először csak a kéz fárad el
boglyas fák nőnek helyére
fojtó gyökeret ereszt a hiány
rejtett katakombák réseiből
kiszakad a földszagú félelem
gyermekarcú szél
kapaszkodik lengő pókfonálba
se anyja se apja
( de semmi dráma )
hisz valahol nevet a nyár
egy megrajzolt félhomályban
hollótestű hideg álmok
csókolják véresre szádat
de ne félj ne sírj
hiába átkoznak tépnek
ha szívedre esteledik
befoltozom vérző sebeidet
hangtalan omlik össze
az ősz az éjsötét zúgásban
csendek fészkelnek
szemhéjad alá
lassul a szó a hang
a köd ráül az éjszaka
gyenge ágára
ránk hajol a november bús lombja
belénk tolakodnak az elfáradt szavak
( én istenem te istened )
mi tegnap még lángoló
napillatú szénaboglya volt
mára csont hús hamu és por
holnapokra éhes varjak
hordják szét a búzaszemű őszt
( hess hess átok fattya )
rongyos fák kusza ráncaiba
száz karommal vésődik az idő
elvérzett egy újabb alkony
csak a csend maradt idebent
megágyaz megmosdat
leül a megterített asztalhoz
ő hallgat én hallgatom
nézzük egymást mint két idegen
ő engem én a holdon túlra
( hisz mindig ugyanaz a pillanat jön )
másodpercnyi
zuhanások
két
lélegzet
közt
Legutóbbi módosítás: 2014.11.06. @ 19:03 :: Szilágyi Hajni - Lumen
