H.Pulai Éva : Verő László-díj 2014

Szeretettel gratulálok Fitó Icának és Bátai Tibornak!

 

 

 

Verő László 2006. június 3-án alapította az internetes Héttorony Irodalmi Magazint, de sajnos, csak egy évig ülhetett a szerkesztői székben, 2007 óta már fentről nézi, olvassa a Toronyban megjelenő írásokat. Remélem, legtöbbször mosolyogva, megelégedetten bólint: Igen, ez is, és az is remek írás.

 

„A portál elnevezése: Héttorony – németül Siebenbürgennek nevezik Erdélyt. A Lektor névválasztásával is a magyar kultúra egyetemességére akarta felhívni a figyelmet. Szellemi öröksége közkincs. Hála az őt követő mai lelkes szerkesztőknek, hogy ezt a nemes, tartásos irányvonalat követik ma is.” – Bárányi Ildikó

 

Az irodalmi magazin alapítójának emlékére, minden évben líra és próza kategóriában Verő László-díj (emlékérem és oklevél) kerül átadásra.

 

Ebben az évben Verő László özvegye, Léna látta vendégül otthonában, kertjében a Héttorony alkotóit, így varázslatos hangulata volt a díjak átadásának. A Lektort is közöttünk érezhettük, talán beszállt a pingpongozók közé is, vagy csak egy pohár finom bor mellett üldögélt, s hallgatott bennünket…

Próza kategóriában – bár csodaszép verseket is ír -, Fitó Ica, líra kategóriában Bátai Tibor vehette át az emlékplakettet és az oklevelet.

 

Heltai Jenő: Háromtól hatig – Fitó Ica és Bátai Tibor előadásában:

 

 

Fitó Ica, aki a Torony megnyitásának szinte első percétől a lakója, így vall magáról:

>>Tóthné Filus Ica vagyok, a verseket, prózát Fitó Ica néven írom.

Pedagógus voltam és vagyok ma is, bár már nyugdíjasként.

De hiszem, ez olyan állapot, ami nem múlik egész életemben.

Nem kevésbé fontos, hogy feleség, családanya és már többszörös nagyi is vagyok.

Az Alföldön, a Kiskunságban élek, egy gyönyörű kisvárosban, Kecelen.

Időnként késztetést érzek, hogy a bennem lévő és kikívánkozó gondolatokat lejegyezzem, hátha találkozik másokéval, talán lesz, aki elolvassa.

A mindig is homokon élt őseim nehéz sorsa, a szívósságuk, ami a megélhetéshez kellett, a “cserzett bőrű” parasztember öröme-bánata, mind-mind megörökítendő tiszteletet érdemel.

Versben vagy prózában, de mindenképpen nagy alázattal.<<

 

Bátai Tibor:

„Nagy László, Pilinszky számomra a földi létben betöltött aktuális státusuktól függetlenül a kortárs költészet elszakíthatatlan része, ahogyan Ratkó József és Utassy Dzsó is. Módomban állt évekig együtt dolgozni Csoóri Sándorral, aki az Illyés Alapítvány kuratóriumának első elnöke volt, továbbá megismerni az erdélyi Kányádi Sándort, Markó Bélát, Szőcs Gézát (s noha nem költő a szó klasszikus értelmében, nem hagyhatom itt említés nélkül a drámaköltő Sütő Andrást sem!), a Balassi-kardos, kárpátaljai Vári Fábián Lászlót, a felvidéki Tőzsér Árpádot és Hodossy Gyulát, a vajdasági Csorba Bálát. Csoóri, Vári Fábián és a novellista vajdasági Dudás Károly megtisztelt azzal is, hogy elolvasták a dolgaimat, és elláttak biztató tanácsaikkal.”

 

 

 

 

Visszatekintés, kik kapták meg eddig a Verő-díjat:

 

2013.03.23. Komárom:              Csillag Endre és Szilágyi Hajni

2012.03.24. Debrecen:              Nagyajtai Kovács Zsolt (posztumusz), Koosán Ildikó és George Tumpeck

2011.04.09. Debrecen:              Nagy Horváth Ilona és Dr.Bige Szabolcs

2010.04.17. Debrecen:              Pápay Aranka és Rossner Roberto

2009.03.21. Debrecen:              Kisslaki László és Werbánszky Rudolf

2008.04.27. Bp. Rátkai klub:      Wéber Ferenc

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1138 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva