Zalán György : Macska a barázdában II. rész

Ebben a részben vége a mókának-kacagásnak, komolyodik a dolog…

> RENDŐRSÉG < feliratú szalaggal körbekerített részen hevertek Kati maradványai. Kint volt már a doki is.

— Valamikor éjfél körül halhatott meg, és úgy látom, hogy az arcát, combjait és a hasát kutyák marcangolták szét — mondta. — Nézd, még az ujjait is lerágták, majdnem kézközépig!

— Akkor miért gyilkost kerestek? — kérdeztem.

— Mert a kutyák ilyet nem tudnak! — és megmutatta Kati nyakán a hüvelykujj belövellt nyomát, mely alatt, bár nem láttuk de tudtuk: a nyelvcsont el volt törve.

— Igazad lehet — mondtam, és tudtam, hogy valami nagyon hihető mesét kell kitalálnom. Túl egyszerű lett volna simán a kóbor ebeknek tulajdonítani az esetet.

Körülnéztem, mindent alaposan megfigyeltem, minden ágat félrehajlítottam, minden követ megemeltem és alánéztem — szörnyen elfoglalt, és alapos ember benyomását keltettem. El is várták tőlem, és tudtam, éreztem gondolataikban: — biztosak abban, hogy megoldom az ügyet.

— Szóval, te voltál, aki levágtad — szólalt meg egy hang a fejemben, teljesen váratlanul. — Nagyon köszönöm, én nem mertem volna megtenni! Azt hiszem, képtelen volnék megölni egy olyan embert, aki nem támad rá a gazdámra! Így azért könnyebb volt, és jól is laktam!

Felnéztem, és egy hatalmas kaukázusit pillantottam meg, vagy tíz méterre, a fák között. Éreztem, ahogy a hátamon borzolódik a szőr, és kezd felgörbülni a gerincem. Kellett egy pár másodperc, mire kordába szorítottam ösztöneimet.

— Te ettél itt, ebből?

— Igen, rettentően éhes voltam!

— Maradj takarásban, majd még beszélünk! A többiek ne vegyenek észre semmit!

Igazán nem is döbbentem meg, mert ahogy láttam Katin a harapásnyomokat, már számítottam valami hasonlóra. Igazság szerint én egy egész falkára tippeltem, de látva a kau méreteit, nem kellett ide egy falka, elég volt ez az egy.

— Hát, amikor ideértem, elzavartam egy kutyát, azt hiszem, nem evett még egy falatot sem, talán, ha megnyalhatta ott, ahol véres volt — hallottam a kau válaszát gondolataimra.

Ettől kezdve a helyszíni szemle ugyanúgy zajlott le, mint más hasonló alkalommal, bár nem mentem rögtön a zsarukkal, mint máskor, megígértem, hogy mindent megteszek, és majd szólok, ha valami nyom felmerül.

— Köszi, nem kell a kocsi, hazasétálok! — utasítottam el a törzsőrmester ajánlatát, hogy hazavisz. Alig vártam, hogy kettesben maradjak a kutyával.

Az utolsó félórában, míg én a helyszínelőkkel tettem-vettem, azt hiszem, a köztünk lévő láthatatlan kapocs segítségével mindent megtudtunk egymásról, a múltról, a jelenről.

És a jövő?

           Hát ezért kellett kettesben maradnom a kutyával.

 

Legutóbb szerkesztette > Zalán György
Szerző Zalán György 170 Írás
1952-ben születtem. Voltam tengerész és nyomozó, mérnök és lakatos, divatárukészítő és "telefonoskisasszony", rakodómunkás és ügynök... Most nyugdíjas vagyok, sőt, ingyen utashatnék, de mivel gyárilag ott lakom, ahova más drága pénzen nyaralni jár, így nem megyek sehova... A család: 72 óta vagyunk együtt nejemmel, fiam 75-ös, lányom 80-as. Itt is, ott is lányunokám született. Nagyon szeretjük egymást, de ritkán találkozunk, gyerekeim külföldön élnek. Örülök, hogy Válóczy Szilvi felhívta a figyelmemet a Héttoronyra! Remélem, nem bánja meg, és méltó leszek a társasághoz... :) Honlapjaim: http://zalangyorgy.hu és http://kertigrillem.hu