Schifter Attila : Vágatlan

 

Mikor  eltávozol  erről  a  földről, 

nincsmit  magaddal  viszel  vagy  tovább  őrzöl, 

talán  csak  a  neuronjaidba  beleégett, 

ezernyi  édes – bús  emlékképek 

sora     bennem  is  végigpörög: 

privát  filmmúzeum,  melyet  életemtől  örökölök 

és  újraéledhet  fáradt  szinapszisaimon  

( amúgy  sosem  volt    az  orvosi  latinom ) 

utolsó  matiné  gyanánt  egy  párás  délelőtt, 

mikor  a  sors  már  minden  poént  lelőtt

és  nem  dob  új  esélyeket  egy  elmúló  élet, 

mert  lefutott  a  celluloid    és  momentán  tényleg. 

 

Annyi  kihagyott  lehetőség  kínozza  az  embert: 

vonzalmak,  miket  elcsókolni nem  mert, 

bánhatod,  amit  megtettél  vagy  nem    és  ahogy   

mikor  a  lélek  lélekben  térdére  rogy, 

és  szeretné  csak  még  egyszer  újrakezdeni, 

de  ebben nem  segíthetakármekkora  zseni 

akár  a  lestrapált  őrzőangyalod 

( a  szárnya  nem  a  tiéd )  magad  vagy  és  gyalog. 

Mégse  csüggedj,  hogy  elvetéltek  egykori  vágyaid, 

ne  hidd,  hogy  cselekményed  csak  enyészet  sarába  vitt: 

– állítólag  Isteni  a  rendezői  változat   

végtelen  és  nem  vár  reánk  semmiféle  kárhozat, 

a  Halál  csupán  a  csapó  egy  másik  jelenetnél 

( amelyben    persze   megint  csak  statiszta  lehettél ) 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.