkay nem bírta kivárni Karsa kám hazaérkezését. Elindult Babbához kislányával az ölében. Hiszen annyian jártak hozzá!

Könnyű elképzelni, nehezebb megtenni! Börű kijelölt egy határt a két jurta között, s azon Ilkayt nem engedte túl. Fenyegető morgására előjött a jurtájukból Babba Csabanal az ölében. Amint meghallotta a kislányt köhögni, elhallgattatta az ebet, és rászólt, engedje át. Börű szót fogadott ugyan, de ott maradt a közelben, s időnként figyelmeztetően a kán lányára villantotta agyarait, de hangot többet nem hallatott.

Dilay is? — fordult Babba feléjük, majd térült-fordult és egy kis edényben valami sárga, ragadós anyagot hozott ki a jurtából. — Ebből adj…

— Mi ez? — kérdezte Ilkay gyanakodva.

Babba nem válaszolt, hanem ujjával belenyúlt, kisfiának is adott belőle, aki láthatóan élvezettel szopogatta anája ujját, majd neheztelően nézett vetélytársnőjére, és visszanyújtotta a gyógyszert.

— Méz és fürjmony-szik (mony = tojás, szik = sárgája) [6] … S készíts neki ebből főzetet. Boróka bogyó, kakukkfű, hársfavirág, fenyőrügy, útilapu, és fűzfakéreg van benne — tette hozzá szemrehányóan.

Ilkay szeme felvillant az igaztalan vád miatt, mert ezúttal nem feltételezte, hogy Babba mérget adott. Inkább az aggasztotta, milyen íze lehet, és miként fogja vele megetetni gyermekét. Válaszként tüntetően ott, Babba szeme előtt adta be az első adag mézes fürjmonysárgát. Amint kivette kislánya szájából az ujját, Dilay azonnal sírni kezdett.

— Még egyet… — biztatta Babba.

Ilkay szorongó szívvel nyújtotta a következő adagot. A sírás újra felhangzott, de ismét csak miután anája elvette a szájától az ujját. Ezúttal láthatóan nyújtózott is érte.

— Csaban is szereti… Adhatsz még neki, nem lesz baja tőle.

— Köszönöm…

A közeledő Bolan már csak távozni látta Ilkayt a jurtájából.

— Mit akart ez itt? — érdeklődött nem túl barátságosan, miután belépett.

— Beteg a kislánya.

A férfi nem kíváncsiskodott tovább.

 

[1] A magyar keresztnevek eredete és jelentése szerint Csaba férfi keresztnevünk (http://mek.oszk.hu/00000/00084/00084.htm ) „török-magyar eredetű” és pásztort, kóborlót jelent. A török és azeri çoban viszont juhászt jelent. A szláv nyelvekben (pl. rutén és orosz csaban, a bulgár és szerb csobán), a románban: cioban, az albánban čoban, az ógörögben csopanisz (τσοπάνης) is mind juhászt és nem pásztort jelent. A wordsense.eu etimológiai szótár (http://www.wordsense.eu/%C3%A7oban/ – čubân ) és a Román Értelmező Szótár (Dicţionarul EXplicativ al limbii române – DEX – https://dexonline.ro/definitie/cioban ) szerint a szó perzsa eredetű. Az utóbbi szerint a šüban perzsa szó összetett: šub = kos, és ban vezér. Ezt az elméletet a görög juhászisten Pán kérdőjelezi meg kinek neve az ógörög legeltet jelentésű szóból (πάειν – páein) származtatható. Pán feltehetően azonos egy proto-indoeurópai istennel *Péh2usōn-nal, akárcsak a hindu Pushan. Az indoeurópai eredet azért valószínűsíthető, mert a szó csak a törökben és azeriben található meg, a többi török nyelvben nem, így a tatárban, baskírban és csuvasban sem. Az átadás helye a mai ukrán-délorosz sztyeppevidék, a közvetítő akár a szkíta, szarmata, alán, vagy valamely rokon iráni nyelv lehetett. A szó hiánya a csuvas nyelvben megkérdőjelezi a név hun eredetét, de nem zárja ki azt, hogy Csaba királyfi hun lehetett. Otto Menschen-Helfen szerint az utókor számára fennmaradt hun nevek közt akad iráni eredetű is. Az viszont komoly kérdőjelet vet fel, hogy a történelmi forrásokban Csaba, mint Attila fia nem szerepel, csak a magyar legendavilágban. Három különböző személyt azonosítanak Csaba királyfival. Egyik Irnik, Attila legkisebb fia, kitől származtatják a bolgár kagánokat, a második Kuber, Kuvrat onogur-bolgár kagán legkisebb fia, aki 677-ben költözött a Kárpát-medencébe az Avar Birodalomba, hozzá köti László Gyula a kettős honfoglalás elméletét, és Csaba X. századi magyar vezér, feltehetően a jenő törzs vezére. https://hu.wikipedia.org/wiki/Csaba_kir%C3%A1lyfi#Legenda Ám maga a legenda, ahogyan a csodaszarvasé is, lehet akár régebbi keletű is.

[2] http://www.behindthename.com/names/gender/feminine/usage/turkish

[3] A honfoglaló magyarokra nem volt jellemző a többnejűség. István király intelmeiben szó sincs a annak betiltásáról. Erre egy magyarázat létezik: a honfoglaló magyar társadalmat nem jellemezte ez a keresztény szemmel bűnnek tartott szokás. A hszioungnuk és hunok közében dívott a többnejűség (lásd Attilának is több felesége volt) ám a kaukázusi hunok körében e szokás a VII. században megszűnt.

https://en.wikipedia.org/wiki/Levirate_marriage#Central_Asia_and_Xiongnu

 [4] Tulipán. Közép-Ázsiából származik. A tulpan (tülbent) szót az etimológusok perzsa eredetűnek tartják (dolban/delbant – ami turbánt is jelent).

http://www.wordsense.eu/tulip/ Én furcsállom, hogy egy középázsiai eredetű virág neve miként eredhet közelkeletről. Hihetőbbnek tűnik egy fordított irányú átvétel. Jó kérdés, hogy a virág kapta nevét a turbánról, vagy a turbán a virágról? Európában a XVI században terjedt el. Állítólag, hála a nyugati kertészeknek, mi a XVIII században ismerkedtünk meg újra(?) vele. Ám a honfoglaláskori leleteken is akadnak tulipánok,

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tulip%C3%A1n_a_magyar_n%C3%A9pm%C5%B1v%C3%A9szetben#A_tulip.C3.A1n_mint_keleti_.C3.B6r.C3.B6ks.C3.A9g és az énlakai rovásfeliratos kazettás mennyezeten is…

https://www.google.com/search?q=%C3%A9nlakai+rov%C3%A1sfelirat&espv=2&biw=1366&bih=638&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjrusLd1Z_SAhXBVRQKHVLBA0QQ_AUIBigB&dpr=1#imgrc=_0PcS4DHMy2R4M: A magyar „tulipán” talán nem is tulipán… Egyesek szerint liliom, mások szerint valamilyen ősi hithez kapcsolódó jelkép. Mindenesetre furcsa tulipán az, amelyik „égig érő” indán nő, mert a klasszikus magyar tulipánhoz az indás ág is hozzátartozik, és a tulipánnak nincs indája. De a liliomnak sincs…

[5] https://en.wikipedia.org/wiki/Kogel_mogel Goggle-Mogle néven ma is használják a népi gyógyászatban.

[6]http://www.rejtvenylexikon.hu/Keres%C3%A9s/A%20toj%C3%A1s%20s%C3%A1rg%C3%A1ja

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.