Schifter Attila : Szélmalomharc

 

 

 

Tudod,  nem  privát  élvezetből  rugdosom

a  hazugságokra  betonozott  konvenciókat,

miközben  érzem  minden  egyes  csontomon

és  félem  is  a  gyűlöletreakciókat.

Csak  dühít  ez  a  tevékeny  ostobaság,

meg  az  okoskodó  tehetetlenségem

’s,  ha  ember  akarok  maradni  a  basák

közt:  be  kell  ismernem  a  vereségem.

 

Nna,  de:  nem  meséken    fel  minden  iskolás,

tudhatod  te  is,  hogy  nincs  ez  így  jól,

és  hogy  minket  csak  a  tervszerű  gyilkolás

emelt  ki  a  humánus  állatvilágból

oda,  hol  már  nincs  is  valódi  ellenség.

Hát  kreálunk  gyorsan  magunknak  néhányat,

és  kellenek  új  istenek  is,  hogy  ünnepelhessék

( már,  akiket  a  rajongás  még  meg  nem  hányat ).

 

Ám akinek  kényes  a  gyomra,  az  válogat:

nem  habzsol  be  kóstolás  nélkül  bármit,

inkább  kerget  agóniáig  tartó  álmokat,

’s  elkerekedik  szeme,  mikor  a  halál  rányit

  szerinte    váratlanul  és  kopogtatás  nélkül

( ami  tényleg felettébb  udvariatlan  húzás )

de  addigra  mindenki  úgyis  megbékül,

hiszen  a  balhét  anno  már  elvitte  Júdás.

 

Most  még  megteheted,  hogy  gőgösen  elfordulsz,

és  az  ostobaság  luxusát  nem  érted  meg,

de  majd  ha  akciós  szeretetet  koldulsz

azok  közt,  akik  pótalamizsnákért  térdelnek

híg  mosolyba  fagyva  a  hideg  köveken,

míg  halálhírnökként  rezeg  a  kevély  tamtam…

’S  nekem  is  nyakamba  hajítják  a  kivégzőkötelem

( ’s  nem  oldja  fel,  hogy  én  előre  megmondtam – tam )

 

Az  ítéletet  régesrég  megírták  és  ki  is  hirdették

szinte  minden  nyelven,  szerte  a  világon

’s  nem  csak  azoknak,  akik  Őt  megérinthették,

mikor  szamaragolt  földre  szórt  pálmaágon,

de  amíg  a  tébolyodottan  tüzelő  kapzsiság

karabélya  a  védteleneken  üresre  táraz:

hatástalanok  az  őszintének  tűnő  imák.

 

Mert  egyszer  élünk  mi  is  ( és  ez  már  az ).

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.