A szó testreszabása
Koosán Ildikó
mikor a gondolat öltözködik,
eldönti hol, milyen ruhában
álljon a szó előregyártva
virtuál ihletrekeszben
agy zúg- félhomályban:
a hangulathoz milyen cicoma
illik, kinek a kedvéért, milyen
színdarabban, pórnép előtt
kosztümös alakban, sznobok
között rongyokban, meztelen,
meseszerű, vagy ijesztő legyen,
képzelt hős, vagy a valóság
maga, fontos a szó fényfestő-
anyaga, szabása, színe; s íme,
a parasztosnak lehet daróc-
ruhája, darabos, szélfutta forma,
szakadozottan is menő, ahogy
szikes föld a délibábot hordja;
az igazsághoz fehér gyolcsot
vegyen, ami az idő viharát ki-
állni képes, makulátlan fehéret,
nyűhetetlent, kivált, ha ellene
szól az érdek, s feszítőpróbának
kell kitenni; a táj dicséretéhez
illik villanófénnyel szegélyzett
szócsokrot igénybe venni, ami
a fenség végtelen világát ezer-
színűre bontja;legyen a képzelet
színreviteléhez lenge, selymes,
áttetsző, leheletfinom kelme a
szó, amibe a gondolat öltözik
neonszín fodrokkal, flitterekkel;
rémület képében borzongató,
vámpírt idézve vérfoltos dráma-
kellékként működjön a szó; az
érzelem ezernyi válfaját legyen
képes megtestesíteni; sajátos
egyéni tudat itt a főszervező,
kontrolál, elemez, jóváhagy,
töröl, öltözőt pincétől padlásig
fáradhatatlan átkutat, cserél,
míg a kiötlött szóváltozat bele-
illik a képbe, amíg a tudat
megnyugszik: na, végre! Így jó!
Erre gondoltam. Ez vagyok én…
