a fogyó hold ma is csillagokra éhen
sziporkákat terel a végtelen égen
sarlójával néha belevág a rendbe
tudja nagyot vétett s attól elmegy kedve
az árnyakat itt lent nem hajtotta széjjel
megleshetne pedig ahogy szokta kéjjel
tisztás közepén két földre hullott csillag
velünk álmodozik mielőtt elillan
föld vállán az égbolt Isten adta ékszer
odafent sem leszünk egymásnak mi kényszer
szívdobbanásokat még együtt hangolunk
s holdba kapaszkodva majd mennyben landolunk
*
Fotó származási helye: Ahol Föld és Ég összeér
Legutóbbi módosítás: 2015.02.01. @ 12:19 :: Bakkné Szentesi Csilla
