Tóth Zita Emese : Lamina

 

 

Passzív forgatag vagyok,

ahogy a forgószél felkap egy levelet

és az úgy marad,

nem sikít, nem bömböl,

nem jajgat,

csak elengedi kicsi szárát

és a levegőben marad,

nem törődve a gravitációval

és hogy létezik-e

bármiféle vonzás törvénye,

ő csak a levegőben marad.

Hisz messzire szakadt a fától,

nem kötötte hozzá már semmi

földi lét,

ahogy repült,

lehunyta a szemét,

azt képzelte,

ő valaki másnak született,

egy bokornak

vagy legalább egy fenyőágnak,

amit – ha máskor nem is-

ünnepekkor várnak,

ajtóra biggyesztik,

díszeket aggatnak rá,

de ő nem egy bokor

és nem is egy fenyőfaág.

Most repül,

felkapta őt a sárból a szél,

már nem álmodozik,

csak hangtalan beszél.

Mesél a múltról,

milyen jó volt tartozni valahová,

mostanra nincs otthona,

rá senki sem vár.

S míg repül,

úgy érzi súlytalan az idő,

majd elengedi a szél,

zuhan,

egyre csak zuhan,

de már nem fél semmitől.

Újra sárban fekszik,

cipőnyomok,

kerékminták tarkítják

széleit,

ünnep jön,

de a csoda,

a csoda nem létezik.

 

 

Legutóbb szerkesztette > Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 137 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm. :) Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.