Tompa szomjam csókodban elvetél
Ahogy nyakadon szétmáll az ezüst,
Rubin-formád belémivódik mint
Pórusokba a cigaretafüst;
Ásvány-húslebegésed az élet:
Ajkad, mint a bűn, marja testemet,
Ez az örökké szeretnivágyás
Részemmé vált,óh,mint a vízkereszt.
De ne hidd,ne hidd ,hogy a csókok és
A titkon-kacagások csak mese,
Hisz látsz engem,már ráncba boronált
Elköltöző fecske-arcod dere.
Úgy tedd,ha megteszed,hogy ne fájjon,
Múltunk hamvait szórd két szememre,
Hogy a muszály-vakságban ne lássam,
S ne érezzem:lebomlaszt az este.
Nézz rám:záporverte végtelenek
És kiüresedett katarzisok,
Méregfátyolos virrasztások közt
Valami szebbet,derűset hívok:
Minden pillanatomban a lényed
Oly biztos,mint szívemben az érzés,
Kitölt,mint az univerzumot a
Megfejthetetlen, örök létkérdés.
—————————-
Csak az elejét olvastam, jelesül a második versszakba még belekóstoltam. Olyan, mint egy paródia. Már megbocsáss. Ásvány húslebegésed?! Ajjaj. Te olyan tehetséges vagy, ne akarj valaki más lenni. NHI
Legutóbbi módosítás: 2015.05.09. @ 15:57 :: Bálint Szilárd