Bálint Szilárd : Canticum Canticorum

Tompa szomjam csókodban elvetél

Ahogy nyakadon szétmáll az ezüst,

Rubin-formád  belémivódik mint

Pórusokba a cigaretafüst;

Ásvány-húslebegésed az élet:

Ajkad, mint a bűn, marja testemet,

Ez az örökké szeretnivágyás

Részemmé vált,óh,mint a vízkereszt.

 

De ne hidd,ne hidd ,hogy a csókok és

A titkon-kacagások csak mese,

Hisz látsz engem,már ráncba boronált

Elköltöző fecske-arcod dere.

Úgy tedd,ha megteszed,hogy ne fájjon,

Múltunk hamvait szórd két szememre,

Hogy a muszály-vakságban ne lássam,

S ne érezzem:lebomlaszt az este.

 

Nézz rám:záporverte végtelenek

És kiüresedett katarzisok,

Méregfátyolos virrasztások közt

Valami szebbet,derűset hívok:

Minden pillanatomban a lényed

Oly biztos,mint szívemben az érzés,

Kitölt,mint az univerzumot a 

Megfejthetetlen, örök létkérdés.

—————————-

Csak az elejét olvastam, jelesül a második versszakba még belekóstoltam. Olyan, mint egy paródia. Már megbocsáss. Ásvány húslebegésed?! Ajjaj. Te olyan tehetséges vagy, ne akarj valaki más lenni. NHI

Legutóbb szerkesztette - Bálint Szilárd
Szerző Bálint Szilárd 60 Írás
- Kedves szerzőnk, az Email címed érvénytelen!! -