Avi Ben Giora. : Punk a fán

Poligráf

  

A Nap még nem járt elég magasan, de sugaraival beragyogta a parkot. Lassanként megjelentek a parkot látogató nyugdíjasok is, akik a délelőttjüket itt töltötték, kvaterkázással és más elfoglaltságokkal agyonütve idejüket.

— Nézzen oda, Kovács úr! — szólt társának Sümegi. — Remélem, látja, amit én — és ujjával egy magas fa felé mutatott.

— Mit kell ott látni? — kérdezte unottan Kovács.

— Hát nem látja? Egy kékre festett hajú lány ül az egyik ágon. Biztosan punk.

Sümegi úr jó hetvenes éveit taposta, és kicsit nagyot is hallott.

— Pintyőkét? Minden reggel itt szoktak csicseregni a fán. Mi van ebben olyan különleges?

— Ki beszél itt pintyőkéről? Egy kékre festett hajú lány gubbaszt a fa tetején. Punk!

— Kékre festett hajú lány? Mit lepődik meg maga ezen? A múltkor láttam a televízióban egy férfit, annak meg zöld volt a haja vörös csíkokkal. És mi az a punk?

— Az a televízióban volt, de ez itt élőben van. A punk egy angol szó nehéz lenne magyarra fordítani. Divatirányzat zenei stílus, és a követői igyekeznek feltűnést kelteni.

— Elég, hogy a fán van, szerintem. Már ezzel is elég feltűnő. Hogy még a haja is kékre van festve, az már egyenesen kirívó.

— Igaza van. És ráadásul nő.

Egyre többen kezdték figyelni a fa tetején ülő lányt. Egyesek kiabáltak is neki, hogy másszon már le, de ő rá sem hederített a nézőseregre. Egyhangúan gubbasztott a fa egyik ágán, mint akinek nincsen éppen jobb dolga.

— Ki kéne hívni a rendőrséget meg a tűzoltókat — tanácsolta egy éltesebb hölgy. — Még képes és leugrik a mélybe onnét a magasból. — Azzal már nyúlt is a mobiltelefonjáért és lázasan tárcsázott. Pár perc elteltével szirénázva gördült a park elé egy rendőrautó, amit aztán követett a tűzoltóság rohamcsapata. Utolsóként még egy mentőautó is befutott, hogy teljes legyen a kép. A rendőrök megálltak a fa tövében, és hangszórón keresztül szóltak a fán ülő különös alakhoz.

— Azonnal másszon le a fáról! Nincs ott magának semmi keresnivalója! Ne akarja, hogy a tűzoltók hozzák le onnét.

Ám a különös figura meg sem moccant. Mint aki nem lát, nem hall.

— Nem hallotta, mit mondtam magának?

Megint csak nem történt semmi.

— Hozzák le ezt az idiótát onnét — utasította a tűzoltókat az egyik poszt.

A tűzoltók szaladtak a felszerelésükkel, és elkezdődött a mentőakció. Ketten is másztak a lány felé, aki egykedvűen ült tovább a helyén. Nagy nehezen lehozták a nyugodalmasabb anyaföldre. A mentők egy pokrócot borítottak rá, noha tűzött már a Nap, meleg lett, de nagyon. A lány nyugodtan tűrte, hogy vigyék, akárhová. Nem vett tudomást semmiről sem.

— Ez be van lőve valamilyen kábszerrel, vagy totál részeg — okoskodott az egyik rendfenntartó közeg.

— Sem egyik, sem másik variáns nem áll fenn — szólt közbe a mentőorvos. — Tiszták a szemei, és ha részeg lenne, akkor már rég lesett volna a fa tetejéről, ahol trónolt.

— Akkor bevisszük az őrszobára.

— Először sajnos a kórházba fogjuk vinni, megfigyelésre. Majd ha hivatalosan is kihallgathatónak minősítik, akkor foglalkozhatnak vele maguk is.

Beültették a mentőbe, és gyorsan el is hajtottak.

 

A lány az ágy szélén ült, és erősen nézett egy pontot a falon.

— Mi a véleménye, főorvos úr? Idegkimerültség vagy depresszió? Ahogy ott ül, teljes normális ember benyomását kelti. Csupán a kék haja és a merev nézése miatt lehet rá azt mondani, hogy terhelt.

— Azt hiszem, nincs igaza. Valóban csupán a külső jelek engednek arra következtetni, hogy nem egészen normális. Próbáljuk valahogy szóra bírni, és akkor többet tudhatunk meg.

— Hogy hívják, és vissza tudna emlékezni, mi történt magával az elmúlt 24 órában?

A kérdezett ránézett a főorvosra, aki hozzá intézte a kérdést.

— Beszélhetnénk négyszemközt? — kérdezte.

A főorvos kiküldte a szobából a társát.

— Nos? Akkor talán kezdjen bele.

— Ha hiszi, ha nem, nem egészen pontosan emlékszem vissza, ami velem történt. Lehet, hogy most egy teljesen őrült fiatal csitri benyomását keltem, akinek nincs ki az összes kereke, ám higgye el, nem vagyok drogos, és még kevésbé alkoholista. Hogy ilyen a kinézetelem, azon sincsen mit csodálkoznia. Punk vagyok, és nem csupán, mint új divatőrült. Az egyetemen először kiakadtak tőlem, aztán miután még mások is követtek, hát békében hagytak, mondván szólásszabadság is van meg gyülekezési is. Szóval rendszeresen járogattam koncertekre, amik nem minden esetben végződtek békésen, de higgye el nekem, mi csak védekeztünk azokkal szemben, akik nemtetszésüket verbálisan is kifejtették. Egy ilyen alkalommal csapódott mellém egy srác, aki később a barátom lett. Valami eldugott kis vidéki helyen tartottunk éppen összejövetelt. A helyi lakosoknak eleve nem tetszett, hogy koncertet rendeznek a punkok, de hivatalos engedélyünk volt a hatóságoktól, nem volt mit tenni. Csak a koncert végén került sor atrocitásra a falu fiataljaival. Megtámadtak minket botokkal felfegyverkezve. Alaposan helyben hagytak bennünket, ám nem maradtunk adósok. Engem a hajamnál fogva cibált két srác, amikor feltűnt egy derék fiú, és ha nem jön, akkor azok a rohadékok meg is lincselnek. Pesten aztán összeköltöztünk. A szüleim majd frászt kaptak, hogy nem elég az én kék hajam, még egy ugyanilyennel össze is költözöm. Bármennyire is ellenezték, elmentem otthonról. Ő is tanult az egyetemen, de egy idő után kimaradt, abbahagyta. Mindenfélével foglalkozott utána. Voltak valami hülye haverjai, akik állandóan szédítették, hogy ha velük tart egy buliban, akkor hamarosan sok pénze lesz. Én megmondtam neki, ha bármilyen balhéba belemegy akkor engem el is felejthet. Sajnos nem tudtam meggyőzni az igazamról. Szakítottunk. Pár hónap után kaptam tőle egy üzenetet, hogy bajban van. Fura egy üzenet volt, mert azt kérte, hogy menjek ki a térre és másszak fel a fára, ott fog várni. El is mentem, de nem találtam senkit sem a fán a megbeszélt időben. Közben ismét elköltöztem otthonról egy albérletbe, mert a szüleim állandó macerálásából elegem lett. Nos, a fa odvában egy levél várt, amiben azt írta, hogy nagyon sokáig nem tudunk találkozni, ne is keressem. Ő fog jelentkezni ugyanígy. Azóta semmi hírem nincs róla.

Az orvos gondterhelten nézett a lányra.

— Meg tudná mondani, mégis hogy került most a fára és miért, ha egyszer semmi üzenetet nem kapott tőle?

— Nem! De maga a szakember, talán rá tud jönni. Annyit segíthetek, hogy azon az éjszakán vele álmodtam. Azt hajtogatta, menjek fel a fára, és az egyik ág melletti odúban fogok találni egy üzenetet. Innentől nem emlékszem semmire sem.

A beszélgetés után az orvos készített egy jegyzőkönyvet a rendőrség számára, szakvéleménnyel ellátva. Ebben kifejtette, hogy a kezeltje, Hámori Mariann súlyos idegkimerültségben szenved, ezért határozatlan időre az osztályán tartja.

Mariann vagy három hónapot tartózkodott a kórházban. Ez idő alatt kiderült, hogy szomnambulista, azaz alvajáró. Az után, hogy kikerült a szanatóriumból, egyszer kellett bemennie a rendérségre, ám a kihallgatás után békében hagyták. Két év után megszerezte a diplomáját.

 

A nagy fát kivágták közben, sok nyugdíjas és más parklátogató felháborodására. Aznap este, amikor kezdték eltakarítani a fa romjait Mariann is ott volt a téren. Ott nézelődött, és türelmesen várakozott, amíg kiürül a környék. Egy hajléktalan látta, amint egy fekete nejlonszatyrot halász ki a levágott ágak közül, még rá is szólt, hogy mondja már, mit talált a romok közt. Válasz nélkül hagyta.

Egy hétre rá külföldre távozott, ismeretlen helyre. Csak annyit halottak róla ismerősei, hogy jó anyagi körülmények közt tölti napjait…

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.