a borotválkozás
Sssssz! Megint belevágtam,
megfeledkezve a friss pengéről,
a felkent dús hab mit se véd,
megnyugtat, nem folyik kétszer
egy sebből ugyanaz a vér. Rosszul
kezdődött tehát a férfidísz elleni
újabb villámháború. Boldog
kamaszkor, orr alatt, állon pihét
vizslatni, képzeletben borotválni –
mikor leszek már igazi férfi!
Ádám sokat habozott, de nem talált
hozzá habot, kőborotvájának
éle minduntalan fűrészfoghoz
hasonlított fenés után. De
rajta kívül ki bánta? Éva szeme:
feddhetetlen tükör, súgta: Te vagy
a Nagy, a Hős, a Szép! Hitte,
muszáj volt hinnie, nem volt kivel
összehasonlítani magát. Bevette
azt is, az a jó, amiről a kígyó
sziszeg, kóstolgatni almát, körtét,
csússzon félre minél többször az
a fránya fügelevél! Ezer
sorban se győzném mesélni
a férfidísz történetét. Volt hogy tilos
volt levágni, s volt, hogy pucér arc
lett divat. Mennyi eloldalgó téma:
bajuszpedrés, áll-, körszakáll,
apám ahogy bőrszíjon fel-le húzva
élezi a borotváját, ünnepélyes-nyugodt
vonás nyomán újjászületik arca.
Timsót, gyorsan! Hm, hol is van?
Már a nyakamon kígyózik
pirosával a vérfolyam. És a reggelt
illenék már férfimódra elkezdeni.
Legutóbbi módosítás: 2014.11.11. @ 18:40 :: dudás sándor
