Lassan beérik a képzelet, termést hoz a múlt nehézsége.
Megtalálom helyem, ellélegezve sóhajt rád frissülő hitem.
Ez számít, ha a természet lábon kihordva rólad meséli el,
eltelt éveink apró feledéseit még hány nagy emlék éri fel;
mióta bőrre simul hajszál-sorsvivő utak közén, tenyereden
egy tócsa formájú kicsi halmaz, lehetne a harmadik szemed,
vakuláskor nyíló rálátás a boldogságra, hozzon új erőt, ami
lépésemként összead, mindig lesz még csend, elszámolatlan.
Legutóbb szerkesztette -
