Thököly Vajk : Hidegen fúnak a szelek

 

 

 

Hidegen fúnak a szelek,

Szívemnek udvarán,

A napfény csak imitt-amott,

Mosolyog énreám,

Patak lészen könnyeimből,

Ahogy szalad szerte,

Elröpült az én galambom,

Messze, nagyon messze.

 

Izentem én, ahogy tudtam,

Jöjjön vissza hozzám,

Hozzon napfényt, rakjon fészket,

Szívemnek udvarán,

Nem izent vissza, ím nékem,

Setét maradt lelkem,

A csillagokat sem látni,

Az égen felettem.

 

Hej galambom, utoljára,

Messzeségbe nézek,

Ha meglátlak, ím megvárlak,

Megbocsájtom vétked,

És ha más udvarba vágyódsz,

Nem röpülsz szívembe,

Keresek más galambot, ki,

Itt marad örökre.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk