H.Pulai Éva : Meghívó könyvbemutatóra!

Megjelent RADNAI ISTVÁN: TŰLEVELŰ ÜNNEP című verseskötete!

 

 

 

 

MINTHA SZERETNE

 

szent hiábavalóság tűlevelű ünnep

függ;leges égretörő életfa

kereszt-elágazások rajta valahány

toboz megannyi teremtő isten

 

madarak étke asztalok dísze

szárnyon forgó hártyás mag

bekóborolja a világot hegygerincig

a magunké meghajlik kelletlenül

 

túlterhelt ágakon csak hiú díszek

hű hívságok édes vagy gömbölyű

minden látszatra tökéletes

 

hát itt ülünk a meleg szobában

odakint a világ s a világosság

szűkösen kimérve hiábavaló

 

már csak a tavaszra várunk

hogy visszatérjünk mint a madarak

visszatérjünk rügyfakasztó

valóságba álmainkból

 

odakint a szél orgonál

csonka oszlopok a fák

oltárkő a hegy didereg

néhány égrenyílott ág

 

 

 

Radnai István költő, író 1939-ben született Budapesten. Megélhetése és szakmai tanulmányai a gazdasági élethez kötötték ugyan, de az 1970-es évek elején félszáz verset, prózát, publicisztikát közöltek tőle rangos folyóiratok, hetilapok. Ismeretlen okokból nem publikálhatott 1975 után, majd a későbbi években több egyéni körülmény is hátráltatta pályája kibontakozását. 2009 óta ismét megjelennek írásai kiadói antológiákban és több mint húsz irodalmi folyóiratban, idehaza és a határokon túl is.

 

 

„Radnai István új kötete vallomásos áradásukkal, megkapó versek szép és felkavaró hatású gyűjteménye. Táguló élményszférák és színesen vibráló üzenetek érzékletessége közvetíti a személyiség intim hangulataitól a jelenkor társadalmi nyomorúságain keresztül a történelmi létvesztés súlyos válságáig mindazokat az egzisztenciális jelentőségű sorstapasztalatokat, amelyek a ma emberét meghatározzák.”

Bertha Zoltán

 

Radnai István eddig megjelent kötetei:

BŰNKEHELY (versek), Littera Nova, 2010

VALAHOL (novellák), Littera Nova, 2011

TILALMAK KERTJE (válogatott versek), Literra Nova, 2012

VILÁGTEST A LÁTHATÓ FÉNYBEN (versek), RÍM Kiadó, 2013

 

 

 

 

RADNAI ISTVÁN: Tűlevelű ünnep

 

Szerkesztette: Gyimesi László

 

A borítót tervezte és a grafikákat készítette:

Ádám Zsófia

 

 

CÍM?

 

Az élmény szépsége mint lekerekítettség ritkán dominál a kötet versszövegeiben. A hagyományos motívumok használatát kimerítve vagy megunva, a szerkezeti (sőt: gondolati) lekerekítettség, az olvasó befogadókészségének igénybevétele mellett a költő merészebb, spontán belső ingerekre reagál. Ámde legtöbb esetben – történelmi és társadalmi kihívások, a lebontott vagy feldarabolt-felrobbantott térnek és időnek az emberi morálra gyakorolt kockázatai elől sem zárkózik el. Nem látványosan felnagyított kataklizmák kihívásait közvetítő, fogalomrendszerében is felnagyított költészet a Radnai Istváné… Az öregség és keserű élmények hatására a testi megtöretettség és lelki traumák hajszálgyökereit a gyermekkorig visszamenőleg bármikor képes kiásni, s a szülők, a „boldog” elődök intelmei is ott kísértenek a visszafogottabb lírai vershelyzetekben. Számomra, aki jó néhány esztendeje közelről olvashattam Radnai költeményeit, néhány tömör, rövid vers jelentette ezúttal az igazi meglepetést. A kortárs költő, franciás műveltségének köszönhetően, éppúgy meg tud lepni erotikus Baudelaire-élményével, akárcsak a kétellyel és a feltartóztathatatlan szomorúsággal, melyet a romló világ céljavesztettsége, a kóros elidegenedés vált ki belőle.

Lászlóffy Csaba

 

 

GYERTYAGYÚJTÓ

 

mai angyalok kitárult ablakokban

karácsony túlélte a háborúkat

anyám nagyanyám szárnyai maradtak

csak a test csak a lélek csak az emlék

 

karácsonyfánk tűlevelei elváltak az ágtól

díszei vagytok az egykori dobozban

 

 

 

M E G H Í V Ó

 


 

A Hungarovox Kiadó és a Művészetbarátok Egyesülete
tisztelettel és szeretettel meghívja Önt,
kedves Hozzátartozóit, Barátait
Költészet Napi rendezvényre

BÁRDOS ATTILA: Le a mélybe (versek)
Ismerteti: Payer Imre költő, irodalomtörténész

RADNAI ISTVÁN: Tűlevelű ünnep (versek)
Ismerteti:Bak Rita költő, kritikus

KAISER LÁSZLÓ énekelt versei – DINNYÉS JÓZSEF dallamai
Perlekedő élet (CD)
Ismertetik a szerzők

Házigazda:
Geröly Tibor, az Egyesület elnöke

Közreműködik:
Bolberitz Zsófia előadóművész

Helyszín: Erzsébetvárosi Közösségi Ház
Budapest VII. Wesselényi u. 17.

Időpont: 2015. április 8. (szerda) 17:30

 


 

 

Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió

1137 Bp., Radnóti M. u. 11.

 

 

 

 

RIPORT AZ ARCHÍVUMBÓL

 

úriszoba nappali antik bérházak

csak a körfolyosó fut körbe

lakó magárazárva a villanyt

nem tudja fizetni már

 

olykor egy horgolt terítőt

leránt a macska herendi

tányéron penészes falat

 

a városmag kiszárad összeroskad

vénkisasszony a múlt

kissé eklektikus mint temet;kertek

 

egy könyvjelző csúszik ki

a poros könyvből

eltörik az utolsó szemüveg

hályog tölti meg a szobát

 

fűtetlenül hideg

 

 

SÍR NÉLKÜLI FELIRAT

 

nem vagy mielőtt lettél volna

gyász nem kísérte elvesztésedet

megkönnyebbülés letett gond

menekülés az önzésbe

szerelem-paródia

hideg műszerek és hűvös agy

mint a kocsmai részeg

aki tettét bánva

bicskáját megtörli

mielőtt szalonnázna

 

 

 

ÉVGYŰRŰIM VÉKONYODNAK

 

újra temetjük a fákat átültetjük a gyökereinket

mégis egy-egy ág leszárad s kitikkad feslik a kérge

mint akit a levegő vagy a politika mérgez

félrevert harangot kong a hamis ünnep

 

amikor a hóhérok koszorúznak csiklandozz meg

hogy nevetni tudjak és elfogadjam az ostobaságot

s a birkát mind egy felé tart lelegel minden virágot

a temetői fák bölcsek maradandók

őrséget állnak a sírjukhoz elkísérnek

egymásra rétegelt kiürült esztendők

 

nem könyvből tanultam a történelmet

mint akinek szemében könnygáz égett

ködben látom visszanézve a lehetőséget

levelek vagyunk akik a fákon áttelelnek

 

 

HETVENEDIK TAVASZOD

 

„egysejtűvé alacsonyodva életben lehet maradni”

(Tóth Éva: Hóhatár)

 

egysejtűvé magadat a gyerekkor előtti

létbe egy tengerszem közepébe tölti

a fájdalom megérted meg kell értened

az ajtón hol megtorpan az értelem

áttörni nem fogod s az anyaöl amely

kidobott a világba ahol élvezkedik a korhely

 

elporladt rég s magad is poros talon

csont izom és belső szervek

ellened szervezkednek

ambícióid nagyok

s ahol csúcs

ahová jutsz

juszt

sincs egy fenyő sem

törpe sem gyalog

tűvé karcsult ősöd

ereszkedő ködben andalog

 

már másodszor kaptunk esélyt

tettünk-e valamit ezért

s azért hogy ne múljon ki mint nátha

egy tüsszentésben hátha

hátha most kezdünk valamit vele

 

mint anyád ép fél szeme

hunyorogsz s ő aki az öröklétbe

akire települt a zsarnok béke

úgy ment el úgy

 

hitte a kis vagyon amit rád hagyott

s a gének hogy nyugton aludj

elég lesz remények ablakok

lesznek az útlevélben

 

s egysejtű

ként fertőzve a világot

nem érhet semmi szégyen

sok sejted kerítve virágot

s kertet

mint akit szemmel vertek

utadat ugyan átkozottan járod

mert öröktől örökké a járom

lett volna rajtad

hogy fejedet dacosan meghajtsad

anyád a kézcsókra megtanított

 

nem hittünk benne hogy akit virsli andalított

s a májusi sörök

azok hatalma nem örök

 

most a sejttelen csak sejtett létben

most hogy anyád korát túlélted

és a két sejtből lett egyre

visszanézel és feljutsz a hegyre

ahová néhány kortársad eljutott

letekintve látni enged a sorsod

a tízedikről tengerszem ablakot

 

s az életed sejtjeit már télikabát nélkül hordod

 

 

 

LAIKUS FECSEGÉS

 

van-e oka célja lebegek a valóság felett

érzem akadozik lemerül végleg az elem

még keresem hol a cél és honnan ered

 

látod öreg az ember s az ész beleszorul

mennyi felesleges kopik ég bele az agyba

akaratot kaptunk teljesíthetetlen sorsul

s minden jóakarónk s ellenségünk zagyva

 

árnyakat lebegtet különösen felhős napokon

a napot sem látjuk mely egyedül világos

csábít vagy nemesít s mire az alkalom

mire ébresztenek a hajnali kába álmok

 

már találkozom veled s vele mikor

talán ha agysejtjeimet megkeverte a kor

és szívemben göb tüdőmben sipoly

 

 

 

JÁROK FÖLDHÖZ RAGADT ORRAL

 

már nem keresek vérző ciklusú

asszonyokat szül;szobáimban

a versek metszés nélkül kitüremkednek

leülnek lábad elé mert azonnal

talpra állnak mint szavannai csordák

virágokat legel; borjai

 

szájon csókoltam egy fűszálat

 

 

 

AZ UTOLSÓ ÉVSZAK

 

szép szőlő édes az ősz

mustot könnyezik mazsolává

töpörödöm eszencia

mindent lepárol

bennem a napfény

a szerelmek ízét

csalódások savait

bor leszek óbor

palackom rám száradt

bőrköpenyem

csontok magvai egykor

elszórom mint

ölem áporodott hímspóráit

 

kikeltek már a tavirózsák

lányölek feszes edénye

erénytelenül vágyik az őszre

amikor lomb hull

és csak ott látunk vért

gubicsot nem inkubál

aszú méhe de utat

nyit szemérmetlen darazsaknak

 

fürtösen terem a magány

szemeznek egymásból

a szüretelők de a puttonyt

már nehezen bírják

a bírvágy és a még leng;

kertkapuk lassan néptelenednek

 

ha ködöt ültet az ősz

és delénkendőt köt fel a nap

amúgy özvegy-asszonyosan

 

 

 

LÁZKÉPZETEK

 

„Csak képzete marad itt előttem,

Oly közel, ha úgy hiszem, hogy nézlek,

S magam úgy tudom, hogy tudlak téged”

(Fernando Pessoa: Elemzés – Pál Ferenc fordítása)

 

ma éjjel már karnevál hercege voltam s meghaltam

február huszonkilenc ritka varázs tombol a hús

táncförgetegben nézlek téged oly közel a képzetedhez

fekete lagúnák éjszakája majdnem csillagtalan

eveznek a tarka gondolatok rikoltva bortól

észveszejtő hosszú magányos evezőkkel

ruhám felúszik a vízre köpenyemre sorsot vetnek

lassan készülök nekem csak hamvaim maradnak

hogyan akarok feltámadni nárdusolajtól

a nyugati parton itt előttem tudlak téged

 

ma éjjel mielőtt szolgálatom lejár karneváli

ficamherceg vagyok brokátban selymek és selmák

suhognak körülöttem hatalmas tomporuk párna

de álomra nem hajtom fejem állom nem látva

tudva rólad belsőmön a homály lelke átvilágol

egy más világból a karneválból ahol az életparádé

valóka élet csodálom lant nyakatekerve

 

parókám porzik a rizsa ellepi számat kid;l

a zsákba embert halászok aki hisz üdvözöltem

hát üdvözül ha leszáll velem mélyen a lagúnára

körülúszunk tehetetlen néhány kiköt;oszlopot

nem gondolunk a halálra kikötötték a hangos

gondolatot felettünk csillag énekel szünetet

hallod ne hidd hogy csend egy felhő átúszik

és csen tőlünk egy böjtöt érdemlő életet

 

hamu és olaj korrumpáljuk az isteneinket

 

 

 

 

Nem tudom mikor szerkesztettem fel egy kötet bemutatóját másfél napig… Elnézést kérek a költőtől, Istvántól, de Ő a hibás.

Megengedte, hogy a verseskötetében válogathassak kedvem szerint. De az képtelenség, hogy csak pergessem a virtuális lapokat, és rá- rábökjek egy-egy versre. Ha nem is teljes figyelmemmel, ha nem is kellő időt szánva némelyikre, de elolvastam mindet. Ajándék volt ez nekem, Istvánnak talán bosszúság. És azt is tudom, hogy mindenki más verseket választott volna ide a cikkbe. (Milyen jó, hogy mindenkinek más tetszik!)

Megpróbáltam a lehetetlent… De azt hiszem, az jár jól, aki elolvassa az összes verset – mint én.

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva

Szerző H.Pulai Éva 1145 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva