P. Tóth Irén : Kettesben

 

 

 

Agyamon átsüt a félelem

pedig örültem

annyira örültem

hogy csak úgy

mi ketten


lehetett volna

egy könnyű esti séta

kettesben

beszélgettünk volna

csak úgy

apró dolgokról

mi ketten


de minden apróságnak

súlya van

és nincs olyan

hogy csak úgy

mi ketten

mert megint ott az a fal

mely közénk nőtt

annyiszor



szemem kiszáradt

páncél a hallgatás

csak lépteink dübörögnek

míg mi

mint idegenek

némán lépkedünk egymás mellett



tekinteted távolba néz

hideg

tekintetemben

öngyilkos ideg

garázdálkodik

tudom

sose leszek az

akit szeretnél

csak egy hívatlan vendég

aki betolakszik néha

a falon túlra

aztán egy fagyos szótól

megáll

és összedől benne a világ


 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.